Századok – 1996
Tanulmányok - Makkay János: A sárkány meg a kincsek IV/733
A SÁRKÁNY MEG A KINCSEK 737 voltak a sztyeppen élő ős iráni és óiráni népek temetési szokásaira.24 A népvándorlás korában ezek a sajátosan iráni eredetű halotti áldozati formák meghonosodtak az egymást követően Közép-Ázsiába, majd az európai sztyeppre érkező hunok, kazárok, avarok, onogurok és más türk nyelvű törzsek, például a kunok körében, de megmaradtak a türk birodalmakban tovább élő, vagy nyugatra került szarmaták és alánok jellegzetes szokásaiként is.2 5 Mindezek szempontjából jelentős, hogy először H. Nickel, majd C.Scott Littleton értékes, jóllehet figyelemre alig méltatott tanulmányok sorában kifejtették, hogy az Artúr királyról és a Kerekasztal Lovagjairól, valamint a Grál kehelyről szóló történetek nem a Brit Szigetek kelta örökségéből keletkeztek, mint azt az Artur-kutatás véli, hanem egy ügynevezett „szkíta hagyományból" erednek.26 Az Artur-mondakör és az iráni hagyományok közötti, a mitológiára és az epikus szerkesztésre kiteijedő hasonlóságokat főleg a történeti és mai oszét epikus költészetben lehet megfigyelni. Hasonlóságok azonban nemcsak az epikus költészet és a mitológia területén figyelhetők meg, hanem tárgyi leletek — például a fegyverzet — vagy más ábrázolások körében is. Nos, az alább következő történet egy ilyen anyagi kapcsolattal kezdődik. Nem más ez, mint egy aranyból készült és réges-rég megtalált kígyószerű sárkány, egy katonai zászló fémből készült feje, amely a dákok és Decebál király szimbóluma volt. A kérdés jelentőségét jól mutatja az a tény, hogy a Traianus oszlop reliefjein ábrázolt sárkányjelvényeket úgy tekinti a kutatás, mint a Róma dák háborúiban a dákok segítségére sietett szarmata, azaz iráni segédcsapatok (vagy esetenként a kvádok) sajátosságát. Wolfgangus Lazius (1504-1565) Ferdinánd császár orvosa és történésze volt, és hosszú éveket töltött Budán és feltehetően Erdélyben is. 1551-ben megjelent könyvében2 7 ő számolt be arról a hatalmas kincsről, amelyet 1543 körül Erdélyben, Hunyad megyében a Sargetia völgyében véletlenül találtak meg arra csónakázó halászok vagy pásztorok. Laziusnak még közöletlen kéziratai tartalmaznak olyan részleteket is az 1543-ban talált kincs egyes tárgyairól, amelyek könyvének kiadásaiban nem szerepelnek, viszont egybevágnak a kincsre vonatkozó más, régi, bár nála későbbi források adataival.2 8 Lazius tudott arról, hogy közvetlenül Fráter György meggyilkolása után az alvinci várban lévő kincstárában talált értékek közül Castaldo elküldött Ferdinánd császárnak ezer Lysimachus aranyérmet, és az ezer arannyal teli arany sárkányt: mille lysimachos ac draconem aureum pondere quingentorum ducatorum caesari ceu spolium Viennam transmissit. Az aranyérmekkel megtöltve talált, őrzött és Bécsbe küldött fél kígyó vagy sárkány nem egy kettévágott kígyótest volt, hanem egy üreges testű és ötszáz arany súlyú (1,75 kg) sárkányfej 29 Súlya és tartalma szerint tehát nem tömör aranyszobor volt, hanem egy olyan belül üres és lemezből kalapált tárgy, amelyet még poncolt ábrázolások is díszíthettek. Más kérdés, hogy milyen lehetett egy dák sárkányzászló fém feje, amire alább kíséreljük meg megadni a választ. 1670-ben egy erdélyi krónikás, Milesz Mátyás is feljegyzett egy Laziustól valószínűleg független fontos adatot az 1543-as kincsről: 1543-ban a Sargetia völgyében egy arany kígyót találtak a pásztorok a Lysimachus trák király érmeiből álló hatalmas kincshalom legtetején: Oben war eine giildinne Schlange, gleichsam wie ein Hütter darauffgesetzt, mintha az őrizte volna az egész kincset.30 Ez az
