Századok – 1996

Tanulmányok - Kovács László: A kora Árpád-kori pénzújításról IV/823

856 KOVÁCS LÁSZLÓ rajta. Rupp Jakab-. Magyarország ekkorig ismeretes pénzei, lerajzolva, történeti s pénztudományi kútfők után megmagyarázva. I: Árpádi korszak. Pest 1841, 49. A + CALMA alak: Réthy László 1899, 14 (56. jegyz.); a +CALAMA alak: Lajos Huszár 1979, 37. nyomán (2. jegyz.). A H42 a H41 jelsorrá romlott köriratú változata, a H43 pedig a H41-H42 hibridverete. 123 Mivel Kálmán 1116. február 3-án húnyt el, az elfogadott feltevés szerint 1116 húsvétjára már nem bocsáthatta ki 1116. évi, azaz 22. denárát! 124 Sajnos egy olyan feltevés sem igazolható, hogy a királyneves veretek leromlását jelezné anonimmá válásuk, hiszen így szoros kapcsolatot lehetne kimutatni a dénárok e két fajtája között. E logikusnak tűnő elgondolás alapján azonban nem lehet az összes anonim veretet a királyneves dénárokhoz kötni. Mégis ezt a módszert alkalmazva, a H31 és H33 előlapi érmeképe alapján talán a H102 és hibridjei (H103, H104?, H105), valamint a H40 dénár előlapképe alapján talán a H76, H77 és csegelye (H79), ill. a H95, H98, H99 és hibridjei meg csegelye (H100-H101), végezetül az ugyancsak fentebb elhagyott H42, H42a, H43, s velük együtt a H41 előlapja nyomán talán a H84-H86 és csegelye (H87) lenne Kálmán veretei közé számítható. Ha pedig végezetül az így kiemelt érmék közül a körirati és érmeképi romlás további állomásainak tekinthető, változatszerű típusokat, hibridvereteket és csegelyeket elhagyjuk, a H42a, H76, H84, H95, H98 jelzetű maradékot lehetne a király típusai közé felvenni. - A módszerrel szembeni ellenvetésre: vö. 136. jegyzet; esetleges alátámasztására: vö. 52. jegyzet! 125 Meg kívánom jegyezni, hogy e „spontán válogatás" más eredményt hozott, mint a koráb­ban hagyományos elrendezés, amely szerint az említett veretek közül a H76, H84 II. István, a H95 II. Béla személyéhez volt kötött, míg a H98-H99 egyáltalán nem nyert besorolást. Az általam elhagyni ítélt típusok közül a H42a Kálmán, a H101 II. Béla veretei közé került, míg a H36, H43, H77-H79, H85, H88 egyik király vereteinek sorát sem gazdagította; vö. Lajos Huszár 1979, 36 (2. jegyz.). 126 Kálmán ép érméinek a MNM Éremtára gyűjteményében mért és a szakirodalomból átvett, s összesített átlagsúlya az általam javasolt kezdősorrend (H31, H33~H35~H38, a többi bizonyta­lan) figyelembevételével: H31: 0.48 g/33 db, H33: 0.51 g/29 db, H35: 0.42 g/24 db, H38: 0.44 g/11 db, H32: 0.46 g/76 db, H34: 0.41 g/29 db, H36: 0.50 g, H37: 0.50 g/128 db, H39: 0.41 g/96 db, H40: 0.47 g/37 db, H41: 0.44 g/24 db, H42a: 0.18 g/53 db. 127 II. István ugyancsak a tél végén, 1131. március 1-én halt meg, tehát hagyományosan 1131. húsvétjára már nem adhatta ki az 1131. évi denárát. 128 Valószínű, hogy az általam az MNM É-ban megfigyelt numizmatikai változatoknak tekint­hető H44-, 1144=, H45a, H47- jelzettel ellátott dénárok (leszámítva a H44- obolust) nem önálló veretek, amelyeket önálló kibocsátási évhez kötve kellene a király vereteinek sorába illeszteni. 129 На a H47: STE - STE és a H47-: TE - TE feliratai nyomán e veretek II. István kori kibocsátását elfogadjuk, akkor a hasonló érmeképű T-T vagy E - E jelzésű И54 típusú dénároktól sem lehet megtagadni ezt a besorolást. Utóbbi típust Huszár Lajos is csak feltételesen tekintette II. Béla denárának. Lajos Huszár 1979, 38 (2. jegyz.). 130 A H47 előlapképe alapján a H171 és hibridveretei (H172-H173), továbbá a H179 és hibridje (H180) lehetne még II. István veretei közé számítható. Ha az említettek közül, a H54-et, valamint a körirati és érmeképi romlás további állomásainak tekinthető, változatszerű típusokat ugyancsak elhagyjuk, mindössze 2 használhatónak ítélhető veret (H171, H179) marad. Az érintett érmék közül korábban a H180 II. Géza, a H171 III. István személyéhez volt hagyományosan kötött, a H172-H173, H179 pedig nem nyert besorolást, vö. Lajos Huszár 1979, 36 (2. jegyz.). 131 II. István ép érméinek a MNM Éremtára gyűjteményében mért és a szakirodalomból átvett, s összesített átlagsúlya a hagyományos sorrend szerint: H44: 0.33 g/3 db, H45: 0.55 g/35 db, H46: 0.53 g/3 db, H47: 0.44 g/81 db, H47a: 0.35 g. 132 II. Béla szintén a tél végén, 1141. február 13-án halt meg, tehát hagyományosan 1141. húsvétjára már nem adhatta ki azévi denárát. 133 Ez a szám tartalmazza a kiírt nevű H50 és H53 dénárt (és ennek az általam a MNM É-ban megfigyelt H53-, H53= jelzetű numizmatikai változatait), a bizonytalan feloldású, négyféle numiz­matikai változatban kiadott H49 dénárt (H49, H49+, H49-, 1149=), s a feltételesen a király veretei közé sorolt 1154 típust, nem tartalmazza viszont a numizmatikai változatnak tekinthető H51 tí­pust, a H52 típusú csegelyt, továbbá a H49a obolust. 134 Ugyanis a II. István verette H47 alapján oda sorolt dénárok a H53 nyomán II. Béla veretei közé is beilleszthetők lennének.

Next

/
Thumbnails
Contents