Századok – 1996
Közlemények - Tóth Sándor László: Megjegyzések a honfoglalás szakaszaihoz IV/877
A HONFOGLALÁS SZAKASZAIRÓL 893 rok Kuszál vezetésével előbb a két Dáciát foglalták el a morvák rovására és Arnulf beleegyezésével, majd néhány éves szünet után Morvaország egy részét, s a bajor fennhatóság alatt levő Pannóniát szállták meg.125 A források zöme a morvákat jelölte meg a magyarok — egyetlen — ellenségének, akiket elűztek (Konstantinos), akiktől új hazájukat elfoglalták (Konstantinos, Krónika, Kézai; s részben Aventinus és Anonymus), akiket csatában legyőztek (Krónika, Kézai). A források (Anonymus kivételével) nem tudnak semmit a bolgárok ellenállásáról, s a keleti frank ellenállás is csak 900 őszén bontakozik ki (Fuldai Evkönyvek, Aventinus). Nem érthetünk egyet Györffy Györggyel, aki a Fuldai Evkönyvek egy passzusát — mely szerint több ütközetet vívtak a bolgárok és a magyarok — a magyarországi bolgár végekre értelmezte, s itteni harcokat tételezett fel, amely végén „minden bolgár ellenállás összeomlott Erdélyben és a Maros síkságán".126 Hasonlóképpen az sem bizonyítható, hogy a bolgárok váraikra támaszkodva fejtettek volna ki ellenállást a honfoglaló magyarokkal szemben.12 7 Mindez természetesen nem jelenti azt, hogy nem tanúsíthattak a bolgárok ellenállást magyarországi végeik és fennhatóságuk védelmében, ennek mikéntje és mértéke azonban nem határozható meg. Problematikus a forrásokban egyedüli ellenfélként megjelölt morva ellenállás helye és mértéke is. 892-ben a magyarok Morvaországot dúlták, ekkor, valamint 902-ben, amikor már újfent Morvaország területén jártak és a bajorokkal viaskodtak a már legyőzött fejedelemség birtokáért, bizonyára ütközhettek valamilyen ellenállásba. Nem tűnik azonban egyértelműnek és bizonyítottnak, hogy a morva állam perifériájának tekinthető Kárpát-medencei területekért folytak-e a morvák és a magyarok között harcok. Szvatopluk 892 után nem harcolt a magyarokkal, sőt szövetséget is kötött velük. Ennek része lehetett 894-es pannóniai kalandozásukban, amelynek évében a morva fejedelem is elhunyt. A 894 őszén kötött bajor-morva béke után a magyaroknak hosszú ideig (898-ig) nem nyílt módjuk arra, hogy a frankmorva viszálykodást saját érdekükben kihasználják. A morva belviszály kitörését, majd a frank beavatkozást a morva belügyekbe sem használták ki a magyarok 900 előtt a morvák elleni fegyveres fellépésre. 12 8 Egy esetben számolhatunk közvetlen morva-magyar harcokkal az említett 892-es és 902-es eseteken kívül, ha ti. Nagy Morávia a Dunától keletre levő, a magyarok által megszállt területen volt, s így e régió nem a morva fejedelemség perifériájának számított. E hipotézis elvetését vagy bizonyítását nem tekinthetjük e tanulmány feladatának. A keleti frank (bajor) ellenállás mértékét 900 ősze előtt joggal alacsonynak értékelte a történetírás.129 Sem 894-ben, sem pedig 899-900-ban nem tanúsított Pannónia ellenállást a magyar kalandozó csapatokkal szemben. 900 őszén került sor az első bizonyítható ellenállási kísérletre, s az egyik kalandozó magyar csapat vereségére. Hét évvel később kísérelték meg csak a keleti frankok elvesztett tartományuk, Pannónia visszaszerzését, de 907. július elején a brezalauspurci (vagy braslavespurchi) csatában vereséget szenvedtek.130 Áttekintésünkből kitűnhet, hogy a magyarok egészen 900 őszéig érdemleges ellenállásba feltehetően nem ütköztek a Kárpát-medence meghódításában, legyőzendő ellenfélre nem bukkantak, nagyobb csatát az új haza birtoklásáért egészen 907 júliusáig nem kellett vívniuk.
