Századok – 1996

Történeti irodalom - Siebenbürgen zwischen den beiden Weltkriegen (Ism.: Tilkovszky Loránt) II/464

TÖRTÉNETI IRODALOM 465 A kötet élén Andreas Hillgruber tanulmánya áll, amely Románia geopolitikai helyzetéből kiindulva vizsgálja a két világháború közti, s főleg a második világháború alatti fejleményeket. A nagyhatalmak közti lavírozás politikája az Anschluss, majd a müncheni egyezmény, s végül Csehszlovákia felszámolása után egyre kilátástalanabbá vált; a végső csapást az 1939. augusztusi Hitler-Sztálin paktum mérte rá. Az 1940 júniusi szovjet ultimátumnak engedve, Romániának le kellett mondania Besszarábiáról és Észak-Bukovináról, augusztus végén a tengelyhatalmak (második) bécsi döntőbíráskodása a Trianonnal megszerzett kelet-magyarországi, észak-erdélyi, székelyföldi területek visszaadására kényszerítette, szeptemberben Dél-Dobrudzsától kellett megválnia Bulgária javára a craiovai szerződésben. Az értéktelennek talált és felmondott angol garancia helyére német garancia lépett; a gazdasági, politikai, katonai kapcsolatok egyre szorosabbá váltak a hitleri Németországgal, amely ügyesen kihasználta a kegyeiért megindult román-magyar rivalizálást, melynek célja mindkét részről Erdély egészének birtoklása volt: ez a kölcsönös törekvés nagymértékben játszott szerepet abban, hogy Románia és Magyarország fegyvertársai lettek Németországnak a Szovjetunió elleni támadásban, a második világháborúban. Hillgruber igen szemléletesen mutatja be, hogy Besszarábia és Észak-Bukovina visszaszerzése, valamint „Transznisztria" megszállása után a román politika már csökkenteni kívánta részvételét a keleti fronton, hogy erőit tartalékolja erdélyi területveszteségei visszaszerzésére, (mint ahogy a magyar politika hasonló megfontolásaiban is az erdélyi kérdés katonai megoldására való felkészülés szándéka nyilvánult meg). Az angolszász-orientációs ellenzék vezérei itt is (Bajcsy-Zsilinszky), ott is (Maniu) ilyen irányban ösztönöztek, de sem Horthy-Magyarország, sem Antonescu-Románia kormánya nem vállalt határozottabb magatartást a németekkel szemben, mert nemhivatalos megbízottaiknak a semleges országokban párhuzamosan és egyidejűleg folyt titkos puhatolódzó tárgyalásai egyaránt sikertelenek maradtak. Nemzeti céljaik elérését illetően nem kaptak az angolszászoktól semmi konkrét biztatást, ígéretet; a szovjet szövetségesük megkerülésével folytatandó fegyverszüneti külön megállapodás lehetőségét kizárták; feltétel nélküli megadást kívántak a románoktól is, a magyaroktól is; anélkül sürgették fegyveres szembefordulásukat a németekkel, hogy azt egy balkáni angolszász partraszállással és előrenyomulással megkönnyíteni készek lettek volna; mindkét országot végül is szovjet hadműveleti területnek engedték át. 1944 augusztusában a szovjet hadsereg előretörése hozta meg Románia számára a németekkel való szembefordulás és az Antonescu-diktatúra felszámolásának lehetőségét. Hitlernek — Horthy megzsarolhatósága folytán — nem volt szüksége a felajánlott román csapatok igénybevételére Magyarország 1944 márciusi német megszállásához, Sztálin azonban már számíthatott rájuk a meginduló magyarországi szovjet had műveletekben. Románia 1933-1944 közti gazdasági helyzetét vizsgáló tanulmányában Stephen Fischer-Galati úgy vélekedik, hogy az — a válságévek múltán — 1934-tól javuló tendenciát mutatott. Ismerteti a paraszti eladósodással szembeni védintézkedéseket, az agrártermékek exportjának szubvencionálását, a kereskedelmi szerződések jelentőségét. A Németországgal kiépített gazdasági kapcsolat piacot biztosított a romániai agrártermékeknek, továbbá érc és olaj ellenében fegyverrel és lőszerrel látta el az országot. Románia gazdasági stabilitása igen fontos volt Németország számára, s ennek fenntartását inkább várhatták Antonescutól, mint a hatalomvágyó vasgárdista szélsőjobboldali erőktől. (1941 januári puccsukkal kapcsolatos magatartása a nyilasok által kihasználni próbált 1940 októberi magyarországi országos bányász-sztrájk ügyében tanúsított németbirodalmi álláspontra emlékeztet). Foglalkozik a román liberálisok gyorsabb, átfogóbb iparosítást sürgető irányvonalával, a parasztpártiak ezzel szemben hangsúlyozott paraszti érdekvédelmi törekvéseivel, a főleg a vasgárdisták által képviselt románosítással a kereskedelem, az ipar területén, és a szabad foglalkozásokban, a gazdaságilag és szociálisan fejlettebb szász, zsidó, magyar elem rovására. Olyan tanulmányt nem találunk a kötetben, amely Erdély gazdasági helyzetét átfogó, sokoldalú vizsgálattal tudná megvilágítani Románián belül, a tárgyalt időszakban. A maga nemében igen gondos és alapos ugyan Ilans Acker tanulmánya az 1919-1939 közti erdélyi gyümölcs- és bortermelésről, de bármennyire fontos is ez, mégis csak részkérdés. Vasile Ciobanu figyelemre méltó tanulmánya a két világháború közti erdélyi szász hitelúgyről, amelynek romániai viszonylatban számottevő jelentőségét érdeme szerint méltatja, már jobban megfelel átfogóbb igényű érdeklődésünknek. Románia belső berendezkedettségével, 1918-1940 közti pártviszonyaival Michael Kroner tanulmánya foglalkozik. Vizsgálja az ország 1923. majd 1938. évi alkotmányát, összeveti a parlamentarizmus időszakát az 1938-1940 közti királyi diktatúrával, amikor a Nemzeti Újjászületés Frontja lépett a pártok helyébe. A legnagyobb figyelmet a parlamentáris időszakban domináns szerepet