Századok – 1996

Tanulmányok - Sándor Pál: Jobbágyfelszabadítás és birtokrendezés Magyarországon 1848–1864 I/29

JOBBÁGYFELSZABADÍTÁS ÉS BIRTOKRENDEZÉS... 51 de a birodalmi mintától is. A teljes önmegváltás terhe a birodalomban — kivéve a galíciai példát — csak a majorsági paraszttömegeket sújtotta. Magyarországon viszont a maradványföldek tekintetében az úrbéres parasztság nagy hányadát is megterhelte. Ez a megoldás még az 1836. évi X. tc. 7.§-ára vonatkozó rendelkezéshez képest is visszalépést jelentett. A korábbi törvény ugyanis még úgy rendelkezett, hogy az illetőségen felüli (a telkek névleges nagyságán felüli) maradványföldekből „új úrbéri telkek alkotandók". Hozzájuk pedig legelő- és erdőjárandóság is kiosztandó a parasztoknak, de csak akkor, ha az eddig közösen használt legelók és erdők elkülönítését maga a földesúr, vagy a jobbágyok többsége kívánja. Ezentúl azonban a maradványföldekért sem legelő-, sem erdőjárandóság nem illette meg a parasztokat. A kárpótlási pátens arra is lehetőséget adott, hogy a megváltás — pénz hiányában — a parasztbirtok megfelelő hányadának átadásával is kifizethető legyen. A maradványföldek kötelező paraszti váltságának elrendelése valójában e földek földesúri tulajdonának utólagos elismertetésével volt egyenlő. Az egykor csak tendenciaként jelentkező földesúri tulajdonosi igények, utat törve a birodalmi gyűlés liberális csoportjának gyenge ellenállásán, így realizálódtak később. A szabályozásnak ez az elve azonban a háborútól pénzügyi válságba sodort birodalom financiális érdekeinek is kedvezett. Ezért az 1849 után feléledő, feudális eredetű úri földtulajdonosi igények egybeestek a Habsburg abszolutizmus pénzügyi érdekeivel. Birodalmi oldalról hasonló elv érvényesült a parasztkézen lévő irtványok nagyobb hányadának újraszabályozása esetében is. A telekké lett irtványok állami kártalanítással váltak paraszttulajdonná. Ellenben: azok az irtásföldek, amelyek a volt jobbágyok egyedüli élelmére szolgáltak; továbbá azok, amelyek — telki földek hiányában — egykor telepítéssel kerültek parasztkézre; végül azok is, amelyek örökös szerződéssel szabályozott pénz- vagy természetbeni járadékok fizetése ellenében maradtak a parasztok birtokában, szintén kötelező paraszti váltság tárgyát képezték. De a váltságdíj ez esetben nem az állami kárpótlás kulcsa szerint volt megszabva. Ezért a megváltási ár nem volt maximálva. Ez a körümény viszont lehetőséget adott az egykori földesúrnak ahhoz, hogy egyrészt a megváltási árat és annak feltételeit saját érdekeinek megfelelően diktálja, másrészt, hogy természetbeni váltság fejében a föld egy részét fogadják el volt jobbágyaiktól. Mindez előnytelenül tért el az örökös tartományokban végrehajtott jobbágyfelszabadítás módjától. A negatív megoldás a parasztbirtokra nézve még fokozódott is azáltal, hogy a pátens vonatkozó rendelkezése szerint, minden egyéb természetű irtásföldet — a hatósági kihirdetéstől számított három éven belül — a volt földesúr a beruházási költségek visszatérítése mellett, saját használatába vonhatott vissza.6

3 A felszabadulás hatóköre ezúttal sem teijedt ki az allodiális, illetve kúriális jogállású parasztföldekre, továbbá a nem úrbéres jogállású, járadékok fizetése mellett használt, s végül a hosszú lejáratra bérelt parasztföldekre, csakúgy, mint a szintén feudális eredetű járadékokkal terhelt parasztbirtokban lévő szőlőkre. Az örökszerződésű telepítvényes falvak lakói önmegváltás útján tulajdonosok lehettek. Ellenben, ha ideiglenes szerződéssel bérelték földjeiket, akkor elestek ettől a lehetőségtől is.