Századok – 1996

Történeti irodalom - Kiskundorozsma (Ism.: Anderle Ádám) III/717

718 TÖRTÉNETI IRODALOM 718 Tibor néprajzkutató pedig arra figyelmeztet: „a Szeged tőszomszédságában fekvő Dorozsmára menynyire nem terjedt ki a kutatói érdeklődés". A szegedi táj olyan nagy kutatói, mint Erdei Ferenc és Bálint Sándor figyelmét sem keltette fel e büszke, elveszett függetlenségét gyakran ma is felemlegető jászkun település, melynek egyetlen történeti monográfiáját a falu szülötte, Sztriha Kálmán kanonok-plébános készítette el (1937). Ezért fontos alapmunka a tizennyolc szegedi kutató — s Radnóti Tamás, a vállalkozás titkárának szervező — munkájaként megjelent hatalmas kötet. A könyv része, és utolsó darabja egy másfél-két évtizede elképzelt nagyívű tervnek, melyet Hegyi András szerkesztőként kezdett megvalósítani: megírni a Szeged környéki települések történetét. Algyő, Tápé, Szőreg, Deszk monográfiája után, a közben elhunyt Hegyi András feladatát átvett kollégák szerkesztésében jelent meg egy fontos és szimbolikus évben: a jászkun redemptió 250. évfordulóján. A kötet az említett sorozat négyes tagolódását követi: a természet- és gazdaságföldrajzi fejezeteket a történelmi rész követi, ezt pedig az anyagi, tárgyi és szellemi kultúra (egyszóval a néprajz és nyelvészet) fejezetei zárják. Hatalmas melléklet egészíti ki a tanulmányokat: a dorozsmai redemptusok (18. sz.), a nagy adózók és közbirtokosok névsorai (19. sz.), az első világháború áldozatainak névsora, az 1851-es birtokfelvallási jegyzőkönyv, 144 fénykép, valamint 25 grafikai ábra és térkép. A meglepően nagy alapkutatáson épülő, jól illusztrált természetföldrajzi fejezet (Andó Mihály) alapozza meg a régész Nagy Erzsébet tárgyszerű, e század terepbejárásainak és ásatásainak mérlegéről készített szolid kutatási beszámolóját. A korai neolitikumtól kezdve (Körös-csoport népe) bronzkori, hun, szarmata, avar leletek jelzik e Szegedhez közeli kistájon a folyamatos emberi településeket, s a honfoglalás kori temetők a 10. századi benépesülést, amelyet a Dorozsma-nemzetséghez köt a szerző éppúgy, mint Petrovics István, aki a honfoglalástól Mohácsig ívelő félévezredről ad képet. E hatalmas korszakban „még a tucatot sem éri el ... a fennmaradt oklevelek száma", írja Petrovics. Rekonstrukciója mégis meggyőzően bizonyítja az Ajtony fennhatósága alá tartozást, és a „de genere Durusma" fonalán a Garaiakhoz tartozás ügyeit. Az 1478-as oklevél, mely egy hosszú pereskedést lezárva születik, jó alap Petrovics számára, hogy bemutassa a középkori, elpusztuló (mongolok) és újjászülető falut. A középkori monostorral kapcsolatos kérdések és viták összefoglalása is komoly teljesítmény, s külön kiemelendő: a szerző diszkréten, de határozottan megjelöli azokat a pontokat, ahol az első monográfus, Sztriha Kálmán megállapításai nem helytállóak. Fontos megállapítás az is: Dorozsma sorvadása nem a török pusztulással kezdődött, érzékelhető ez már a 15. század végén. Tóth Sándor László itt veszi fel a fonalat. Ugyancsak levéltári forrásokon alapuló kutatások alapján mutatja be („A pusztától az újjátelepítésig") a térség 16-18. századi történetét. Meggyőző a falu pusztulásával kapcsolatos hipotézise (1526. szept. 28.), plasztikus a prédium-periódus leírása és a pusztákért való, ekkor kezdődő hosszú vita bemutatása Szeged és a Német Lovagrend között, valamint az is, hogy jelzi a forrásokban való hiányokkal kapcsolatos gondjait. Rákos István ,Az újjáépítéstől 1848-ig" írja meg a falu történetét, beleillesztve Dorozsmát immár a Kiskun Területbe. A jászkun telepítés, a Szegeddel való konfliktusok, az 1719-es községgé nyilvánítás, a redemptió ügyei a legfontosabbak. Rákos ugyancsak példásan feltárta a levéltári forrásokat, szép gazdaság- és társadalomtörténeti áttekintést ad, s ebből logikusan tudja levezetni a mezővárossá nyilvánítás (1838) eseményeit, kb. 9000-es lélekszámú községet jelenítve meg. E periódusban kezd formálódni az a gazdasági szerkezet, mely a 19-20. században markánssá válik (erről Sebesi Judit és Juhász Antal írt). Az állattenyésztés (juh) dominanciája, a törpebirtokosok túlsúlya, erős nincstelen réteg, kezdődő szőlőtelepítések, piaci kapcsolatok és a tanyásodás kezdetei, a dohánytermelés kísérletei, az iparosság izmosodása a főbb témák. Figyelmet érdemel a községi-mezővárosi önkormányzat bemutatása is, amely a helyi gazdaeliten belüli családi rivalizálás kezdeteit jelzi, s amelyet a későbbi fejezetek egészen az 1950-es évekig (napjainkig?) bemutatnak. Ebben a komoly, gazdaság- és társadalomtörténeti, illetve önigazgatástörténeti (Sebesi Judit) képben könnyed fejezet Kövér Lajosé, aki a települést az 1848/49-es forradalom és szabadságharc idején mutatja be. Kövér feladata nem volt hálás: Dorozsma természetesen nem epicentruma a szabadságharc történéseinek. Ezt tudja Kövér is, ezért nem akarja túldimenzionálni a község sze-