Századok – 1996

Közlemények - Tokody Gyula: Magyarország integritása és a német diplomácia 1918/19-ben II/383

MAGYARORSZÁG INTEGRITÁSA ÉS A NÉMET DIPLOMÁCIA... 389 azzal, hogy összeütközésekre került sor a magyar és az országban — főleg a fővárosban — tartózkodó német katonák között. A veszély és a kérdés jelentőségének tudatában Károlyi Mihály már kormányra kerülésének napján — október 31-én — magához kérette Fürstenberg grófot, hogy a két ország kapcsolatait az adott pillanatban leginkább veszélyeztető kérdésekben megegyezzen vele. A megbeszélésen a német fél ígéretet tett arra, hogy továbbra is biztosítja a szénszállításokat, Károlyi pedig arra, hogy pontosan kijelölteti a szállítási útvonalakat és megegyezik a cseh Nemzeti Tanáccsal a lefoglalt német vagonok kiadásáról és a későbbi átutazások engedélyezéséről.13 Az engedékenység és jóindulat kölcsönös kifejezése azonban mitsem változtatott azon, hogy a magyar-német kapcsolatok 1918. október 31-gyel viszonylag hosszú időre mélypontra süllyedtek. Kiemelkedésre ebből voltaképpen csak 1920. június 4-e után, a trianoni békekötést követően került sor. A Károlyi-kormányzás alatti Magyarországot Berlin már a padovai fegyverszünet előtt sem tekinthette szövetségesének, sőt még jóindulatú semlegességet sem várhatott el tőle. A konfrontációt, de még a végleges állásfoglalást is kerülnie kellett azonban mindkét kormánynak. Nemcsak azért, mert a magyar kormány külpolitikai helyzete egyelőre teljesen bizonytalan volt, s Berlin információi szerint belső pozíciói sem voltak stabilak, hanem azért is, mert 1918. november 3-án magában Németországban is kitört a forradalom. A közel egy hétig elhúzódó, november 9-én győztesen végetért forradalom gyökeres változást eredményezett Németország bel- és külpolitikai helyzetében egyaránt. Az ország élére szociáldemokratákból álló Népmegbízottak Tanácsa került, amely azonnal hozzákezdett az ország demokratikus átalakításához, 1918. november 11-én pedig aláírta a fegyverszünetet az antant hatalmakkal, végleg lezárva az első világháborút. A Károlyi-kormány ettől kezdve már tehát nem egy ellenségesnek számító birodalommal állt szemben, hanem az antant hatalmakkal szintén megegyezést kereső Németországgal.1

4 Két nappal később, november 13-án, mégis megkötötte a hatalomra jutása óta általa szorgalmazott katonai konvenciót Belgrádban az antant balkáni hadseregének parancsnokával, amely Magyarország déli határának átmeneti megszabása mellett megerősítette a padovai fegyverszüneti előírásokat, így az országban tartózkodó német katonai erők 15 napon belüli leszerelését, illetve eltávolítását is. A magyar integritás szempontjából azonban ezek a katonai erők ekkor már nem jelentettek semmilyen közvetlen veszélyt. Annál kevésbé, mert visszavonulásuk már a belgrádi konvenció megkötése előtt megkezdődött. A magyar kormánynak mégis cselekednie kellett, ha bizonyítani akarta antantbarátságának és békeakaratának őszinteségét és el akarta kerülni, hogy az ország déli és keleti területei hadszíntérré váljanak. Csakhogy a magyar kormány cselekvési lehetősége rendkívül korlátozott volt. Figyelembe kellett vennie, hogy a háborúban kimerült ország nem alkalmazhat erőszakot, nem bonyolódhat újabb háborús konfliktusokba. Katonai ereje egyébként sem lett volna elegendő a 200 000 fős Mackensen hadsereg likvidálásához, annál kevésbé, mert — 6 gyalog és 2 lovashadosztály kivételével — saját haderejét is demobilizálnia kellett. Tekintettel kellett lennie arra is, hogy néme-