Századok – 1996

Történeti irodalom - Balkan Studies (Ism.: Niederhauser Emil) II/450

452 TÖRTÉNETI IRODALOM 452 kollektivizmusnak a balkáni társadalmi szervezetben régi gyökerei voltak. Tehát ami jött, az nem volt olyan váratlan és hihetetlen, mint Kelet-Európa egyéb térségeiben. Görögország kimaradása a szovjet táborból felveti azt a kérdést, mit is tekintsünk Balkánnak? Szélesebb kelet-európai perspektívában azt mondanánk, hogy Horvátország és Dalmácia inkább Közép-Kelet-Európához tartozik, már csak a nyugati egyházhoz való csatlakozása révén is. Katolicizmus és ortodoxia évezredes különbsége és ellentéte éppen napjainkban eléggé egyértelműen mutatkozott. Viszont a földrajzi kényszer többé-kevésbé ezeket a területeket is hozzákapcsolta a Balkánhoz. Talán a szélén lévő szlovének maradnak ki leginkább a sorból, már csak azért is, mert igen hosszű időn át az osztrák kultűrkörbe tartoztak, s ezzel Európához kapcsolódtak. Ez a mozzanat egyébként a történeti Magyarországon élt románok és szerbek esetében is jelentős volt. A velencei, szélesebben olasz hatás éppen a horvát-dalmát területekre teijedt ki, amelyek egyébként is kissé különálltak. Meg lehet írni a Balkán történetét? Sokan megtették már, tehát nyilván lehet. Igaz, a legtöbb esetben ez, korszakonként elkülönítve, az egyes mai balkáni államok történetét jelentette. A „történetírás nemzeti látószöge", hogy ismét Szűcs Jenő zseniális megfogalmazását idézzük, a nem balkáni történetírókra is erősen hatott, hiszen többnyire a 20. században, abból visszatekintve írtak, és ebben a században a nemzetállami hiedelem egyértelműen uralkodó volt. Mit jelentett ez a nemzeti látószög az egyes népek és országok esetében? Kezdjük a görögökkel, már csak a Balkan Studies apropója miatt is. Sajátos módon Bizánc ebben a látószögben ritkán kerül elő. A történetírás az újkori görög történelem iránt érdeklődik, a görög nemzetállam áll a központban, színezve azzal, hogy az egész Balkánon megtalálhatóak a görög elem nyomai, hiszen a görög kereskedők valóban mindenfelé eljutottak a félszigeten. Az ókori görögség persze bizonyos alaphangot megad, de az ókori kutatások itt inkább más diszciplínáknak vannak fenntartva. Bizánc alkalmasint negatív konnotációi miatt nem kedvelt téma (a bizantinológusok kivételével). Marad a görög felkeléssel kezdődő újkor. Görögország központi szerepet játszik. Arra a mozzanatra, hogy gazdasági szempontból Görögország fejlődése hamar elkanyarodott a balkáni (vagy akár kelet-európai) fejlődéstől, kevéssé szoktak felfigyelni. Nagyobb figyelem jut a nagyhatalmi, sokáig az angol befolyásnak, amely politikai szempontból távolította el az országot a többi balkáni államtól. Az mindenesetre biztos, hogy a görögök mindig valamiféle atyai vagy nagybácsis leereszkedéssel kezelik a többieket. A bolgárok számára egyedül a hazai történelem az érdekes, az 1300 éves fennállás jegyében. A zsivkovi megalománia gyümölcsét ma már ebben a formában nem emlegetik, de valamiféle kontinuitás a nemzeti látószög értelmében mindenképpen van. Két traumával, az egyik Bizánc, a másik az oszmán birodalom. A bolgároknak mindig ezzel a kettővel szemben kell nemzeti nagyságukat bizonyítaniuk. A harmadik trauma neve Macedónia, a bolgár nemzeti megújulás bölcsője, ahogy nem egyszer leírták. 1878 óta az összes bolgár terület egyesítése volt a vezető külpolitikai szempont, Bulgária négy háborút is végigharcolt ennek érdekében, és ezt mintha máig sem felejtette volna el. A macedónok valójában csak a 20. század során váltak különálló nemzetté, addig nyilván bolgárok voltak. A nemzeti látószög tehát elég szűk. Amin persze azzal lehet segíteni, hogy mindazt, ami Macedónia területén lejátszódott, a nemzeti történelem részének kell tekinteni, így többek között a 10. század végén és a következő elején fennállt államot, amelyet persze a bolgárok (alkalmasint több joggal) a nyugat-bolgár cárságnak tekintenek. A macedón szabadságharcokat a bolgárok is a magukénak tekintik. A görögök pedig ma is hivatkoznak arra, hogy Macedónia görög fogalom, egy része amúgy is Görögországhoz tartozik. Régebben még arról is volt szó, hogy az itteni lakosok mind görögök. Csakhogy a görögök és a bolgárok mellett az újkorban még egy igénylő akadt, a szerbek, akik a két világháború közt az itteni szláv nyelvű lakosságot természetesen szerbnek tekintették. A titói Jugoszláviában ugyan megkapták a macedónok az önálló nemzeti létet, nyelvük és helyesírásuk azonban gondos szerb befolyásról tanúskodik. A szerbek is Bizánc és az oszmán birodalom traumájával találják magukat szemben, csak éppen van egy harmadik, Ausztria, s ebbe Magyarország is beleértetődik. A szerb történelem e három ellen vívott szakadatlan küzdelmek sora. Nyilvánvaló, hogy egy ilyen nemzetet megillet a vezető szerep a félszigeten. Volt olyan időszak, amikor a horvátokat és szlovéneket is szerbeknek illett tekinteni. A horvátok természetesen bizonyos időpontokban nem riadtak vissza ennek az ellenkezőjétől, hogy ugyanis a szerbeket tekintsék horvátoknak. Többnyire megelégedtek azonban a délszláv egység hangsúlyozásával. Történelmük túlnyomó része a magyarokkal való kényszerházasságban telt el