Századok – 1996
Történeti irodalom - Studer Brigitte: Un parti sous influence (Ism.: Jemnitz János) III/707
708 TÖRTÉNETI IRODALOM 708 történtét, hogy mit jelentett Hitler és a fasizmus hatalomra jutása Németországban Svéyc és a svájci kommunisták számára. Természetesen a Svájci Kommunista Párt életében is fontos volt a Komintern VII. kongresszusa, az új, népfrontos politika meghirdetése — de Studer e korszakot és változásokat rendkívül kritikusan elemzi, s e fejezetnek jellegzetes alcímet adott: „Amikor a politika változik, de az irányvonal nem." Ebben az 1937-1939-es eseményeket tárgyaló részben Studer kifejezetten csak taktikai irányváltozásról ír, s hangsúlyozza a svájci párt rövid pórázra fogását, s hogy e korszakban a párt kongresszusait mennyire Moszkvából készítették elő. Persze ezek csak a fő vonalak. A svágci pártban is megtalálhatóak azok a régi formátumos vezetők, akiknek volt SEyát véleményük (Fritz Platten, Jules Humbert-Droz és mások), akik vagy a megtorlásoknak lettek áldozatai (és ezeknek száma ugyancsak légió a svájci pártban is), vagy félreállíttattak. (Persze külön téma, hogy a megtorlásoknak azok is áldozatává lettek, akik nem hangoztattak „eretnek" nézeteket.) Studer a munka második részében tárgyalja azután a tisztán svájci témákat. Nagy teret biztosít a szervezeti kérdéseknek, m£gd egy külön nagy fejezetet olvashatunk arról, hogy milyen volt a svájciak helye a Kominternben. (Ez a fejezet sok szempontból példamutató is lehetne, hiszen ilyen alapossággal, úgy tudom, nem készült és nem is készül hasonló „mélyfúrás" pl. a magyar részvételről.) Studer ehelyütt nemcsak azt dolgozta fel, hogy a svájciak közül kik kerültek be a Komintern vezető szerveibe, s hogy mikor, mit csináltak és mi történt velük, hanem azt is, hogy az 1930-as évek különféle időszakaiból kik kerültek a moszkvai pártiskolákra. Ezek az alfejezetek is Studer minuciózus pontosságát dicsérik. Megkülönbözteti a Lenin-Iskolát, illetve az egyéb Komintern-iskolákat, jelzi, hogy hogyan történt a jelöltek kiválasztása, hogy mennyi volt a svájci delegálható tanulók száma (a franciákkal, vagy az osztrákokkal összvetve, nagyon szerény), hogy a kiválasztás az érintett pártok joga volt, s ez konkrétan miként történt Svájcban. Ámde Studer ennél is jóval messzebb ment: igyekezett nyomon követni, hogy mi történt a hallgatókkal, kik kerültek feljebb a mozgalom ranglétráján, kik lettek a megtorlások áldozatai — illetőleg kik „tűntek el" —, akikről mindmáig nem lehet tudni semmit. Ugyanennek az alfejezetnek van még egy további érdekes vonása, hiszen Studer nő, és abban a Nyugat-Középnyugat-Európában él, ahol az utolsó 20-30 évben nagyon nagy figyelmet fordítottak a tényleges női egyenlőségre, s bizonyos fokig a munkásmozgalom történetét is ebben a szellemben átírták. A nők helyzetére, szerepére Studer mindvégig nagy figyelmet fordít — és így ennél az alfejezetnél rávilágít, hogy az évente jelölhető három svájci hallgató (meg egy fiatal negyedik) között ódig voltak nők. Ez volt a helyzet, ám Studer megint nem elégedett meg a tények rögzítésével; feltárta, hogy Svájcban is akadtak női jelentkezők, de ezeket még Svájcban a hazai pártvezetőség hárította el nagyon eltérő megfontolásból. Vagyis a mozgalom nagyon „férfi jellegű" volt. Am ugyanennél a rálátásnál Studer kitér azon első vonalbeli vezetők feleségeinek történetére is, akik a Svájci Kommunista Párt történetében ugyancsak szerepet játszottak — igaz, mindig csak a második, illetőleg a harmadik vonalban. S a Párizsban tanult és oda rendszeresen visszjyáró Studer nem maradhatott érintetlen attól a francia kihívástól, hogy a politikai mozgalmakat és pártokat nem csak felül, hanem alul, „a bázison" is vizsgálják. így a kötet hatodik fő fejezete kifejezetten szociológiai módszerrel közelít a Svájci Kommunista Párt történetéhez. Megvizsgálja a vezető káderek összetételét, hangsúlyozza, hogy a mozgalomban általában kevés a nő, majd a latin ajkú Svájcból kikerülő Studer hangsúlyozza, hogy az egész pártban hangsúlyos volt a német elem túlsúlya, s ezen belül is Zürich és a zürichiek befolyása. (Különben ugyanezt kimutatja a pártiskolákra küldöttek kiválasztásánál is, amit ugyanígy nagy pontossággal vizsgál meg.) Kitekint arra is, hogy a tagok többnyire a városokból kerültek ki. Külön alfejezetben vizsgálja „az egyszerű párttagok" összetételét, helyzetét, s külön-külön alfejezetet szentelt „a neves, nagy családok" leszármazottainak, illetve a külföldről bevándoroltaknak, majd megint külön alfejezetben vizsgálja a Svájcban és a Svájci Kommunista Párt történetében különösen fontos „elit értelmiségiek", az írók, illetve az egyetemek világának kommunista nagyjait. (Ezeknél az alfejezeteknél feltűnnek olykor a nálunk is jól ismert személyiségek, mint Kurt Tucholski, Ernst Toller, Ernst Fischer, Romain Rolland, Ignazio Silone, Arthur Koestler, Willy Münzenberg és Elias Canetti.) Studer nagy figyelmet fordított a nemzedéki összefüggésekre, külön nagy fejezetet szentelt a fiatalok részvételének, arányának bemutatására. Figyelmét nem kerülte el a különféle antifasiszta, kommunista befolyás alatt működő szervezetek tevékenysége. Tanulságos, hogy a tényszerű, történeti folyamatokat és szervezeteket rengeteg új adattal bemutató alfejezeteket rendszeresen követik azok az alfejezetek, amelyekben Studer a jelenségeket
