Századok – 1996
Tanulmányok - Makkay János: A sárkány meg a kincsek IV/733
742 MAKKAY JÁNOS Lovaglás közben azonban felfúvódnak a szélben, és ezáltal rendkívül hasonlóvá válnak az említett állatokhoz [sárkányokhoz], és egy kicsit sziszegnek is, amikor a gyors mozgás közben a levegő erővel áthatol rajtuk. Ezek a hadi jelvények nemcsak egy kellemes, de azért egyben rémítő látványt nyújtanak, hanem egyúttal a harci tagozódásra is szolgálnak, és megakadályozzák, hogy az egyes csapatrészek összekeveredjenek. A zászlóvivők ugyanis, akik az irányváltoztatásokban és kanyarodásokban a legjobban képzett katonák, rendre körbe lovagolnak vagy előre törnek, a többiek azonban pusztán csak arra ügyelnek, hogy az ő saját hadi jelvényüket figyeljék. így pedig nem zavarodik össze a hadirend...."6 8 Vegetius katonai oktatókönyve szerint dracones etiam per singulas cohortes a draconariis feruntur ad proelium 69 A sárkányvívők oktatását forrás is említi: scola draconariorum.7 0 Lucianus Sophista nagyjából ugyanezt jegyezte fel az iráni párthusok harci szokásairól, amikor hivatkozott egy régi történetíró, a korüntoszi Philonom munkájára: „... ő ugyanis azt írta a párthusok sárkányairól — amennyire én megtudtam, ezek náluk a katonai alakulatok zászlói, és azt hiszem, hogy a csapategységek vagy nagyobb regimentek első sorában viszik őket — hogy nagy élő sárkányok, amelyek perzsa területen jöttek a világra [a Kaukázusban fekvő] Hiberiaban. Ezek a sárkányok hosszú rudakra vannak kötözve — mint ugyancsak írta volt —, amikor támadásba kezdenek, magasra emelik őket, és már tisztes távolságból ezzel fenyegetik az ellenséget."7 1 A régészeti leletek között két olyan fémtárgyról tudok Eurázsiából, amelyek a forrásokból ismert sárkányzászlók fejrészéből maradtak ránk. Az egyik bronz, és a rajnai Niederbieber római castellumának a canabae-jáhan került elő. Keltezése a Kr. u. 3. század első fele.72 30 cm hosszú, felső oldala aranyozott, az alsó pedig ezüstözött (10. tábla 2). Nyitott szájú sárkányfej éles és hegyes fogakkal, erősen fogazott taréjjal. Teste hengeres, és a nyaknál lévő hátsó vége tölcséresen kiszélesedő peremű. A perem átlyukasztásai arra szolgáltak, hogy azokba erősítsék a textilből vagy bőrből készült festett szalagokat, a szélben sziszegő sárkánytestet. Egy széles függőleges átfúrás az egész fejen áthalad, ebbe dugták be azt a lándzsát, dárdát, vagy karót, amelyen a sárkányfejet vitték. A darab vagy az egyik legkorábbi emléke annak, hogy a római katonaság is használta a sárkányos zászlót, vagy azt bizonyítja, hogy a rajnai limes e szakaszánál szolgáltak alán, germán, vandál etc. foederati. A másik darab ezüstből készült, részben aranyozott, és 1939-ben a pétervári Vogul-Osztyák Múzeumból került az Ermitázsba. Ez a jellegzetes szászánida-kori tárgy egy keverék-jellegű sárkányfejet ábrázol, együtt a kutya és a farkas vonásaival. Hossza 60 cm, súlya 1090,8 gramm, szája tátott, fogai hegyesek és élesek, oldalán domborított díszek vannak. Feje tetejének függőleges átfúrásába erősítették a fejet hordozó nyelet (10. tábla l).7 3 Keltezése szórványleletként nem biztos, típustanilag először a Kr. utáni 7. századba tették, és úgy vélték, hogy a szászánida leletek ama csoportjába tartozik, amelyek zöme a Permi Kormányzóság területén
