Századok – 1996
Tanulmányok - Makkay János: A sárkány meg a kincsek IV/733
A SÁRKÁNY MEG A KINCSEK 743 került elő. Tehát ott, ahol hajdanában csak finnugor népek éltek, a magyarok elődei vagy közeli rokonai.7 4 Ezért volt a darab a Vogul-Osztyák Múzeumban. Az Ermitázs 1964-es Vezetője szerint viszont a sárkányzászló-fej a Tyumeni Kormányzóság területén került elő 1917 előtt, annak a Vogul-Osztyák/Hanti-Manszi területén, és a Krisztus utáni 4-5. századból való.7 5 Szerintünk ez a rendkívüli, szászánida-eredetű darab nem lehetett tárgya annak a fura kereskedelemnek, amely ezüst szászánida-tálakat közvetített a Szászánida Birodalomból a finnugorok Volga-Káma vidéki területeire. Inkább arra gondolunk, hogy ez a sárkányfej egy olyan katonai sárkányzászló fémrésze volt, amely iráni, európai vagy fehér hun, avar, onogur, kazár, szövetséges alán harcosok kezén kallódott el akkor, amikor hódító hadjáraton vagy rablókörúton voltak északon. Mondjuk prémeket vagy rabszolgákat szerzendő a finnugoroktól. Ha a darab valóban a 7-8. századba tartozik, akkor egy másik lehetősége is van arra, hogyan került a szászánida birodalomból a messzi északra. Furcsa, de igaz, hogy az Ermitázs és más nagy múzeumok remek iráni — szászánida — készítésű ezüst edényei főleg uráli és uráli-vidéki, vagy kámai lelőhelyeken kerültek napfényre. Olyan kereskedelmi kapcsolatok keretében juthattak oda, amikor perzsa — szászánida — kereskedők főleg drága prémekért adták őket cserébe. Ezek az edények, amelyeknek díszítései nagy ragadozókra vadászó perzsa királyokat éppen úgy ábrázolnak, mint fantasztikus állatokat, nagy népszerűségnek örvendtek az erdős zóna hajdani finnugor népeinél, és vallásos ceremóniákban használták őket.7 6 Jelenleg ez a két megtalált (számomra ismert) darab az egyedüli párhuzama annak a tárgyilag már nem létező, de elképzelhető fél kígyónak vagy fél sárkánynak, azaz sárkányfejnek, amely aranyból volt, és 1543 táján találták meg a S arge ti a völgyében, Decebál sebtében elrejtett kincseinek egyik olyan halmazában, amelyre a rómaiak nem bukkantak rá. Ebből azonban az következik, hogy az iráni típusú sárkányos hadizászló egyúttal a dákok katonai és hatalmi szimbóluma is volt. Azoké a dákoké, akiknek az etnikai és nyelvi hovatartozása az indoeurópai népek családja körében elégséges források híján mindmáig vitatott, de valószínű, hogy vezető rétegük egy nyugatiráni dialektust beszélt, mint Erdély korábbi, szkíta-agatürzosz vezető rétegének utódai. A Traianus és Marcus Aurelius Rómában álló oszlopain is látható sárkányos zászlók minden részletükben tökéletesen megfelelnek e források, ábrázolások és tárgyak adatainak. A sárkány feje hasonlóan az Ermitázs darabjához, farkas-szerű vonásokkal bír és fémből készült, a test egyéb részei kígyóformájúak, és valamilyen szerves anyagból, textilből, bőrből vagy prémből vannak. Ilyen sárkányos zászlók láthatók a Colonna Traiana alaptömbjén a két dák háborúban szerzett trófeák között (1. tábla).77 A 134. részlet a dákok katonai jelvényeinek egy részét mutatja, egy öreg és sisak nélküli dák gyalogost a sárkányos zászlóval (2. tábla 1-2).7 8 A 138. részlet a római előnyomulást mutatja, közeledve a Tibiscus, a mai Temes (és nem a Tisza) folyóhoz. A már elfoglalt dák erősségeket karóba húzott dák fejek és egy elfogott (?) sárkányos lobogó jelzik (3. tábla 1-2).7 9 A 146-148. részleteken a dák lovasság a Tibiscus hullámain át menekül, két öreg gyalogos nagy ovális pajzzsal sárkányos zászlókat emel a magasba, miközben teljes vaspán-
