Századok – 1996

Közlemények - Petri Edit: A görögök közvetítő kereskedelme a 17–19. századi Magyarországon I/69

GÖRÖGÖK KERESKEDELME MAGYARORSZÁGON (17-19. SZ.) 83 П. osztályba sorolja a Kamara a kiváltságos és püspöki városokban Kecskeméten, Kőrösön, Gyöngyösön, Tokajban, Aradon, Nagyváradon, Gyulán nagyon is elszaporodott görögöket, akik mindenféle áruval, a belföldiek kárára vegyes, házi és nyílt kereskedést űznek, ezért boltjaikat a királyi leiratok alapján a vármegyék már előbb bezáratták. E csoport is káros, mindamellett 1741 előtt bejött tagjai közszükségletből tűrendők, a később jöttek kiutasítandók. III. osztály a földesúri jószágokon kereskedők és bérlők osztálya, melyeknek itt maradása szintén káros a belföldiekre. Hasznuk csak a földesuraknak van belőlük, ezért is nehezen tilthatók el a kereskedéstől a földesurak akarata ellenére. Itt csak az 1741. XXIX. tc. segít, amely a török alattvalóknak, minden más kereskedést, mint amit a kereskedelmi szerződés megenged, eltilt. Ezen az alapon utasítandók záros határidő alatt mondják fel a bérleteket, hogy aztán ne legyen okuk az itt maradásra. IV osztály: A faluról falura házaló szegény szatócsok, akik ezzel a népnek nagy hasznára vannak, főleg ott, ahol a szomszéd városba is messzire kell mennie. Ezek egyébként is az itteni mesterektől szerzik be a népnek szükséges cikkeket, s így ezek széthordásával egyrészt a népnek segítenek, másrészt senkit sem károsítanak. A felteijesztésben foglaltak a helyzet alapos ismeretéről tesznek bizonyosságot, de egyben magukban rejtik a feladat megoldásának buktatóit. 1765 májusában a királynő újabb boltbezárást rendel el; majd utasítja a Kereskedelmi Tanácsot, hogy dolgozzon ki egy részletes javaslatot arról, hogy lehetne segíteni a török kereskedelem bajain.2

5 A Kereskedelmi Tanács osztrák érdekek szemszögéből vizsgálja a görög kereskedők dolgát, s így sok esetben józanabb álláspontot képvisel. Megállapítja, hogy bár a kereskedelmi mérleg Törökországgal szemben paszszív körülbelül 2 millió forinttal (annyi megy ki ezüsttallérban) de ez nem teszi azért károssá a kereskedelmet, mert a török áruk jó része Szászországba, Sziléziába, Németországba és Svájcba megy ki, így az 5%-on felül a szállítással járó költségeket is nyerjük s az áruk nagy része az örökös tartományok gyártmányaihoz nélkülözhetetlen. A kérdés megoldását abban látja, hogy elő kellene segíteni, hogy a törökök ne közvetlenül a külfölddel kereskedjenek, hanem az örökös tartományokban legyenek a raktáraik, és így közvetve lehessen ebből hasznot húzni. A magyar kereskedelmi viszonyok józan mérlegelése miatt végül is belenyugszanak a török térhódításba. Az egyenlő elvámolástól várnak valamit, s nem a kereskedők kiszorítása a cél, hanem az osztrák gyártmányok jobb és több eladása - javaslatuk: adjanak a gyárak az örökös tartományi kereskedőknek hitelt. Mária Teréziának még abban az évben hozott határozata, minden más példánál jobban mutatja, mi akadályozza az állandóan félve próbált megoldás létrejöttét. „Mivel a belpolitika azt követeli, hogy a török kereskedelemből a monarchiára származó károkat lehetőleg elkerüljük, a külpolitika pedig azt kívánja, hogy minden lépésünket óvatosan és mérséklettel tegyük meg, úgy hogy mindentől