Századok – 1996
Tanulmányok - Makkay János: A sárkány meg a kincsek IV/733
A SÁRKÁNY MEG A KINCSEK 751 a szkíta, szarmata vagy hun kori üstöknek felel meg ez a szerzemény, hanem az ékköves nemesfém-csészéknek és kelyheknek, különösen pedig az ún. szarmata polikróm stílus tárgyainak. Littleton szerint annak a történetnek a közvetlen előképe, amelyből az Artúr monda és a Szent Grál legendája kialakult, nem a kelta hagyományokban található meg, hanem abban a szarmata hagyatékban, amely, köszönhetően a rómaiaknak, a Kr. u. második században honosodott meg Britanniában, mint a szarmata kapcsolat egy további megnyilvánulása.121 A mágikus csésze kérdéseire egyébként az alábbiakban még visszatérünk. d. Közös vonásokat mutatnak a mágikus erejű kardhoz kapcsolódó szokások és rítusok, melyek régi iráni hagyományokra mennek vissza, közöttük áldozati, főleg halotti áldozati szertartásokra.12 2 e. Vannak strukturális hasonlóságok Artúr két legodaadóbb híve, Sir Kay és Sir Bedivere, valamint oszét megfelelőik, az Urizmag és Szoszlan páros között.123 f. Más párhuzamok a nyelv területére tartoznak, mivel Artúr kísérői közül néhánynak a neve iráni jellegeket mutat: Bedivere, Kay és végül Artúr mondabeli apja, Uther Pendragon.124 Artúr unokaöccsének, Gâwân-nak a neve iráni etimológiával rendelkezik: *Gähmurt «- Gehmurt és *Gäven «- Gaevani, hét halhatatlan mitikus iráni uralkodó sorában az első és az utolsó, míg közöttük ott van a mitikus Kay Xusro is.125 Hasonlóképpen, a nyugat-európai legendakörben szereplő Parzivâl annyit jelent, hogy 'perzsa hős', *PärsI val.126 Ezeknek, és más hasonlóságoknak az alapján Scott Littleton úgy látta, hogy a két hagyomány, az arturi és a nárt, annak ellenére, hogy forrásaikat hatalmas időbeli és területi" távolság választja el egymástól, feltétlenül kapcsolatban kellett, hogy álljanak egymással. Szerinte ez elsősorban a már többször említett szarmata kapcsolat. A Kr.u. 4. században a hun támadás elől Galliába menekült alánok vallásos hagyatéka újabb elemekkel bővítette ezt az első iráni hatást. Feltevését megerősítette, amikor felfigyelt Dio Cassius adatára a cataphractarii Britanniába való áttelepítéséről.127 Ekkor már önmagától adódott a következtetés: а szarmata kapcsolat egész egyszerűen nem más, mint annak az 5500 nehéz fegyverzetű szarmata/alán cataphractarii-nak a vallásos és egyéb hagyatéka, akiket Krisztus után 175-ben Marcus császár telepített át Britanniába. Ok hozták magukkal azt a hitvilágot és azokat az etnikus sajátságokat, amelyekből később az Artur-le-gendakör kialakult.128 Annak addig Britanniában semmiféle helyi hagyománya és előzménye nem volt, kivéve talán a lovagok tanácskozására szolgáló kerekasztalt. Azonban mint arról már több tanulmányban írtunk, ez a kerekasztal nem más, mint a indoeurópai népek több más dialektusánál jól ismert kerek és szent tanácskozó kör, a hierosz küklosz, hof, hringus, Ding, Dingstette, etc. amelynek voltak ősi helyi hagyományai Britanniában is.129 Kérdés, hogy 175-ben vagy 400 körül ezek az egészen a Stonehenge-re, sőt annál is korábbra visszavezethető hagyományok éltek-e még olyan erővel Nyugat-Európa hajdan kelta, de már romanizált vidékein, hogy befolyásolhatták a szarmata kapcsolatot. Valószínű, hogy igen, és ez derül ki egy R. Wenskus által feltárt adatból. A Noyon-i Eligius püspök 7. században keletkezett wta-jában olvasható, hogy egy Limoges vidékéről származó szerzetes frank társainak pogány szokásokat, többek között táncokat akart
