Századok – 1996
Történeti irodalom - 20. századi egyetemes történet (Ism.: Majoros István) III/720
720 TÖRTÉNETI IRODALOM 720 tehát a jelent tekintették át, valójában alap nélkül kellett, hogy építkezzenek. Áttekintő fejezeteik hasznosak, információban gazdagok, de — a fentiek miatt — kérdéseket keltők, ezért: úgy tűnik, még meg kell írni Dorozsma 1960-1990 közötti történetét is. Az olvasó konstatálhatja, hogy a recenzens elsősorban a 20. századot illetően fogalmazta meg hiányérzeteit, kritikai megjegyzéseit. Ez nyilvánvalóan nem a szerzők, s még kevésbé a szerkesztők bírálata. Egy nagy — kitűnő — vállalkozás mérlegét próbáltam csupán megvonni, megkeresve azokat a pontokat, ahol további kutatásokra lenne szükség. S ez épp a közelmúlt, a lassan elköszönő évszázad. Mert hát éppen Szabó Tibor, az utolsó fejezet szerzője, a Dorozsmai Napló 1993-as februári számának említésével zárja a kötetet: Dorozsma rosszul érzi magát Szegedhez „csatoltan"; nem respektálják identitását egy olyan nagy-Szeged keretében, mely ma is centralizált városállamként viselkedik, s nem érdekli, mi is történik a „nagykörúton túl", s egyfajta „kolóniaként" kezeli Dorozsmát, Tápét, Szőreget, Algyőt, Gyálarétet, azaz a csatolt falvakat. Úgy tűnik tehát: e kötetnek súlyos aktuális üzenete is van! A recenzens itt be is fejezhetné, ha nem tartaná illőnek és fontosnak, hogy jelezze: a kötetben Szabó József nyelvész két szép és igényes fejeztet írt Dorozsma földrajzi neveiről és a nyelvjárásokról, Juhász Antal a dorozsmai kocsigyártó mesterségről, Katona Imre a kubikosokról és téglásokról, Bucsuháziné Lovai Margit a szélmalomról, Bellon Tibor pedig egy vibrálóan érdekes tanulmányt a népszokásokról. Anderle Ádám 20. SZÁZADI EGYETEMES TÖRTÉNET I. kötet. 1890-1945. Diószegi István-Harsányi Iván-Krausz Tamás-Németh István (szerk.): Korona Kiadó, Budapest 1995. 588 o. A történész, ha nehezen is, de időnként rászánja magát arra, hogy összegezze ismereteit egy adott korszakról. Ösztönzést különösen akkor kap erre, amikor látja hallgatói hogyan „kínlódnak" az események, információk rengetegében egy szigorlat során. S e kínlódást, tévelygést nem feltétlenül a felkészülés hiánya okozza, hanem az, hogy nincs egy útmutató, egy .jelzőtábla", mely segítene rendszerezni a vizsgához szükséges ismereteket. Ez a helyzet szüli meg, előbb vagy utóbb azt az összegzést, melyet az egyetemi nyelv egyszerűen , jegyzetnek" nevez. S ha a szerző vagy szerzői gárda ambiciózusabb, akár tankönyv is lehet a műből, s ezáltal átlépheti az egyetem falait, hogy a történelem tágabb közönségének érdeklődését is kielégítse. Valami ilyesmi történik a „20. századi egyetemes történet" című munkával. Már a számok is imponálóak, s ambiciózus vállalkozást sejtetnek. Ezt jelzi az öt egyetemet, főiskolát és három generációt képviselő huszonkét szerző. A tapasztalt, neves professzorok és a közép generáció mellett megjelent a legifjabb korosztály, a doktoranduszok, illetve — ma divatos kifejezéssel élve — a PhD-sek nemzedéke is. Időben és különösen térben nagy ívű a vállalkozás, mert nem csupán Európával foglalkozik, hanem átfogja a földgolyó egészét. Az igényességet jelzi az a törekvés, hogy a politika, a gazdaságtörténet mellett társadalom és kultúrtörténetet is kap az olvasó. Számvetés, leltár ez a könyv a század végén, az ezredforduló előtt egy szörnyű évszázadról. Az olvasó, s így a recenzens is persze nem csupán emiatt kezd el morfondírozni. Az egyik dolog, ami a könyv átrágása után foglalkoztatja, az a szerzők nagy száma abból a szempontból, hogy a már imponálónak nevezett mennyiség mennyiben segítette a vállalkozást. Egy időben s térben hatalmasat fogó munka első látásra kétségtelenül a szakemberek nagyobb létszámát igényelheti, hiszen egy vagy néhány szerzőtől nem várható el, hogy politikához, gazdasághoz, kultúrához egyaránt értsen Európában vagy azon kívül. A nemzetközi szakirodalomban is találkozunk szerzői teamekkel, ha nem is ekkora létszámúval hasonló munka esetén. Igaz, az ellenkezőre is van példa, amikor egy szerző írja meg az egész világ vagy Európa történetét (Pl. Robert Schnerb: Le XDCe siècle, Quadrige (PUF, Paris 1968) 1993, Robert Gildea: Barricades and Borders. Europe 1800-1914, Oxford University Press 1987., s még lehetne sorolni példákat). S bár szakértelem szempontjából a szerzői közösségek javára billen a mérleg, a nemzetközi szakirodalom alapján a
