Századok – 1996
Történeti irodalom - Trianon and East Central Europe (Ism.: Niederhauser Emil) II/460
462 TÖRTÉNETI IRODALOM 462 Ormos Mária másik tanulmánya: A Magyar Tanácsköztársaság és az antant-intervenció (1982) úgy látja, hogy az intervenció és a politikai tárgyalás egyaránt volt cél, csak a felszínen váltakoztak időben egymással. Már március 24-én három helyről készültek katonai beavatkozásra, de amerikai segély nincs, a szerbek nem hajlandók részt venni az intervencióban. Odesszát ekkor kellett az intervenciósoknak feladniuk. Ezért került sor tárgyalásokra Kun Bélával. Júniusban levelet küldtek Kunnak, aki elfogadta az északi előretörés megállítását, ezért egész Magyarország megszállásának a tervét feladták. A román és jugoszláv határokat már március 21. előtt kijelölték, Clemenceau újabb igényeket már nem fogadott el. A katonai intervenció tehát a — különösen Oroszországban — változó helyzettől függött. Romsics Ignác: Olaszország és egy román-magyar megegyezésre irányuló tervek 1918-1938 címen leszögezi, hogy Olaszországnak Jugoszlávia ellen volt szüksége valamiféle román-magyar megegyezésre. Folytak is tárgyalások, bár Károlyi inkább Jugoszláviával szeretett volna megegyezni. 1919 nyarán Bécsben folytak egy perszonális unióra vonatkozó tárgyalások, az erdélyi román vezetők érdeklődtek iránta, de Anglia ellenezte. Románia is elutasította, mert Erdélyre igényt tartott. Amerikai-angol nyomásra a román megszálló csapatoknak el kellett vonulniuk Magyarországról. Ezért a magyar-olasz kapcsolatok elhidegültek. 1920 tavaszán a szovjet veszély miatt újra előkerült a kérdés, Teleki Pál is támogatta. De a lengyelországi hadihelyzet változása miatt ismét lekerült a napirendről. Olaszország most Jugoszlávia felé fordult, meg is akadályozta Magyarország felvételét a Nemzetek Szövetségébe. Az olasz kormány álláspontja 1926 során változott meg, ismét előkerült egy olasz-magyar-román koncepció. 1928 végén Bethlen Maniu román miniszterelnökkel tárgyalt, eredménytelenül. 1929-32-ben Olaszország abbahagyta balkáni politikáját. Az 1930-as években még tett újabb kísérleteket. Csakhogy Olaszország gyenge volt ahhoz, hogy eredményt éljen el. 1937-ben angol kezdeményezésre indultak tárgyalások Magyarország és a kisantant között, ezek eredményre is vezettek. Szélesebb együttműködésnek azonban Románia ellenállt, Olaszország pedig nem volt elég erős, hogy hatékony nyomást gyakorolhasson. A következő rész a Következmények címet viseli. Berend 'Г. Iván és Ránki György: A dunai régió gazdasági problémái az Osztrák-Magyar Monarchia szétesése után (1982) összefoglalják eredményeiket: a Monarchia gazdasági egységének felbomlása egyenlőtlen helyzetet teremtett, s ezt súlyosbította a háború utáni általános leromlás. Az autarchiás törekvések miatt a külkereskedelem visszaesett, a tőkehiány is akadályozta a gazdaság átszervezését. Egyedül a textilipar növekedett. A technikai elmaradottság is hozzájárult a lassú növekedéshez (évi 1-1,5%). A nagy válság óriási munkanélküliségre vezetett, a problémák megoldatlanok maradtak. Peter Pastor: Magyar területi veszteségek az 1918-19-es liberális-demokratikus forradalom idején (1982) megállapítja, hogy nem Károlyit terheli a felelősség a veszteségekért. A belgrádi katonai konvenció feltételeit a francia politika megváltozása november végén semmissé tette. Károlyi december 6-án egyezményt kötött Hodzával, ez nagyjából az etnikai elveknek megfelelő határt húzott volna, de ezt a csehszlovák kormány visszautasította. Franciaország erős szövetségeseket kívánt az új államok formájában, ezért támogatta területi igényeiket. Jászi kanton-javaslatát a nemzetiségi vezetők nem fogadták el. December l-jén Erdélyben a Magyar Nemzeti Tanács is kinyilvánította a magyar szuverenitást. Románia mégis megkapta Erdélyt, hogy hajlandó legyen az oroszországi intervencióra. A február 26-án kijelölt demarkációs vonal már nagyjából megfelelt a trianoni határoknak. De még ezeket is eltörölték az újabb szovjet előretörés miatt. A tájékozatlan Károlyi március 15-én még tárgyalt az amerikai Ilalsey E. Yatesszel, de a Vix-jegyzék miatt átadta a hatalmat a szociáldemokratáknak. Stephen Fischer-Galati: Trianon és Románia (1982) szerint a magyarok megvetik a románokat. Brátianu miniszterelnök nagy területi hódításokat akart, ellenezte a földreformot és az új romániai pártokat. Ellenfeleinél judeo-bolsevik összefogást gyanított. Magyar- és zsidóellenességének régi gyökerei voltak. Románosítást kívánt. A szászokat támogatta. Magyarellenes diszkriminációra azonban csak München után került sor. Moszkva az 1930-as években támogatta a magyar revíziós igényeket, ezért a román vezetők 1938-40 során számoltak területi veszteségekkel. 1940-ben Hitler nem akarta Romániát túlságosan meggyengíteni, így jött létre a második bécsi döntés. 1945-ben a korábbi szerződéseket semmisekké nyilvánították, egy időre jóindulatú nemzetiségi politika érvényesült. 1956-ban a magyarok helyzete javult. De azután Gheorghiu-Dej nemzeti vonalat követett, s ez csak erősödött Ceau^escu uralma alatt. 1945 után hasonló helyzet alakult ki, mint a két világháború közt. A revizionizmus réme újra feltámadt a románok tudatában. Yeshayahu Jelinek: Trianon és Csehszlovákia: reflexiók (1982) a határok megállapításánál csehszlovák részről fait accomplit akartak, persze a nagyhatalmi döntés volt a lényeges. Masaryk
