Századok – 1996
Tanulmányok - Sándor Pál: Jobbágyfelszabadítás és birtokrendezés Magyarországon 1848–1864 I/29
50 SÁNDOR PÁL népe úrbéres természetű járadékokat fizetett, és amely járadékok úrbéres természetét „azok szakadatlan megvétele által" a múltban elismerték. Tekintet nélkül arra, hogy azok úrbéri vagy azt pótló szerződéses jellegűek voltak.6 0 Az ókonzervatívok által képviselt restaurációs kísérletek tehát, hogy állami kártalanítással csak az úrbérileg lajstromozott földek váljanak szabaddá, meghiúsultak. De meghiúsultak azok a liberális irányzatú kísérletek is, amelyek a birodalmi mintával egyezően, vagy legalábbis ehhez közelítően akarták az újraszabályozást megoldani Magyarországon is. A pátensnek ez az alaprendelkezése ugyanakkor — egyfelől — összhangban volt az 1848. évi IX. tc.-kel, mint alaptörvénnyel. S valóban: a magyarországi jobbágyfelszabadítás változatokban bővelkedő útja, 1853-ban eredeti kiindulópontjához érkezik vissza. Az 1848. évi alaptörvény és az 1853. évi patens vonatkozó rendelkezéseinek összhangja azt jelenti, hogy mindkettő kizárólag az úrbéri földbirtokra korlátozza a felszabadítás hatókörét. Másfelől viszont — ami lényeges különbség közöttük — amíg a márciusi alaptörvény az úrbériség fogalmát csak általánosan jelezte, mert nyitva hagyta a végső megoldás mindenkor lehetséges útját, addig a patens elvben végleg lezárta a kritikus kérdéseket. Ezt a következőképpen tette. A parasztkézen megmaradt egykori pusztatelkeket, kivéve az 1848/49. években újra elhagyottakat és birtokba nem vetteket, állami kártalanítással mondta ki felszabadultnak. Hasonló értelemben ismerte el szabad paraszti tulajdonnak az 1848 előtt örökváltsággal megváltott, a 48-ban vitathatatlanul úrbéres jogállású, illetve úrbérpótló szerződés alapján birtokolt parasztföldeket, a kertekkel és a szilvásokkal együtt. A maradványföldek dolgában — elvben — másként zárult le a kérdés. E tekintetben már 1848 március harmadik hetében is retrográd irányzatok jelentkeztek a liberális táboron belül.6 1 A közteherviselés elvének kimondásával — említettük — az állami adó régi, feudális alapja is megszűnt. Ezért a volt nemesség megadóztatása Damokles kardjaként lebegett önnön feje felett. Ennek okából olyan jelek mutatkoztak, hogy a volt földesurak is igényt formálnak a maradványföldek tulajdonjogára. Az előzőekben rámutattunk arra, miként igyekezett a Kossuth vezette liberális vezérkar ezt a tendenciát elhárítani. 1849 után azonban elszabadult a volt nemesség — addig féken tartott — osztálygyűlölete. A maradványföldek terjedelmének nagyságáról — országos mérnöki felmérés hiányában — akkoriban még senkinek sem volt pontos tudomása. Az úrbériség leple alatt azonban — 1847-ben — kb. 1,9 mill ió hold maradványföld volt a parasztság tényleges birtokában. Elvesztésük reális veszélye, legalábbis azokban a helységekben, amelyekben birtokrendezés híján terjedelmük továbbra is ismeretlen maradt — márpedig az ilyen helységek száma 1849-ben, de 1853-ban is túlsúlyban volt — komolyan fenyegette a parasztságot. Az úrbéri és kármentesítési nyílt parancs most úgy rendelkezett, hogy az úrbéri telekbe véglegesen be nem olvadt és bírói egyezség, vagy végítélet alapján ilyen minősítést nem kapott maradványföldeket maguk a parasztok kötelesek megváltani, mégpedig az állami megváltás kulcsa szerint.6 2 A maradványföldek sorsának ilyen elvi lezárása hátrányos formában tért el, nemcsak a hazai kezdeményezésektől, főleg a szeptemberi és az azt követő változatoktól,
