Századok – 1996

Közlemények - Tokody Gyula: Magyarország integritása és a német diplomácia 1918/19-ben II/383

388 TOKODY GYULA valósulhatott meg. Abban a pillanatban, amikor Magyarország saját útra tér és így nekünk nem lesz többé okunk arra, hogy szomszédaink területi aspirációira diplomáciai vagy — miként az utóbbi években történt — adott esetben katonai eszközökkel is mérséklőén hassunk, elkezdődik felbomlása és balkáni állammá süllyed le..." Fürstenberg grófnak ebben az értelemben kellett volna megértetnie Buda­pesten a németellenes politika következményeit, egyértelműen rámutatva arra, hogy „a szakítás politikája Erdély elvesztéséhez vezethet, mivel Németország ebben a kérdésben — szükség esetén — Romániához közeledik". Erre hivatkozva meg kellett volna értetnie a vezető magyar körökkel, hogy „az antantot a maga terveitől nem egy Károlyi, hanem csak a központi hatalmaknak a békekonferen­cián tanúsítandó harmonikus és ügyes együttműködése tántoríthatja el".12 * A berlini Külügyi Hivatal álláspontja, amely eredetét tekintve akár Bismarc­kig is visszavezethető lenne, s nem csupán riasztó, hanem sok tekintetben reális prognózist is tartalmazott, ekkor már nem késztethette Magyarországot a német orientáció további fenntartására. A teljes katonai összeomlás közepette, három nappal a magyar és egy héttel a német forradalom kitörése előtt a „Németországra való szilárd támaszkodás" már nem tartóztathatta volna fel a királyi Magyaror­szág felbomlását, sőt tovább rontotta volna külpolitikai helyzetét. Ugyanazon a napon, amikor a szóbanforgó utasítást a Külügyi Hivatalban megfogalmazták, tehát 1918. október 27-én, különbékét kért az Osztrák-Magyar Monarchia az antanttól, s erről Berlint is tájékoztatta. Ez új helyzetet teremtett, mégpedig nem­csak a Monarchia, hanem Németország számára is. Az 1918. november 3-án Padovában aláírt fegyverszüneti egyezmény értel­mében a tegnapi szövetségesből ellenség lett, amely vállalta, hogy 15 napon belül eltávolítja, illetve internálja a területén állomásozó német csapatokat, vasútvo­nalait, közútjait és vízi útjait pedig megnyitja az antant-hatalmak előtt. Néme­tországot e feltételek természetesen hátrányosan érintették, annak ellenére, hogy aláírásuk pillanatában az Osztrák-Magyar Monarchia már csak papíron létezett, ellenséges hatalomként tehát tulajdonképpen nem kellett vele számolni. Hadse­rege azonban még nem esett szét teljesen, bár bomlása gyors és feltartóztatha­tatlan volt, számolni kellett tehát azzal, hogy kísérletet tesz a feltételek teljesí­tésére. Különösen azért, mert a Monarchia romjain napok alatt létrejött új álla­mok vállalták a padovai fegyverszünetből következő antant-orientációt, s ez meg­határozta az ugyancsak kialakuló nemzeti katonai erők magatartását. Elsősorban ez persze az éppen kikiáltott Csehszlovákiára és az ugyancsak elszakadt Horvá­tországra vonatkozott, de a Monarchia két korábbi vezető országa, Ausztria és Magyarország is végrehajtotta a külpolitikai orientációváltást. Katonapolitikai szempontból Németországot a legérzékenyebben az adott pillanatban a magyar forradalom október 30-31-i győzelme érintette. Ezáltal u­gyanis végleg a Károlyi-irányzat került hatalomra, felülkerekedett tehát az ország hivatalos politikájában a németellenes antant-orientáció, s számolni lehetett

Next

/
Thumbnails
Contents