Századok – 1996
Történeti irodalom - Láng Imre: Az Egyesült Államok története 1945 után (Ism.: Magyarics Tamás) III/712
712 TÖRTÉNETI IRODALOM 712 A kötet tanulmányait elolvasva ellentmondást nem tűrően merül fel a kérdés: eleve eldöntött pályán haladtak az események az ország 1944-45-ös szovjet megszállása után, s vezettek a szovjet típusú állami-társadalmi berendezkedés meghonosításáig, avagy Magyarországnak volt esélye arra, hogy megvalósítsa a progresszív erők akaratát, a parlamentarizmuson, emberi szabadságjogokon, nemzeti függetlenségen alapuló demokratikus államot? S ha volt rá esély, hol romlott el a dolog? Kinek van igaza? Kovács Imrének, aki szerint „utólag nem lehet mást mondani csak azt, hogy a nemzeti szuverenitás felelős képviselői azért kényszerültek belső és külső emigrációba, mert ezt már 1944-ben megtervezték..."? Vagy Nagy Ferencnek, netán az általa idézett Tildy Zoltánnak: ,Am íg közülünk sokan azt hitték, hogy a nemzetközi viszonyok lecsillapodása után a különböző ünnepélyesen aláírt megállapodások értelmében a megszállók el fogják hagyni Magyarországot, és a nemzet a maga életét élheti, addig Tildy csendesen, de gyakran megismételte jóslatát: ez a magyar nemzedék nem fog megszabadulni a szovjet befolyástól. A kérdés, hogy kinek volt igaza, eldőlt. Ma már őszintén és töredelmesen bevallhatjuk, hogy sem az ország újbóli leigázására irányuló szovjet törekvés nem csökkent volna, sem a Nyugat támogatása nem fokozódott volna akkor sem, ha Tildy — borúlátását és aggodalmait feladva — maga is velünk együtt lázadozott volna." Vagy Sulyok Dezső látta jól: „Bár ezt az újabb tragikus bukást elsősorban a nagy külpolitika minket érdemtelenül sújtó baklövései okozták, belső politikánk élfiguráinak súlyos bűnei nélkül mégsem kellett volna az ország bolsevizálódásának ilyen rövid idő alatt bekövetkeznie. Egy olyanféle állapot nálunk is fenntartható lett volna, mint amilyet Finnország ki tudott magának verekedni. Talán később — az osztrák ügy rendezetlensége és az ezzel járó megszállás miatt — összeomlottunk volna. De hogy az 1947-es bolsevista győzelemben döntő szerepet játszottak belpolitikai tényezők is, az kétségtelen." A kérdés máig eldöntetlen, a megnyugtató válaszra pedig mind nagyobb szükség lenne nemzeti önbecsülésünk, önismeretünk szempontjából. Ehhez juttatja közelebb az olvasót a Politikatörténeti Alapítvány új kötete, melyet Feitl István szerkesztett. Félő azonban, hogy az ezer példányban megjelent munka, amely könyvesbolti terjesztésre nem került, éppen azokhoz nem jut el, akiknek a legnagyobb szükségük lenne rá: tanárokhoz, közéleti szereplőkhöz, a múltunk iránt érdeklődő ifjúsághoz. Szerencsés Károly Láng Imre AZ EGYESÜLT ÁLLAMOK TÖRTÉNETE 1945 UTÁN A TRUMAN-KORSZAK Universitas Könyvkiadó, Budapest, 1995. 244 o. Láng Imre újabb tanulmányát tulajdonképpen az 1988-ban kiadott Az Egyesült Államok gazdaságpolitikája és külpolitikája, 1933-1939 folytatásának lehet tekinteni több szempontból is. A szerző az 1945-1953 közötti éveket veszi górcső alá, s rendkívül alapos tárgyi ismeretekkel mutatja be a 20. század amerikai történelmének egyik legfontosabb periódusát. Az előző monográfiához képest egy jelentős hangsúlyeltolódásra rögtön fel lehet figyelni: míg az 1930-as éveket a New Deal révén a belpolitika uralta, addig az annak folytatásaként szánt trumani Fair Deal meghúzódott a nagy roosevelti kísérlet árnyékában és mindössze mintegy összekötő kapocsként szolgált Lyndon В. Johnson 1960-as évekbeli Great Society-jéhez. Ennek megfelelően Láng Imre elsősorban a külpolitikai kérdésekre koncentrál. S valóban, ezekben az években alakult ki az a stratégiai, világgazdasági és politikai keret, amely — alapjában véve — egészen az 1980-as évek végéig jellemezte az Egyesült Államok külpolitikáját. Rendkívül alapos értékelést kapunk a hidegháborút elindító események lefolyásáról, kezdve az atombomba ledobásának politikai-stratégiai kérdéseitől a koreai „forró" háború világpolitikai hatásaiig.. A két világrendszer érdekszférája fokozatosan elkülönült ezekben az években és a „frontvonalak" lényegében megmerevedtek — legalábbis Európában. Mindehhez az intézményi keretet az 1947-es Truman Doktrína, a Marshallterv (Európai Újjáépítési Terv), valamint az amerikai katonai-biztonsági establishment átszervezése jelentette. Elméletileg-filozófiailag George Kennan 1946-os „hosszú távirata", s az abban javasolt
