Századok – 1997

Történeti irodalom - Árpád előtt és után. (Tanulmányok a magyarság és hazája korai történetéről) (Ism.: Thoroczkay Gábor) V/1192 - Blazovich László – Géczi Lajos: A Telegdiek pere 1568–1572 (ism.: Homoki-Nagy Mária) IV/979

980 TÖRTÉNETI IRODALOM A kötet harmadik részében a dokumentumok c. fejezetben a szerzők a per teljes anyagát, az átmásolt okiratokkal együtt közlik. Külön érdeme a szerzőpárosnak, hogy következetesen alkalmazzák a per idejének humanista írásmódját, az esetleges eltérő értelmezésekre pedig lábjegyzetben utalnak. Végül a névmutatóval a jövendő kutatók és érdeklődők számára teszik könnyebbé a kötet használatát. A Telegdiek-pere azért különösen érdekes, mert a per tárgyát az osztályos atyafiak közötti oklevelek őrzésének kérdése képezte. A Hármaskönyv szabályozása szerint (I. 42.) a nemes családok birtokaira vonatkozó oklevelek őrzése a család legidősebb tagját kötelezte azzal a feltétellel, hogy ha bármely osztályos atyafinak szüksége van valamely okiratra, azt vagy annak másolatát köteles az őrző az igénylő rendelkezésére bocsátani. Az osztályosok szavatossággal tartoztak egymás irányába, azaz mindent el kellett követniük annak érdekében, hogy a vagyon az osztályos atyafiak tulajdonában maradjon. Telegdi Miklós és Telegdi Mihály közt 1568-ban éppen azért keletkezett per, mert a család idősebb tagja, Mihály, követelte a fiatalabb Miklóstól a családra vonatkozó eredeti okiratok átadását, ennek fejében Miklós a Mihálynál lévő oklevelek másodpéldányainak kiadását kérte. Werbőczy nem tudósít bennünket arról, hogy az oklevelek másodpéldányait kinek, hol kell őrizni, illetve ki tarthat ezekre igényt. A Telegdi-per során az erdélyi fejedelem ítélőszéke úgy határozott, hogy a nemesi család fiatalabb férfitagja jogosult a családi vagyonról tudósító okiratok másodpéldányainak birtoklására. Ezért a fejedelmi ítélőszék végítéletében mindkét felet eskü letétele mellett kötelezte az okiratok eredeti és másodpéldányainak kicserélésére. A per jegyzőkönyvének tanúsága szerint a peres feleknek lehetőségük nyílt arra, hogy a végrehajtást minél későbbi időpontra halasszák. A halasztásnak több lehetséges módja ismeretes, az ítéletben előírt eskü letételének megtagadása, oklevelek kiadásának visszatartása arra hivatkozva, hogy az ellenérdekű félnél maradt még a végítéletben fél nem sorolt oklevél. Ezen joggyakorlat alapján a felek újból és újból arra „kényszeríthették" a bíróságot, adott esetben a fejedelem ítélőszékét, hogy a felek által meg nem támadott végítélet után mégis perbehívják a feleket, s kötelezzék őket a végrehajtás elviselésére. A középkori eljárásjog szabályainak könnyebb megértését biztosítja, hogy a szerzők a kötet bevezetőjében rövid összefoglalását adják a perjog általános szabályainak, utalva a Telegdi per jegyzőkönyvére is. Ugyanakkor ezzel arra is lehetőség nyílik, hogy az általános szabályoktól eltérő, partikuláris szokásjogi normák érvényesülését is megismerhesse az olvasó. Az oklevelek és azok regesztáinak közétételével válik lehetővé az olvasó számára, hogy egy nemesi család magánjogi viszonyait tanulmányozhassa. Egy családra vonatkozó oklevelekből megtudható ki, milyen feltételekkel kaphatott adománybirtokot az uralkodótól, milyen módon történt testvérek között az osztály, milyen szerepet játszottak a királyi és hiteleshelyi emberek mellett a szomszédok és a határosok. Igazolható, hogy ugyanarra a birtokra többször is lehet új adományt kérni, ha valamelyik atyafi tulajdonjogát erősebben akarja bizonyítani. A per jegyzőkönyvével egybeszerkesztett oklevelek elemzése arra is lehetőséget adott a szerzőknek, hogy felhívják a kutatók figyelmét arra, hogy a magyar eljárásjog szabályaiban éppen a 16. század második felében sajátos változások következnek be. Az írásbeliségről lassan, fokozatosan kezdenek törvényszékeink a szóbeliségre áttérni, amelynek talán első jele, hogy egy 1333-ban kiadott oklevél átírása során úgyvédi perbeszéd is bekerült az eljárás anyagai közé. Ez az ügyvédek növekvő szerepét jelzi, amikor már nemcsak a bizonyítékokat terjesztik a bíróság elé, nemcsak a képviselt fél számára közvetítik a bíró által elrendelt eljárási cselekményeket, hanem az eljárás során szóban fejtik ki álláspontjukat a tényállással és a bizonyítékokkal kapcsolatban. Ezen oklevelek tanulmányozásával, melyek mintegy két évszázad alatt keletkeztek, a Hármaskönyv szabályainak gyakorlati megvalósulása is ellenőrizhető. Megmerevedett szokásjogot rögzített-e Werbőczy 1514-ben, vagy általánosan érvényesülő szokásjogi normák kerültek írásbafoglalásra úgy, hogy ez alól a jogi partikularizmusnak megfelelően számos kivétel is létezett? A szerzők a per rövid ismertetésével és az eljárásjog általános szabályainak kérdésével lehetővé tették a középkori magán- és perjog iránt érdeklődők számára a további kutatásokat, elemzéseket. Mindezeken túlmenően a Telegdi család ismert tagjainak bemutatásával, rövid családtörténeti összefoglalóval lehetőség adódott az oklevelekből kirajzolódó birtokviszonyok könnyebb megértésére. Egy pertestnek ily módon való megjelentetése, ahogy azt a szerzők tették, egyedülálló a hazai oklevelek kiadásának gyakorlatában.