Századok – 1996
Történeti irodalom - Kiskundorozsma (Ism.: Anderle Ádám) III/717
TÖRTÉNETI IRODALOM 719 repét e periódusban, de néhány „sztorit" azért tud mondani. Petőfi 1848-as választási kampányát (Dorozsma is Petőfi választási körzetéhez tartozik s ő maga is tart beszédet Dorozsmán); hasonlóan „Mária főhadnagyhoz" (Lebstück Mária), aki esküvőjét itt tartotta. Persze az is kiderül: a redemptiós községben a jobbágyfelszabadítás hatása a falu társadalmára korlátozott jelentőségű volt. Géczi Lajos 1849-1967 között tekinti át a mezőváros történetét, a közigazgatásra, a városi életre és város gazdaságra figyelve. A fejezet tanulsága igen fontos: az önkormányzat kezd városi szempontok szerint tevékenykedni, s perspektivikusan szemlélni községe jövőjét. Géczi önkorlátozása jogos éppúgy, mint Sebesi Judité, aki az 1867-1918 közötti fejezetet írta meg, hiszen a gazdaságról, társadalomról, népéletről Juhász Antal írt hatalmas, jól megalapozott fejezetet (1850-1918). Sebesi és Juhász nyomán világossá lesz: a dualizmus periódusa a dinamizmus és a megtorpanás-megmerevedés korszaka Dorozsma számára. Ennek csak felszíni jele, hogy 1872-ben elveszti mezővárosi státuszát és nagyközséggé lesz: az érdekeltek egyetértésével. Miközben a falusi polgárosodás izmosodása, a paraszti-cívis elit dinamizmusa és viszályai evidens, fontos fejlődési jegyekként ekkor váltak karakterisztikussá. A községi legelők felosztása és a tanyásodás dinamizmusa, a szőlőtelepítés expanziója, a juhtenyésztés felfutása majd megroppanása, egy hatalmas (a lakosság kb. 1/3-a) agrárproletár — kubikus, téglás — réteg kialakulása, a kereskedelmi és pénzügyek modernizálódása (3 pénzintézet alakul a faluban), az első korszerű üzemek megjelenése (2 gőzmalom, fűrészmalmok) jelzik ezt, valamint az is, hogy megkezdődik a hatalmas dorozsmai határban olyan tanyacentrumok formálódása, amelyek az 1950-es években válnak majd önálló falvakká (Bordány, Üllés, Zsombó). Nagy Miklós két fejezetben az 1918-19-es, illetve az 1919-1944-es periódust mutatja be. Gondunk azzal van, hogy e fejezetek „munkásmozgalom-centrikusak", és ezért a korszak belső arányait nem jelzik kellően. A „civil szervezetek" két világháború közötti bemutatása — szóval a mindennapok történései — még akkor is hiány, ha Bellon Tibor szép néprajzi fejezete („Népszokások"), elsősorban szóbeli gyűjtés alapján, némileg enyhíti ezt. Hiányolható a szisztematikus levéltári kutatás is, bárha e periódus fő sajátosságait a fejezet érzékelteti. Nagy István a koalíciós időszakot mutatja be (1944-48); talán túl sokat ír az általános magyar eseményekről, s kevesebbet Dorozsmáról. A források nyilvánvaló hiányát a szerző kortársi inteijúkkal pótolhatta volna. A recenzens számára az is kérdés, hogy Kanyó Ferenc kutatásait, — aki a második világháború dorozsmai áldozatait gyűjtötte össze — (egy szélesebb „össz-szegedi" keretben), miért nem használta e fejezet, illetve a szerkesztők miért nem konzultáltak Kanyóval, akinek megjelenés előtt áll e munkája. Fábián György 1948-1960 közötti periódusról írt fejezete gazdag levéltári alapon épült. Különösen érdekes az 1944-ben kezdődő koalíciós elitcsere (mely — hadd tegyük hozzá — gyanúnk szerint a régi családi rivalizálásokat „modernizálta": a Dorozsmán alakuló pártok családi meghatározottságai meglepően erősnek tűnnek), a szövetkezetesítés sikertelensége az 1950-es években. Fontosak a földreformról írottak: a földhiány miatt az 1219 igénylőből csak 298 kapott némi földet. A nincstelenség, a földtelenség, mint Dorozsma történetének egyik állandó tényezője, túlélte tehát a II. világháborút. Fontos a falu által elkészített hároméves terv bemutatása — mert ma is aktuális! —; a „nagy-Szeged" terv első kísérletei és kudarca (a jugoszláv határ közelsége miatt); a közművelődésről alkotott kép és a politikai körkép — beleértve 1956-ot is, amely, mint a szerző jelzi: Dorozsmán nem mutatott sok említésre szolgáló eseményt; (ámbátor: a falu emlékezetét és Fábián forrásait érdemes lenne szembesíteni!), a társadalmi szerkezet és változásainak bemutatása, az új (kommunista, „népfrontos") elitcsere jelzése. Külön kiemelendő, hogy Fábián az első, aki, ha röviden is, de felveti a cigánykérdést. Mert hát arról van szó: Kiskundorozsmán a 18. századtól folyamatosan jelentós cigány csoport élt. A kötet szerkesztői egy önálló fejezetet képzeltek e témakörről: sajnálatos módon ez mégsem készült el. Fábián — és a kötet — az 1960-as évek elején zárja le Dorozsma történetét. Sajnos. Gyanúnk, hogy egy „koncepcionális", és egy taktikai megfontolás eredményeként. Az eredeti sorozatkoncepció valószínűleg a „szocializmus alapjainak lerakása" pillanatát tartotta „illőnek", ahol le lehet zárni a kötetet. Ez lehetett a koncepcionális ok. A „taktikai": 1973-ban Kiskundorozsmát Szegedhez csatolták, amit már az 1980-as években erős helyi kritika illetett. „Taktikusabb" volt tehát e kérdést elkerülni. így persze két szerző meglehetősen furcsa helyzetbe került. Abonyiné Palotás Jolán („Gazdaságföldrajzi viszonyok") és Szabó Tibor („Oktatás és közművelődés"), akik az 1980-90-es éveket,
