Századok – 1996

Történeti irodalom - Vállalkozó polgárok a Dunántúlon a dualizmus korában (Ism.: Nagy Mariann) III/701

TÖRTÉNETI IRODALOM 701 iskolában kezdődő barátságába engednek bepillantást az 1940-es évekből, illetve egy megváltozott ideológiai korszakban, az 1960-as években. Nem biztos, hogy ez utóbbit szerencsés volt beszerkeszteni a kötetbe, sokféleképpen értelmezhető levelekről van szó, s a levelek alapján ez az ember nem az, akinek emlékére a kötet íródott. Végül is a kötetről „vegyesen jók" a benyomásaim. Vannak benne jó, gondolatébresztő tanulmányok, de ugyanakkor a szakmai színvonalat tekintve egyenetlen. Színvonalas szerkesztői munka, szép kivitel, elkülönített szakmai tömbök jellemzik. Érdemes kézbe venni. Kaposi Zoltán VÁLLALKOZÓ POLGÁROK A DUNÁNTÚLON A DUALIZMUS KORÁBAN Az MTA Történettudományi Intézete, az MTA Veszprémi Akadémiai Bizottsága, az MTA Pécsi Akadémiai Bizottsága és a Laczkó Dezső Múzeum veszprémi konferenciája 1994. október 13-14. Szerkesztette V Fodor Zsuzsa. Veszprém, 1995. 263 1. A „Vállalkozó polgárok a Dunántúlon a dualizmus korában" című tanulmánykötet az 1994-ben Veszprémben megtartott történészkonferencia előadásait tartalmazza. A konferencia megrendezése és a kötet megjelenése fontos eseménye a hazai gazdaságtörténeti kutatásnak, hiszen Magyarország gazdaságtörténetének általános fejlődési tendenciáit feltáró vizsgálatok után szükség van a gazdaság és társadalom regionális szintű alapos tanulmányozására éppúgy, mint az egyes, kiemelkedő vállalkozók, illetve vállalkozások regionális és országos szerepének meghatározására. A kötet első tanulmányában Gyáni Gábor az ipari vállalkozás szerepét vizsgálja a dunántúli fejlődésben. A szerzőnek sikerül meggyőznie az olvasót arról, hogy az iparosodás és az urbanizáció sokszor külön utakon zajlott, s a jogosan feltételezhetőnél kevésbé szoros a köztük lévő kapcsolat, ami nem jelenti azt, hogy az ipar nem járult hozzá az adott városi település foglalkozási szerkezetének modernizálódásához, hanem sokkal inkább azt, hogy a dualizmuskori vidéki Magyarország esetében nincs szoros kapcsolat az urbanizáció, mint népességkoncentráció és a „gyáriparosodás" között. Többféle ok következtében ugyanis nem az ipar játszotta a központi szerepet a városiasodásban Magyarországon. 1910-ben a 10 ipari jellegűnek minősíthető 50 ezer főt meghaladó népességszámú város lakosságának csak 1/3-át alkotta az ipari népesség. A szerző rámutat „Észak és Dél" ellentétére is a Dunántúlon: míg az északi megyékben a lakosság 20-25%-a élt 1900-ban városokban, aduig a dél-dunántúli megyékben 10-15%. Három város — Győr, Pécs, Szekszárd — elitjének összehasonlítása a századfordulón igazolni látszik Gyáni Gábor tézisét: Magyarország egyik legiparosodottabb városa, Győr esetében sem következett be a századfordulót követően az ipari tőke igazi térfoglalása, pedig Győrben ekkor már a fejlődés motorja a gyári nagyipar volt. E bevezető tanulmány után T. Mérey Klára a Dunántúl déli részének (Tolna, Baranya, Somogy és Zala megyék) „átalakulását" vizsgálja az ipari vállalatok és vállalkozások tükrében 1876 és 1910 között. A szerző a Soproni Kereskedelmi- és Iparkamara 1876-os felmérésére, az 1910-es népszámlálás adataira és az 1910. évi országos gyáripari és munkásstatisztikára támaszkodik elemzésében. 1876 és 1910 között az ipari népesség megkétszereződött és szerkezete is átalakult. Különösen látványosan növekedett a gépiparban és az építőiparban dolgozók száma és százalékaránya. Csökkent viszont az élelmiszeripar és textilipar relatív súlya. Ugyancsak az említett források alapján vizsgálja a tanulmány a vállalkozók és alkalmazottak arányának alakulását. Sajnálhatjuk, hogy amint „Észak és Dél" ellentétét Gyáni Gábor is felvetette tanulmányában, T. Mérey Klára vizsgálatainak tükörképét senki nem készítette el a Dunántúl északi megyéiről. A dualizmuskori gazdaság egyik legdinamikusabb növekedését az infrastruktúra, azon belül is a vasútépítés mutatta. A kötetben bemutatásra kerülő városok esetében is szinte valamennyi szerző megemlíti, sok esetben hangsúlyozza a vasútvonal kiépítésének vagy éppen hiányának (pl. Veszprém, Keszthely) jelentőségét. Majdán János a helyiérdekű vasútvonalak kiépítésében érdekelt vállalkozói réteg szerepére mutat rá 1884 után, amikor a fővonalak kiépítését követően az állami költségvetés közvetlenül már nem támogatta a vasútépítést. A dunántúli helyiérdekű vasútvonalak létesítésében három fő vállalkozó típust különböztet meg és vizsgál a szerző: a kezdeményezőket,