Századok – 1996
Folyóiratszemle - Foner Eric: A „szabadság” jelentése az emancipáció korában II/482
FOLYÓIRATSZEMLE 483 rians 1994-ben, Atlantában megtartott találkozóján elhangzott elnöki beszéde az amerikai történelem sokszínűségének és egységességének egyik legizgalmasabb aspektusát vizsgálja. Eric Foner meglátása szerint a szabadság kibontakozása szolgálhat — többek között — olyan egységesítő témának, mely a legüjbbkori történetírók, például Arthur M. Schlesinger Jr., aggodalmait az amerikai történelem centrifugális erőivel kapcsolatban eloszlathatja. Igaz, magát a „szabadság" fogalmát is többféleképpen határozhatjuk meg. Theodor Adorno annak a félelmének adott hangot, hogy a szabadság fogalma lassanként az erősebbek és a gazdagabbak jogát takarja, hogy elvegyék a többiektől azt, amit kívánnak. Az Egyesült Államokban a polgárjogi mozgalmak töltötték meg új tartalommal a régi, kiüresedőben lévő koncepciót, már csak amiatt is, mert a rabszolgaság az ország születésétől kezdve komoly mértékben befolyásolta a szabadság meghatározását és értelmezését. Továbbá: a politikai nyelvben a „rabszolgaság" szót a különböző társadalmi mozgalmak az egyenlőtlenség metaforájaként használták és használják még most is. A gyarmati időszakban importált szabadságfogalom a „szabadnak született angol ember" hagyományára épített. A brit szabadságeszme ebben az időben egyrészt ideológiai muníciót szolgáltatott a zsarnoksággal (azaz az abszolút monarchiával! szemben, másrészt viszont mivel gyakran nacionalizmussal és idegengyűlölettel is párosult, egyáltalán nem zárta ki a rabszolgaságot — más népek esetében. Az Amerikai Forradalom egyik maradandó hagyatéka a politikai fogalmak újrafogalmazása és újraértelmezése volt. A monarchikus Európával szemben az Egyesült Államok mint a „szabadság birodalma" jelent meg a 19. század során. Mi történt azonban a rabszolgasággal a forradalom évei alatt? A fegyveres konfliktust megelőző korszakban a „rabságba döntést" gyakran használták az angol-amerikai viszony leírására. Az amerikai történelem egyik legtöbbet vitatott paradoxonára is ekkoriban hívta fel a figyelmet a" modern konzervativizmus egyik szellemi atyja, Edmund Burke. Véleménye szerint a Délen a rabszolgaság intézménye tette lehetővé, hogy a gyarmati vezetők egész sora (Washingtontól kezdve Jeffersonig) pontosan azért váltak olyannyira érzékennyé a metaforikus rabszolgasággal szemben, mivel elsőkézből tapasztalhatták meg a valódi rabszolgaságot — mivel hogy rabszolgatartók voltak maguk is. Edmund S. Morgan nagy vitát kiváltó tanulmányában (1975) azt fejtegette: a feketék rabszolgasorba döntése tette lehetővé a republikánus szabadságot a fehéreknek, amennyiben a szegényeket eltávolították a politikai arénából, ahol csak a tulajdonnal bíró embereknek jutott hely, akik — a 19. századi köztársasági eszme értelmében — biztosítékot jelentettek a republikánus intézmények fenntartásához. Más szavakkal: a gazdasági függetlenséget tartották a valódi szabadság alapjának. Ennek az elvnek a kiegészítéseként az önkormányzatokat és a túlidon védelmét az állami beavatkozással szemben szintén a politikai szabadság elengedhetetlen feltételei közé sorolták. Igaz azonban az is, hogy a forradalom egyes vezetői (pl. James Otis) felismerték a rabszolgaság jelentette belső ellentmondást és leszögezték: a szabadság oszthatatlan. Maguk a rabszolgák pedig ekkoriban kezdték meg hosszú küzdelmüket az emancipációért az ún. ,szabadságpetíciók" készítésével. A 19. század során két esemény volt döntő hatással a szabadsággal és a rabszolgasággal kapcsolatos vitára: az egyik az általános férfi választójog kiterjesztése, amely szempontunkból elsősorban azért volt jelentős, mert a szavazati jogra egyre inkább úgy tekintettek már az emberek, mint az egyéneket megillető jogra, s nem pedig mint kiváltságra. Az alulról jövő mozgalom által elért eredmény mindenképpen az amerikai politikai élet demokratizálását hozta magával. A fentiek azonban, szinte mindenhol az Unióban, kizárólag a fehér bőrű lakosságra vonatkoztak. Míg 1800-ban egyetlen ún. szabad állam sem korlátozta a választójogot faji alapon, addig az ezután az Egyesült Államokhoz csatlakozó tagállamok, Maine kivételével, a fehér férfiakat részesítette csak a választójogban. Más szavakkal: a faj felváltotta az osztályt a politikai szabadságjogok szempontjából. Még az általános szabadságért síkra szálló John Stuart Mill is „az »érett« emberekre" kívánta csak kiterjeszteni ezt az áldást. Egész népcsoportokat és fajokat lehetett így — ideológiai alapon — kirekeszteni, nem is szólva a nőkről, akiket a 19. század jó részét uraló viktoriánus felfogás „gyengének", „félénknek" stb. tartotta — alkalmatlannak a politikai jogok gyakorlására. A második alaptényező a kapitalizmus gyors terjedése volt. A történészek mindenekelőtt a „piac forradalma"-ként emlegetik azt a folyamatot, mely egyfelől létrehozta a nagyipari termelést az Egyesült Államok északi részén, másrészt viszont megszilárdította a modern kor legnagyobb rabszolgatartó társadalmi berendezkedését a Délen. A gazdasági változások kiélezték a rabszolgaság és a
