Századok – 1996
Tanulmányok - Makkay János: A sárkány meg a kincsek IV/733
738 MAKKAY JÁNOS aranysárkány a Martinuzzi alvinci kincstárában talált óriási kincsek és értékek ama részéhez tartozott, amely az 1543-ban talált Decebál-kincsből került Martinuzzihoz: aranyérmék özöne, veretlen arany és ezüst lemezek, néhány műalkotás (legalább két aranyszobor), feltehetően sok-sok ezüstedény, és végül az arany sárkány Ez utóbbi aranyérmékkel együtt Fráter György hálószobájában volt egy fa pénzesládában. Nyilvánvaló, hogy ez a sárkány azonos azzal a fél kígyóval, amelyet 1543-ban a kincshalom tetején találtak meg, és amely arany sárkányt Castaldo felküldött Ferdinánd császárnak. A fél kígyó ugyanis nem más, mint egy sárkányos hadi lobogó elején lévő sárkányfej, amely az eddig ismert kevés esetben mindig fémből van. A Decebál-kincsek lelőhelye a Sargetia völgyében, valamint azok a leleteik, amelyekről ismerünk valamilyen közelebbi részletet, biztossá teszik, hogy az 1543-as kincset is Decebál parancsára rejtették el Kr.u. 106 nyarán, de még Bicilis árulása után sem került a rómaiak kezébe.3 1 A Colonna Traiana domborművei és római érmék ábrázolásai azt mutatják, hogy Daciát hajdani hadi jelvényével, egy olyan sárkányfejes zászlóval jelképezték, amely más, iráni nyelvű népek hadi zászlaja is volt.3 2 A Colonna Traiana ábrázolásain láthatunk két szarmata zászlóvivőt a szarmata lovasok között (4. tábla 3-^1), akiknek kezében sárkányos lobogó van,3 3 tehát a sárkányos hadi zászlók hozzátartoztak a szarmata páncélos lovasság felszereléséhez is. Fentebbi adataink szerint az elrejtett kincsek a dák királynak a személyes kincstárába tartoztak, melyet Decebál és királyi elődjei évszázadok alatt halmozták fel.3 4 Eszerint a Krisztus születése körüli időkben a sárkányos zászló nemcsak az iráni nyelvű népeknél, például a szarmatáknál, hanem a dák királyságban is a hadsereg hadi zászlója és feltehetően az egyik királyi címer volt. A sárkány vagy sárkánykígyó másik, jelképes, szerepe a dákoknál is a kincsőrzés volt.3 5 172-173 között Marcus Aurelius császár nehéz háborút vívott a jazigok, markomannok és a kvádok ellen. Cassius Dio (részben Xiphilinus kivonataiban36 ) részletesen leüja a háborúknak talán a Felvidéken, talán az Alföldön lezajlott érdekes eseményét, az esőcsodát. Ezt Marcus Aurelius császárnak az a vitatott, és valamivel későbbi hamisításnak tartott levele is tartalmazza, amelyet ő maga írt volna a Senatushoz. Alföldi András összefoglalása szerint egy vesztes csata után a császárt a kvádok földjén szorongatta az ellenség, annyira, hogy szomjhalál fenyegetett. „Mivel a magyar Felvidéken bőven van víz, ezt csak a római haderő teljes körülzárása esetén magyarázhatjuk meg. A csodának vett hirtelen viharos zápor megrémíti a barbárokat és új erőt ad a rómaiaknak, akik így keresztülvágják magukat az ostromzáron. Ez 173 nyarán játszódott le."37 A forró nyáron játszódó eseményre azonban nemcsak egy, a Felvidéken történt körülzárás lehet a magyarázat, hanem az is, hogy a csatára nem a Felvidéken, hanem az Alföldön, mondjuk valahol a Nagykunságon (amely a Kárpát-medence legszárazabb része) vagy a Hortobágyon került sor. Ahol az ellenfelek között ott lehettek a szarmatákhoz társult kvádok is. Az esőcsoda egyébként akkor történt, amikor a római sereg teljes harci rendben éppen csatára készen felállt,3 8 nem lehetett tehát szó vesztes csata utáni, körülzárt helyzetről.3 9 A Nyssa-i Gregorios püspöktől (330 után -394)4 0 megőrzött 4. századi adatok szerint a csata kimenetelét az döntötte el, hogy
