Századok – 1996

Közlemények - Petri Edit: A görögök közvetítő kereskedelme a 17–19. századi Magyarországon I/69

GÖRÖGÖK KERESKEDELME MAGYARORSZÁGON (17-19. SZ.) 71 2. Az ó- és új haza kapcsolódási pontjai (Ki- és visszavándorlás, tőke- és szellemi beruházások) A Balkán népeinek történetében jelentős szerepet játszott a török uralom alatt bekövetkező, Európába irányuló vándormozgalom. A külföldön kereskedő görögök képezték az újgörög polgárság első elemeit. Macedónia nyugati és déli részeinek lakói közül mindenek előtt a görögség volt az, melyet a török nyomás származás, nyelv és vallás tekintetében közös kötelékben és összefüggő területen nagyobb számban mozdított ki ősi lakóhelyéről.8 Nyugat-Macedónia déli területeit görögök és cincárok (más néven kucovlachok), makedorománok lakták. Ez utóbbiak vezetőrétege a kereskedőelem átvette a velük együtt lakó és ugyancsak kereskedő görögök műveltségét és mindenekelőtt elsajátította a balkáni kereskedelem nemzetközi érintkezési nyelvét, a görögöt. Ezek a cincár kereskedők a görög kultúra és nyelv átvételével egy időben érzésben is hasonultak a görögökhöz, úgy hogy később új hazájukban Magyarországon a görögökkel együtt tömörültek kereskedőtársaságokba. A két nép közt fennálló különbség ellenére a cincárok hazájukban és nálunk is összefogtak a görögökkel. Vakalopoulos felfedi a macedón városok keletkezésének és az azokból való kivándorlás okait. Az Oszmán Birodalom európai tartományaiban a lakosság fő foglalkozása a földművelés volt. A török benyomulás után azonban hamarosan a síkvidéki és utak mentén fekvő városok elnéptelenedtek, s a lakosság a törökalbán pusztítások elől menedéket nyújtó hegyek közé menekült, s ott új városkákat alapítottak. Ekkor a 15. század elején alakult ki a legtöbb macedón város, melyek alkalmatlanok voltak a földművelésre, így lakóik főképpen állattenyésztéssel tartották fönn magukat. A szálláshelyüket változtató pásztorok függőségben voltak új uraiktól és meglehetősen öntörvényű közösségekben éltek. „Az adókat természetesen tőlük is beszedték, de jellemző módon voltak, akik a 17. században már adóbérlet formájában kapták adószedési jogukat az oszmán hatalomtól, s igen gyakran kereskedelemmel is foglalkoztak." 9 A hegyvidéki lakosság más része vándor munkásként, pontosabban vándoriparosként kereste kenyerét. Kőművesek, kereskedők, szabók, takácsok stb. kerültek ki közülük, előszeretettel keresték fel a székvárost, Konstantinápolyt és az Oszmán Birodalom más nagy városait. Ezek voltak az ún. gurbetcsik, akik hosszú éveket töltöttek távol szülőföldjüktől és családjuktól. Keresetüket azonban haza vitték vagy küldték. Az idegenben végzett munkát átmeneti állapotnak tekintették, szinte kivétel nélkül szülőföldjükön alapítottak családot és öregségükre oda tértek vissza. A viszonylagos mozgási szabadsággal rendelkező réteghez kell sorolnunk a különböző privilégiumokkal rendelkező rájákat, akiket bizonyos szolgálatok — útbiztosítás, a szultáni ménes gondozása, solymászság stb. — fejében felszabadítottak a legnehezebb, legsúlyosabb adók fizetése alól, s kötelezettségeinek teljesítése eleve mozgásra kényszerített. így a 17-18. századi balkáni gazdasági-társadalmi viszonyok, az oszmán feudalizmus rendszerében bekövetkezett változások kedveztek egy mozgékony, vállalkozó típus megjelenésének, amely kényszerűség-