Századok – 1996
Tanulmányok - Sándor Pál: Jobbágyfelszabadítás és birtokrendezés Magyarországon 1848–1864 I/29
48 SÁNDOR PÁL politikájával tűnt ki a hajdani rendi országgyűléseken; aki 1850-ben, mint az új rezsim megbízható embere, a helytartóság osztálytanácsosa lett. Az „Oktatás" hangja szigorú figyelmeztetés azok számára, akik „a pártütés zabolátlan korában a fogalmakat összezavarták és a birtok szentségét is megtámadták". Olyan formán deklarálja az 1848. évi IX. tc-t, hogy az úrbéri viszonyokból eredő szolgáltatások csak azon földek után szűntek meg, „amelyek az úrbéri tabellákba" voltak bejegyezve és az 1836. évi VU. tc.-ben megneveztetnek. Ezzel szemben a tovább fizetendő járadékokat részletesen sorolja fel. Ezek szerint a parasztok által használt irtások, a haszonbéres és az ideiglenes szerződésű földek, a pusztatelkek, a kuriális státusú földek, az úrbéres telken kívüli dézsmás és hegyvámos szőlők használata után a korábbi járadékok , jövőre is pontosan teljesítendők". A hirdetmény szelleme és szövege tehát a jobbágyfelszabadítás 49 nyaráig kitágított hatókörét erőteljesen szűkíti. De nemcsak az úrbéren kívüli allodiális jogállású, vagy nem úrbéres szerződésű, illetve az ilyen földeket használó — de 1848 szeptember, főleg pedig 1849 április óta — mégis felszabadultnak nyilvánított parasztrétegek, hanem azon valóságos úrbéres járadékot fizető paraszttömegek rovására is, amelyeknek úrbéipótló szerződésű földjeik úrbérileg nem voltak lajstromozva. Erre enged következtetni az „Oktatás"-t bíráló névtelen szerző, aki szemére veti az „Oktatás" készítőinek: a szöveget a földbirtokosok úgy értelmezik és a többnyire birtokos hivatalnokok úgy is alkalmazzák, mintha azokat a szolgálatokat, amelyeket az urbáriumba nem jegyeztek be, továbbra is fizetni kell. Az „Oktatás" tehát a magyarországi jobbágyfelszabadításnak nemcsak a szeptemberi fordulat óta kitágított érvényességi körét szűkíti kétségtelenül, de a márciusi alaptörvény eredményeit sem fogalmazza meg egyértelműen. Ez a körülmény lehetőséget adott a volt földesuraknak az alaptörvény eredeti hatókörének leszűkített értelmezésére a gyakorlatban. A hatóságilag publikált hirdetménynek ez a retrográd szelleme bátorítólag hat a tegnapi nemesi földtulajdon „szentségét" óvó volt földesurak többségére. Azok most már nemcsak a múlt évben eltöröltnek kimondott szőlődézsma fizetését követelik meg parasztjaiktól; nemcsak a megtagadott irtásbeliek újraszolgáltatására kényszerítik őket, de március vívmányait is megtámadva, a valóságosan úrbéri járadékok fizetésének elmaradását is számon kérik tőlük. Az ilyen módon országszerte újjáéledő nemesi restaurációs kísérletek a paraszti ellenállás falába ütköznek. Különösen a Tisza vidékén, Bihar, Szabolcs, Szatmár, Zemplén megyékben zendül fel a föld népe a birtokosok erőszakos követelései ellen.5 6 Itt volt ugyanis a legtöbb úrbérpótló szerződésű, illetve tulajdonjogi hovatartozás szempontjából vitás parasztföld. Ezért az országnak főleg ezen a táján lehetett az úri erőszaknak érvényt szerezni. E zavaros helyzet politikai fonákja Bécs számára az a körülmény, hogy az addigi földesúri terhektől — főként Kossuth kormányzóelnöki rendelete nyomán — megszabadult parasztnép sorsának hirtelen romlását előbb-utóbb a császári haderők diadalára fogja visszavezetni. Ez viszont az összbirodalmi elveknek egyáltalán nem kedvezett volna. Bécs ugyanis a hagyományos parasztpolitikáját ölti most is magára, amit annál is inkább megtehet, mert a felszabadítást a birodalomban — a cseh- és morvaországi községi földeket használó zsellérek kivételével
