Századok – 1996

Közlemények - Tóth Sándor László: Megjegyzések a honfoglalás szakaszaihoz IV/877

898 TÓTH SÁNDOR LÁSZLÓ bolgár felkérésre, de az is elképzelhető, hogy szállásaik elvesztése ösztönözte őket erre a támadásra. Kevésbé tartjuk valószínűnek a véletlenek egybeesését, ti. hogy Simeon éppen akkor kérte fel e kalandozó hadjáratra a besenyőket, amikor azok e nélkül is arra kényszerültek volna, mivel új haza keresésére szánták el magukat.16

1 Mérlegelnünk kell a besenyő támadás idejének meghatározásakor azt is, hogy a magyarok éppen hadjáraton voltak, amikor a „besenyők Simeonnal" a szállásterületen maradottak ellen jöttek. Ahogy arra már utaltunk, a kritikus 894-896 közötti években nem tudunk olyan magyar kalandozásról, amely a DAI 40. fejezetében leírt történettel összhangban állna. Nem jöhet szóba a 894-es pannóniai kalandozás, mert a Fuldai Evkönyvek tanúbizonysága szerint ez megelőzte a bolgár-magyar háborút, egy évvel korábban volt. Nem számolhatunk a bulgáriai magyar kalandozással sem az említett passzus hitelessége esetén, mivel Konstantinos nem tud magyar vereségről, a kalandozó sereg érintetlenül tér viszsza a hadjáratból a közben a besenyők által feldúlt szállásterületre. A bizánci császár leírása alapján legfeljebb arra gyanakodhatunk, hogy a besenyők és a bolgárok együttesen dúlták fel a magyar szállásokat, űzték ki a határőrzőket és gyilkolták le a magyarok családjait. Szerintünk azonban a hangsúly a besenyők támadásán van, még arra is gondolhatunk, hogy Simeon bolgárjai nem vettek részt ebben az akcióban, csak a bolgár uralkodóval kötött egyezségre utal a „Simeonnal együtt" kitétel. A DAI vonatkozó passzusa tehát igen sok kérdést vet fel. E tudósítás elfogadása esetén el kellene vetnünk azt, hogy a bolgárok a magyarok seregét legyőzték (melyre viszont két forrásunk is egyértelműen utal), keresnünk kellene egy magyar kalandozó akciót (a 894-es pannóniai korainak, a 899-es itáliai kicsit késeinek tűnik a bolgár-magyar háborúhoz, mint viszonyítási alaphoz képest). Ezért bizonyos óvatossággal kell kezelnünk a 40. fejezet híradását, de elvetnünk sem szabad teljesen, csak más, e vonatkozásban hitelesebbnek tűnő forrásokkal kell összevetnünk. Értelmezésünk szerint a magyarok, feltehetően 895 folyamán (késő tavaszán, nyarán) sikeres kalandozást bonyolítottak le Bulgáriában. Ebben a hadjáratban részt vevő sereg nagysága, összetétele vitatott a szakirodalomban. Egyes feltevések szerint a törzsszövetségi haderő vonult Bulgária ellen, míg más nézet szerint csak a kabarok néhány ezer harcosa vett részt a kalandozásban16

2

Magunk arra az álláspontra helyezkedtünk, hogy mivel a bizánci követ két magyar fejedelemmel egyezett meg, elsősorban e két törzset érinthette a bulgáriai akció.163 Padányi Viktor is úgy vélekedett, hogy két törzs, hadtest — a Jenő és a Nyék — vett részt a bulgáriai hadműveletekben tízezer fős kontingenssel.16

4

A kalandozó sereg vezéreként a legtöbben Árpád fiát, Leventét jelölték meg, akiről Konstantinos a bulgáriai portyázás megemlítése után megjegyezte, hogy abban az időben fejedelem (arkhón) volt.16

5

Kristó Gyula szerint Levente Árpádot követően fejedelem volt, arról viszont nem tett említést, hogy ki vezette a Bulgáriába küldött törzsszövetségi hadat.16

6

Kétségtelenül nehéz állást foglalni a bulgáriai kalandozásban résztvevő sereg nagyságát és vezetését illetően. Jelentéktelennek e sereget nem tekinthetjük, hiszen a források szerint Simeonnak csak harmadízben sikerült