Századok – 1996
Történeti irodalom - Siebenbürgen zwischen den beiden Weltkriegen (Ism.: Tilkovszky Loránt) II/464
464 TÖRTÉNETI IRODALOM 464 egyenjogúságba, ekkor lépett életbe a fegyverkezési program. A kisantanttal kötött szerződést a németek ellenezték. Az utolsó, Következtetések c. rész már csak egy tanulmányt tartalmaz. Király K. Béla: Totális háború és békecsinálás (1982). A háborúk általában pontos célokért szoktak kitörni, s ezeket jórészt el is érik. 1914-ben azonban nem volt cél. Ami 1918 után bekövetkezett, azt senki sem akarta, Lengyelországot, Jugoszláviát, Csehszlovákiát, a Szovjetuniót, a birodalmak felbomlását sem. Az, hogy ami bekövetkezett, szükségszerű volt-e, bizonytalan, hiszen a fogalom is az. A szerves fejlődés is megkérdőjelezhető. 1916-ban kompromisszumos béketervek vetődtek fel (Landsdowne, IV Károly), az utóbbi kezdeményezésre a válasz kedvező volt, feltétel nélküli megadásról nem volt szó. De 1916-17 táján változott át a háború totálisba, mert a frontokon óriásiak a veszteségek éppen ekkor, eredmény nélkül. A kompromisszumos kísérletek kudarcba fulladtak, maradt a totális háború. Ebben pedig, a pszichológiai hadviselés miatt, egyre fokozódó szerephez jutott a propaganda, amelyben már nem volt igazság. A totális háború totális győzelmet eredményezett, bár már ekkor tudták, hogy ebből újabb háborúk lesznek. A kötetben található néhány térkép a háború utáni határokra vonatkozó elképzelésekről, egy annotált névmutató és rövid bibliográfia. Ez a kötet az 1982-eshez képest számos új tanulmányt közöl, új eredményekkel. De már az előző is fontos volt, hiszen jelentős nyugati tudósok is szerepeltek benne. A kötet egészében véve jó képet ad a nyugati közönségnek Trianonról és következményeiről, nem siránkozik, csak a tényeket sorolja fel. És minthogy sok a nyugati szerző, talán a magyaroknak is elhiszik, amit itt leírtak. Niederhauser Emil SIEBENBÜRGEN ZWISCHEN DEN BEIDEN WELTKRIEGEN Herausgegeben von Walter König. Siebenbürgisches Archiv, Band 28. Böhlau Verlag, Köln-Wcimar-Wien, 1994. 396 o. ERDÉLY A KÉT VILÁGHÁBORÚ KÖZÖTT Az Erdélyi Honismereti Egyesületet (Verein für siebenbürgische Landeskunde) még 1842-ben alapították a szászok. Hagyományait az azonos elnevezéssel Németországban működő — heidelbergi bejegyzésű — egyesület folytatja, azokat tömörítve, akik a második világháborús fejlemények következtében, majd azóta az erdélyi szülőföld elhagyására kényszerültek. Az egyesület évi közgyűlései nem csak maguk közti összetartozásukat ápolják, hanem kapcsolataikat is az elvesztett szülőfölddel s annak népeivel. Történeti kutatásokkal foglalkozó munkaköre (Arbeitskreis) kritikusan, de a népek barátságát kereső szellemben vizsgálja az erdélyi szászok és bánáti svábok, a magyarok és a románok mindenkori viszonyát. Valamennyiük véleményét rendszeresen kikéri és meghallgatja; magyar és román előadók referátumai együtt jelennek meg a németekével az egyesület kiadványsorozatának (Siebenbürgisches Archiv) azon köteteiben, amelyeket egy-egy szimpóziuma anyagából válogattak össze. Erdély két világháború közti történetének kérdéseivel két szimpózium is foglalkozott az egyesület rendezésében. Az 1982-ben Münsterben, majd 1984-ben az ausztriai Grazban tartott tanácskozások anyagából közreadott válogatást tartalmazza a most ismertetésre kerülő kötet, amely a megjelenéséig eltelt 10-12 év alatt sem veszített aktualitásából. Annak idején aktív résztvevője lévén mindkét tanácskozásnak, módomban áll lemérnem, mely referátumok maradtak ki a kötetből, s mivel gyarapodott a kötet az ott elhangzottak anyagához képest. Nem hiányolom a román referátumok közül azokat, amelyek az 1918. évi „nagy egyesülés" egyoldalú és kizárólagos szemszögéből ítéltek meg mindent, s amelyek sajátos frazeológiáját béketűréssel viselte el a fegyelmezett hallgatóság. Hiányolom viszont a romániai, illetve a magyarországi németek köréből a második világháború idején folytatott SS-had kiegészítést összehasonlító magyar referátumot, amelynek objektivitásra törekvését és humánusnak tapasztalt szemléletét nagyon jól fogadta pedig a kérdés iránt érzékeny erdélyi szász közönség, s román részről sem történt ellenvetés. A kényes témával kapcsolatos bizonyos óvatosság lehetett mégis oka mellőzésének a szerkesztő részéről. (1987-ben megjelent Pécsett a Janus Pannonius Tudományegyetem történeti tanszékének évkönyvében).
