Századok – 1996

Történeti irodalom - A Dunántúl szolgálatában (Ism.: Kaposi Zoltán) III/698

700 TÖRTÉNETI IRODALOM 700 az adatokkal: az odavetett táblázatok forrástanilag megkérdőjelezhetők, néha adatok hiányoznak belőlük, a táblázatok magyarázata, ami különösen fontos következtetések levonására adott volna alkalmat, rendszerint elmarad. Rózsás Lajos szakmai kutatásaiban az 1960-as évektől egyre nagyobb szerepet játszott az agrártörténet. Két jelentős alkotását is érdemes kiemelni, mégpedig a baranyai parasztságról írtakat, illetve a Magyarország története kötetben megjelent mezőgazdasági tanulmányát. Nyilván ez ihlette a kötet következő három tanulmányának szerzőit. A sort Szili Ferenc nyitja, aki a Somogy megyei kereskedelemről ad rövid összefoglalót. Szili ez irányú kutatási eredményeit már ismerjük, a tanulmány új kutatási eredménnyel a korábban megjelent kötethez képest nem szolgál. Néhány gondolatát azonban érdemes kiemelnünk. A kereskedelem leggyengébb pontjának a közbiztonság hiányát tartja, talán érdemesebb lett volna bővebben is kifejteni álláspontját. Nagy figyelmet szentel az infrastruktúra változásainak: az útépítés, a vízi utak kezelése, bővítése valóban neuralgikus pontja volt az ország gazdaságának. Rendkívül tanulságos és egyben izgalmas leírásokat olvashatunk a vásárokról, a piacok működéséről, a kiépülő uradalmi ügyintézésről, a csárdákról, a kereskedőkről — ezek jelentősen növelik a tanulmány értékét. Ugyanakkor nem hallgathatom el annak megállapítását sem, hogy — ellentétben a szerző állításával — Magyarországon a 19. század első felében még nem volt közgazdaság-tudomány, Tessedik, Fényes, Nagyváthy természetesen nem közgazdász, hanem a gazdaság valamilyen területével foglalkozó szakember. Ódor Imre nemességtörténeti cikkel jelentkezett. A tanulmánykötetben megjelent rövidke írás a Baranya megyei kurialista nemesekkel foglalkozik. A szerző eddig már több írást is közzétett ebben a témában, így a tanulmány sok eredetit a korábbiakhoz képest már nem vonultat fel. A dolgozatból közel száz — a 18. század első felében élt — kurialista és armális nemes hosszú küzdelmét ismerhetjük meg, ahogy megpróbálták elkerülni a jobbágysorba süllyedést. Növelhette volna a tanulmány értékét, ha valamilyen nagyobb összefüggésben szemléli a szerző ezen egyszáz ember szabadságvágyát, így túlságosan epizódszerepú a leírás. Simonffy Emil a nagykapornaki uradalom úrbérrendezését vizsgálja egy rövid dolgozatban. Mivel erről a kérdésről effektive legalább 250-300 kisebb-nagyobb tanulmányt írtak már, a recenzensben nagyok az elvárások, s a minőségi-módszerbeli újdonságok iránti igény. Ehelyett kaptunk egy hagyományos forráskezelésú munkát, ahol a szerző klasszikus módszerekkel vizsgálja forrásait, megállapításai nem nyúlnak túl a nagybirtok határain. Annyi eredménye természetesen van a dolgozatnak, hogy egy újabb nagybirtok, mégpedig az egy mezővárost és hat falut magába foglaló nagykapornaki uradalom földbirtokrendszeréről relatíve pontos képet kapunk. Érdemes kiemelnünk, hogy a 18. században — itt is — az uradalom pontos határainak kijelölése egy meglehetősen elhúzódó folyamatnak bizonyult. A térség ugyanakkor egy olyan agrárterület, ahol alig folyik majorsági gazdálkodás, így aztán a nagy úrbéres és urasági összezördülés ezúttal is elmaradt. Végül is megfontolandónak érezzük annak kimondását, hogy az uradalom viszonylag rugalmasan tudta kezelni a jogos vagy jogtalan követeléseket. Ebben a térségben az árutermelés majd csak a 19. század második felében vesz nagyobb lendületet. A szakmai tanulmányok sorát Hajdú Zoltán írása zárja, aki a Dél-Dunántúl politikai földrajzi helyzetét mutatja be, rendkívül hosszú időintervallumban, a római kortól napjainkig. A szerző vállalkozását alapvetően elhibázottnak érzem, hiszen előre megadott (előadás illetve megírható oldalszám) keretek között ilyen időtáv áttekintéséből szükségszerűen két jellegzetesség fakad: egyrészt a szakmai szemléltetés szegénysége, másrészt a tárgyszerűen bizonyítás hiánya. Hsydú Zoltán tanulmánya is ezzel a két nehézséggel küszködik. A Krisztus után 33-tól induló politikatörténeti áttekintés vázlatosra sikeredett, így ismeretek szempontjából sok kívánnivalót hagy maga után. Valamit javul a helyzet a 19. századhoz érve, amikor a duális államszerkezetben élő dél-dunántúli térségről kapunk újszerű tájékoztatást. Nem érzem ugyanakkor kidolgozottnak a Dél-Dunántúl fogalmat: a szerző megközelítése egyértelműen területi alapú, talán érdemes lett volna e fogalom egyéb vonatkozásain is töprengeni, ez csak javíthatta volna a politikatörténeti vizsgálatot. Kiemelem viszont azt, hogy a tanulmány végén bőséges és sokoldalú irodalomjegyzék található. Az emlékkötetet két egység zárja. Az egyik — szokásos módon — Rúzsás Lajos szakirodalmi tevékenységének felsorolását adja, Sziráki Zsuzsanna összeállításában. Technikai gondom van vele, mégpedig az, hogy nem szerencsés egy szakmai életmű tanulmányok, kötetek, stb. szerinti csoportosítása. A kötetek és kisebb tanulmányok ugyanis óhatatlanul kijelölnek egy-egy sajátos időintervallumot az ember életében, jobban kiderül az olvasó számára, hogy az általa személyesen nem ismert ember életében milyen „szakmai korszakok" rajzolódnak ki. A részletes bibliográfiát Benda Gyula által közreadott néhány levél zárja, amelyek Rúzsás Lajos és Benda Kálmán még az