Századok – 1996
Tanulmányok - Makkay János: A sárkány meg a kincsek IV/733
748 MAKKAY JÁNOS Van egy másik megoldási lehetőség is, de ez meglehetősen távol áll ettől a feltevés-sortól. Eszerint a dákok által esetleg használt ilyen védőfegyverzet, valamint katonai szimbólum (a sárkányos zászló) annak az eredménye is lehet, hogy ősi rokonság és szoros kapcsolat volt már a Kr. e. 3. század előtt is a terület szkíta és proto-dák etnikumai között. Ennek megfelelően, amit a szkíták ismertek, azt ismerhették és használhatták a proto-dákok is. A lemezpáncélok esetében ez a szkíták oldaláról könnyen bizonyítható. A sárkányos lobogó esetében azonban nehezen, hiszen ez a katonai szimbólum, minden iráni származása ellenére egyelőre ismeretlen a szkíták régészeti anyagából. Elméletileg, de csak elméletileg tehát, a dák sárkányos hadizászló akár levezethető is lenne azoknak a közép-iráni nyelvű népeknek, a szkítáknak, szigünnáknak, agathürzoszoknak az örökségeként, akik a dák hatalom előtt itt éltek mind Erdélyben, mind az Alföldön.110 Ha ti lennének ilyen leletek. A legalább négyszáz szkíta kori vaspáncélos sírlelet azonban azt jelzi, hogy mindeddig nem puszta véletlenségből nem bukkantak sárkányos zászló nyomaira vagy ábrázolásaira a szkítáknál. Egy ilyen jelentős tárgynak, mint a sárkányos hadi lobogónak a megléte a dákoknál, és hiánya a dákok előtt a dákok területén élt szkítáknál tehát sokféleképpen értékelhető. Akár azzal is számolhatunk, hogy a dákok viszonylag későn valahonnan kívülről vándoroltak be Erdélybe, és kiindulási területük, úgynevezett átmeneti őshazájuk sem keleten, a szkíták földjén, sem messze délen, a trákok és görögök mellett, sem nyugaton, a pannonok vagy illírek között nem lehetett. Ez misztikussá tenné a később ténylegesen létező dákság előtörténetét, hiszen átmeneti őshazaként maradna az Aldunának a Vaskapu közelébe eső része, illetve Északnyugat-Bulgária. Vagy pedig azzal kell számolnunk, hogy a dákok egy iráni nyelvű vezető réteg volt, de különbözött a szkítától és szarmatától, és így eredetileg is megvolt náluk az egyébként az iráni népekre jellemző sárkányhit és sárkányos hadilobogó is. Utóbbi a fémből készült fejjel, a színes, lobogó testtel, és a hozzá társuló haditaktikával. A jelen pillanatban ezt az utóbbi lehetőséget tartom a valószínűbbnek: a dákok egy vezető rétege iráni dialektust beszélt. Ez a feltevés egyelőre nem igazolható egyértelmű nyelvi tényekkel. II.Az Artur-legenda keleti, iráni vonásai A sárkányos zászlók és az iráni cataphractarii szoros kapcsolatban voltak tehát egymással, és ez a tény jelentős számú további kérdést vet fel és hoz magával. Fontos közöttük az Artúr lovagra vonatkozó mondai hagyomány néhány jelentős vonása, és azok úgynevezett „szarmata kapcsolatai". A hetvenes évektől két amerikai kutató, először H. Nickel, majd C. Scott Littleton mutatott rá arra,111 „hogy az Artúr királyra, valamint a Kerekasztal Lovagjaira vonatkozó, valamint a Szent Grál Kehely megszerzésére való törekvésről szóló legendák gyökerei nem a Brit Szigetek és Bretagne ősi helyi kelta előzményeire mennek vissza, mint ahogy azt ma a legtöbb Artur-kutató tartja, hanem inkább egy 'szkíta eredetű hagyományra".11 2 Ilyen származásra vagy kapcsolatra utaló jelekre legelőször a 60-as évek végefelé kezdtek egyes kutatók felfigyelni, főleg olyan epikus motívumok közötti hasonlóságokra,11 3 amelyek az oszét Nárt sagák és az Artúr monda-
