Századok – 1996
Közlemények - Petri Edit: A görögök közvetítő kereskedelme a 17–19. századi Magyarországon I/69
82 PETRI EDIT A bécsi hatóságok azonban ellenezték a Magyar Kamara javaslatát. Mindöszsze annyi történt, hogy a Helytartó Tanács 1754. július 27-én elrendelte a török alattvaló görögök összeírását. A felszólítást több vármegye és város figyelmen kívül hagyta, jelentését nem küldte be, így a Helytartó Tanács őket a rendelet végrehajtására 1755. március 4-én újra kötelezte.2 4 Bécs attól tartva, hogy a görög kereskedők legkisebb panaszára is reagál majd a porta, s így sikerült a Magyarország számára előnytelen 1754. évi vámszabályzat előírásait hasznukra fordítani. Míg a magyar kereskedők áldozatul estek az osztrák érdekből felemelt aránytalanul magas vámoknak, addig a török alattvalóknak (a tranzitkereskedelemben is élvezve a vámkedvezményt) szabad volt olyan külföldi árukat átvinni az örökös tartományokon, sőt behozni Magyarországba eladásra, ami különben tilos vagy 30%-os vámmal terhelt volt. Az új vámtarifa kedvezett az osztrák-cseh áruk magyarországi importjának, majd gyakorlatilag kizárta a magyarországi piacról a monarchián kívüli árukat. A görögök kevesellték az 1754-es tarifában közzétett kedvezményüket, mert bár a vámszabályzat kimondta, hogy a törököktől ezután is csak 5%-ot fognak szedni a behozott áruk után, panaszkodtak, hogy ezt az 5%-ot az új becslés szerint veszik meg rajtuk. Az állandó visszaélések miatt a század hatvanas éveiben állandósultak a helyzet megjavítására való törekvések. A hanyatló török birodalomtól már nem kellett annyira tartani, s bécsi kormányszervek már az általuk megvalósítani szándékozott kereskedelempolitikai elveket látják veszélyeztetve a görögök kereskedése miatt, ez fokozza a tilalmak szigorúságát és már több hangsúlyt helyeznek azok végrehajtására. 1760. december 23-án, majd az azt követő év szeptember 23-án kelt leiratok utasítják a Magyar Kamarát, hogy tegyen javaslatot a török alattvalók meg nem engedett kereskedésének egész Magyarországon való eltiltására. A Magyar Kamara 1761. október 11-én kelt felterjesztésében mindenek előtt szükségesnek tartotta a törökországi kereskedők valamelyes osztályozását, ezeket két nagy csoportra osztja: török alattvalók és meghonosultak (homagiati). A török alattvalókat négy osztályba sorolja: I. osztály: A nagy falvakban és kiváltságos városokban élők. Ezek annyira elsokasodtak, hogy a főbb városok legtöbb boltja az ő kezükben van. Mindenféle árut hoznak és visznek, főleg az örökös tartományokon túl fekvő országokból. A kincstár nagymérvű megkárosításával csaknem az egész kereskedelmet a kezükben tartják azon ürügy alatt, hogy átmeneti szállításról van szó, 5%-ot fizetnek. Kereskedésük a kamara szerint nem megengedhető, ártalmas a kincstárra. Utal egyrészt a portával kötött kereskedelmi szerződésekre, amely török alattvalóknak csak török áruk árusítását engedélyezi, s azoknak is csak vásárokon és csak nagyban. Idézi az 1725. április 3. és 12-én kelt királyi leiratokat, és az 1759. május 10-én kelt „Normale Turcorum Commercium Regulamentum"-ot ennek bizonyítására.
