Századok – 1997

Történeti irodalom - Árpád előtt és után. (Tanulmányok a magyarság és hazája korai történetéről) (Ism.: Thoroczkay Gábor) V/1192 - Dr. Gergely Ernő: A magyarországi bányász munkásmozgalom története (1867–1944-ig) (Ism.: Mucsi Ferenc) IV/987

988 TÖRTÉNETI IRODALOM nem hajtották végre. A kormány meghátrálásra kényszerült: a frontról — már csak a termelés érdekében is — kénytelen volt visszavezényelni a munkásokat a bányákba. Ez az eseménysor vezetett végül az országos szervezet engedélyezéséhez is. A forradalmakban a bányamunkásság aktívan vett részt; mind a hazai, mind az ország védelmében jelentős szerepet játszottak a bányász-zászlóaljak. A trianoni békeszerződés után felértékelődtek az ország területén maradt szénbányák. Az 1920-as évek elején konjunktúra bontakozott ki, s ez lehetővé tette, hogy a forradalmak s a román (és szerb) katonai megszállás után a szervezetek megkíséreljék visszaállítani az 1918 előtti állapotokat. Ez bizonyos mértékig sikerrel járt; a Bethlen-Peyer-paktumban, például, helyreállították a bányamunkások szabad költözködési jogát, megszüntették a bányák katonai felügyeletét stb. A néhány éves fellendülés lehetővé tette bányamunkás-otthonok építését, általában a munka- és életviszonyok javítását. A 20-as évek második fele már ismét visszaesést hozott; bányászok tömegei vándoroltak ki (főleg Franciaországba és Belgiumba); megnőtt a tiltakozó, védekező jellegű sztrájkok száma, éhségfelvonulások zajlottak le - a mozgalom nehéz helyzetbe került. A korábban szinte kizárólagos szociáldemokrata vezetés mellett kísérletek történtek keresztényszocialista szervezetek létrehozására, s politikai célból a KMP által irányított rövid életű MSZMP is szervezkedést indított a bányászok körében. Ezekkel a politikai indíttatású szervezkedésekkel szemben létrejött egy politikamentes szervezet, az ún. Gazdasági Szövetség is, amely a szociáldemokrata irányítással is megpróbált szakítani, ez azonban hosszas küzdelmek árán sem járt sikerrel. A pártpolitikai befolyás erősítésére újabb kísérletek történtek az 1929-1933-as gazdasági világválság éveiben; ebben a tekintetben különösen aktív volt az illegális KMP amely a „vörös szakszervezetek" létrehozásának jelszavával a mozgalom kettészakításának veszélyét idézte fel. Mindennek következtében a bányászmunkásság mozgalmai, szervezetei válságos helyzetbe kerültek, amit tovább mélyített a hatóságok szokatlanul kemény eljárása mindenfajta munkásmegmozdulással szemben. A kormánypárt égisze alatt létrehozott jobboldali szakszervezetek nem tudtak gyökeret verni a munkások körében. Annál nagyobb tömegbefolyásra tett szert az 1930-as évek végén a nyilas demagógia, amely a pécsi telepeken és a Tokod környéki bányákban, főleg a fiatalabb, tapasztalatlanabb korosztály körében átmeneti sikereket ért el. 1940 végétől ez a befolyás gyorsan csökkent, s a háború végefelé a kommunista agitáció nyert teret több bányavidéken is. Innen kerültek ki a német-fasiszta megszállással fegyveresen is szembeforduló akciócsoportok, amelyeknek tagjai közül a harcokban sokan életüket vesztették. A fentiekben tematikusan vázolt eseményeket, mozgalmakat, gazdasági és politikai küzdelmeket rendkívül tömören, mint említettem: szinte enciklopédikus formában tartalmazza a könyv. Olykor már-már taxatív felsorolásokat olvashatunk a bérharcok eredményeiről; szervezeti ülések, kongresszusok tartalmi kivonataival ismerkedhetünk; termelési, demográfiai adatsorok teszik súlyossá az amúgy olvasmányos szöveget. S a hivatkozások, a jegyzetek gyakran további kiegészítéseket, útbaigazításokat tartalmaznak, amelyek még inkább növelik a könyv adatgazdagságát, kézikönyv jellegét. Gergely Ernő monográfiáját hasznos, értékes munkaként forgathatja szakember, oktató és diák, valamint a téma iránt érdeklődő minden olvasó. A könyv értékét növeli a mellékletben közölt bányász mártírok névsora, valamint az egy ív terjedelmű érdekes képmelléklet, amely számos, eddig publikálatlan illusztrációt tartalmaz. Mucsi Ferenc