Századok – 1996
Tanulmányok - Sándor Pál: Jobbágyfelszabadítás és birtokrendezés Magyarországon 1848–1864 I/29
40 SÁNDOR PÁL nyonként különböző és különféle termény és robotszolgáltatások eltérő kulcsának, pénzértékének átszámításához. Ilymódon az osztrák-cseh tartományokban végrehajtott jobbágyfelszabadításnak további eltérő vonásai voltak a hazai alaptörvényhez képest: a felszabadítás katóköre kiterjedtebb volt. A Cseh- és Morvaországban élő s jogállásukat tekintve zselléreknek minősített parasztok kivételével, akik községi földeket használtak, amelyekért nem a földesuraknak, hanem a község telkes jobbágyainak szolgáltak, itt a jobbágyfelszabadítás nemcsak az úrbéres, hanem a majorsági parasztlakosokra is kiterjedt. Míg a magyarországi alaptörvény — láttuk — éles határt vont e kétféle jogállású parasztlakosság közé, addig ez a felszabadítás kötelező volta tekintetében az osztrák és a cseh tartományokban megszűnt. Csupán a megváltás módjára nézve maradtak különbségek e kétféle jogállású parasztnépesség között. Amíg ugyanis a megszüntetett járadékok tiszta értékének 2/3-át az egykori úrbéresek fele részben, addig azt a majorságiak teljes egészében maguk voltak kötelesek megváltani. Az előbbi megoldás a Magyarországon kimondott elvtől hátrányosan különbözött, mivel itt az úrbéresek esetében — elvben — teljes egészében az állam vállalta magára a kárpótlást. Az utóbbi megoldás viszont, a hazai viszonyokhoz hasonlítva azt, a kötelező örökváltság formájának felelt meg. A majorsági jogállású paraszt önmegváltási lehetősége ugyan Magyarországon is megvolt, de csak engedőlegesen, nem kötelezően. Márpedig a kötelező érvényű paraszti önmegváltás kimondása az osztrák és a cseh tartományokban lényeges előnnyel járt az itteni majorsági parasztság javára, a hasonló jogállású hazai osztályos társaik helyzetével szemben: mindenképpen biztosította a polgári földtulajdon megvalósítását. Megakadályozta, hogy a volt földbirtokos a megváltásra kötelezettek földjeit majorsági jogcímen visszatartsa, vagy visszaválthassa az érintett parasztlakosoktól, miként ez Magyarországon történt. Miután pedig az önmegváltási tőkét a kárpótlási tőkével azonos módon állapították meg, ezzel lehetetlenné tették, hogy az egykori uraság — ezúttal is előnyös ellentétben a hazai viszonyokhoz képest — ezeknek a földeknek a megváltását magasabb áron szabja meg. A paraszti önmegváltás kötelező érvényű kimondása ugyanakkor az ottani parasztság kedvezőbb anyagi viszonyaira is utalt, hazai osztályostársaik helyzetéhez képest. 1857-ig a csak a kártalanítással végleg felszabadult egykori jobbágyok száma már elérte a 2 872 200-at.34 A kárpótlás módját tekintve a jelzett eltérő vonások mellett, volt egy azonos vonás is a hazai viszonyokkal. A földdel történő megváltást — a magánföldesúri birtokok esetében — az egész birodalomban elvetették. Erre a körülményre azért is utalunk, mert Kelet-Európa több országában is, elsősorban Nyugat- és Kelet-Poroszországban, továbbá Pomerániában az érintett jobbágyság felszabadítása 57,5%ban, illetve 38,8%-ban, végül 47,7%-ban földdel történt. Poroszországban a jobbágyviszonyok megszüntetésére irányuló reformtörekvések ugyan korábban kezdődtek, mint Magyarországon (már a 19. század első éveitől megindultak), de a hazai forradalmi megoldás időpontjához képest később valósultak meg.3 5 Ott a viszonylag korán induló, lassú fejlődésmenetet — jelentős mértékben — a kötelező érvényű önmegváltás elvére épülő későbbi reformmegoldás tetőzte be a gazdasági fejlődés magasabb szintjén. Itt a fejlődés egy későbbi, alig két évtized időszakára sűrűsö-
