Századok – 1996

Történeti irodalom - A Dunántúl szolgálatában (Ism.: Kaposi Zoltán) III/698

TÖRTÉNETI IRODALOM 699 évektől egyre fontosabbá váló dél-dunántúli térség egyik nagy formátumú egyénisége, Rúzsás Lajos emlékének szentelt kötetet. A kötet a Rúzsás Lajos emlékére Pécsett megrendezett tanácskozás előadásainak anyagát tartalmazza. Elsősorban a térség történészei, társadalom- és gazdaságkutatói vettek részt a konferencián. így aztán a kötetet sokkal nagyobb emocionális töltet jellemzi, mint a nagyobb lélegzetű budapesti kiadványokat, hisz akik előadásukkal, szaktanulmányukkal részt vettek a kötet megtöltésében, azok személyesen is kötődtek Rúzsás professzorhoz. Rúzsás Lajos szakmai tevékenysége összekapcsolódott a térség potenciális történetkutatói lehetőségeivel: a Dunántúli Tudományos Intézettel, az egyetemmel, a Magyar Történelmi Társulat Dél-dunántúli Csoportjának tevékenységével stb. A kötetet két személyes jellegű visszaemlékezés nyitja meg. T. Mérey Klára Rúzsás életpályáját, Horváth Gyula pedig a regionális kutatóintézet eddigi történetét ismerteti. Szorosan illeszkedik ezekhez Vonyó József írása a Magyar Történelmi Társulat dél-dunántúli csoportjának eddigi tevékenységéről. Ezek a bevezető gondolatok segítik az olvasót eligazodni abban a történeti környezetben, amelyben Rúzsás Lajos élt és alkotott, de ugyanakkor rámutatnak annak sokszor politikailag és szakmailag ésszerűtlen vonásaira is. S bár e sorok írója messze nem hisz abban az optimista véleményben, miszerint egy szervezet, amelyet korábban felülről szerveztek és irányítottak, valaha is demokratikusan működő, alulról szervezett társasággá válhat (45.), mégis úgy gondolja, hogy áthidaló jelleggel együtt lehet élni vele. A szakmai tanulmányok sorát Benda Gyula munkája nyitja, amelyben megpróbálta Rúzsás Lajosnak az 1960-as években írt várostörténeti munkásságát értékelni, egy mai sokoldalúbb városkutatási platformról szemlélve. Bírálatát nem érzem elég keménynek, rendkívül sok benne az eufemisztikus elem. Végül is Benda megállapítja, Rúzsás „hivatkozásai egyértelműen bizonyítják, hogy az 1930-as évek német gazdaságtörténete... mellett alig egy-egy modernebb „keletnémet" résztanulmány és néhány összefoglaló juthatott el hozzá". Nyilván nagyon nehéz ma már azt megmondani, hogy abban a korban mennyire volt egy dunántúli várostörténeti tanulmány modern, de a korszak több hasonló jellegű alkotását ismerve megállapíthatjuk, hogy lehetett volna Rúzsás modernebb is. Úgy érzem, hogy az 1960-as évektől meginduló paradigmaváltás elemei Rúzsás későbbi — például agrártörténet-írói — munkáiba sem épültek be kellő határozottsággal, bár kétségtelen, hogy a sok túlburjánzó ideologikus elem mintha csökkenőben volna. Benda Gyula értékelését Bácskai Vera tanulmánya követi, amely a dunántúli városhálózat 18. századi rendszerét elemzi. A már korábban (1984, 1§88) megjelentetett városiasodás-történeti munkáinak eredményeit is felhasználva, azok gondolati síkján mozogva közelíti meg témáját a szerző. Érdemes kiemelni Bácskai Vera néhány megállapítását. Az egyik a városok, a központok cserélődésére vonatkozik, hiszen a 18. századdal korábban jelentős uradalmi központok veszítettek jelentőségükből, s helyettük a városfejlődés már más dimenziók mellett zajlott: kulturális, államigazgatási, kereskedelmi, piacközponti funkciók váltak a városiasodás generátorává. Arra is rámutat a szerző, hogy az egész korszakot a kisvárosok világa jellemzi, s ez egyben a mezőgazdasági tevékenység uralmát is jelenti. Megállapítja a szerző, hogy a mezővárosok a belkereskedelem területén lényegesen erőteljesebben viselkedtek, mint a kis számú szabad királyi város. S végül említsük meg a polgár átalakulásáról mondottakat: a mezővárosi kézművesek, kereskedők öntudatát a „...parasztoktól való elhatárolódás szándéka a felfelé irányuló, a szabad királyi városok polgáraival való azonosságtudat táplálta", ami persze alapvetően az azonos szerepkörből adódott. Bácskai Vera tanulmánya a kötet legszínvonalasabb darabja, dolgozatának szemlélete, frissessége követendő szakmai mintának állítható bárki számára. Kajtár István a városi önkormányzatok 18-19. századi sajátosságaival foglalkozott, egy olyan témával, aminek rendkívül nagy a szakirodalma. A szerző azt ígéri bevezetőjében, hogy „...az összefüggések erővonalainak bemutatására" összpontosít, az európai és hazai folyamatokat együttesen szemléli. Mindezt nem érezzük megvalósultnak a tanulmány alapján. A folyamatok együttes kezelése helyett a szokásos történetírói módon előbb leíija az európai jelenségeket, aztán rátér a magyarra. Kajtár írása egyértelműen jogtörténeti tanulmány, amelybe általános történeti, demográfiai elemek is beépülnek, bár nem elég mélyen. Ugyanakkor érdekes ismereteket szerezhetünk arról, hogy mekkora volt a városok vagyona, milyen mértékű volt a hivatali ügykezelésük, milyen zárszámadássíd zárták például az 1908. évet, stb. A tanulmánynak vannak lényegi deskriptív elemei, amelyek viszont fontosak lehetnek egyéb források szempontjából is (megemlítjük például a személyzetre a hivatali szervezetre vonatkozó leírásokat, avagy kiemelhetnénk a választott képviselők foglalkozási megoszlásáról mondottakat). Meg kell azonban jegyeznem, hogy a szerző nagyvonalú