Századok – 1996

Közlemények - Tokody Gyula: Magyarország integritása és a német diplomácia 1918/19-ben II/383

386 TOKODY GYULA hanem „felélesztené a román irredentát" is, s ezzel közvetlen veszélybe sodorná Erdélyt. Ezért a magyar kormányt meg kellene győzni végre arról, hogy „gyors cselekvésre és koncessziók adására van szükség a Kárpátokban a román területi követeléseket illetően", mert Romániában csak ebben az esetben „kerülhet felszínre olyan politikai irányzat, amely kizárja az újabb magyar területekre irányuló aspirációkat".7 De újabb két hétnek kellett eltelnie ahhoz, hogy a német kormány valóban módosítson addigi román politikáján, és akkor is — mint látni fogjuk — csak óvatos lépésre szánta el magát. 1918 október elejétől már maga Németország is arra törekedett, hogy a wilsoni elvek alapján mielőbb békét kössön az antant-hatalmakkal. II. Vilmos új kormányt nevezett ki, amelynek élére a liberális nézeteiről ismert Max von Baden herceget állította, s bevonta abba a Reichstag békekötést sürgető pártjainak, így a Német Szociáldemokrata Pártnak a képviselőit is. A német diplomácia fő feladata ennek megfelelően gyökeresen megváltozott: minden kérdést a fegyverszünet előkészítése és sikeres megkötése szempontjából kellett mérlegelnie és megítélnie. Az Osztrák-Magyar Monarchiára vonatkozó német álláspont továbbra sem változott. Az egyetlen szövetséges benntartása a háborúban a küszöbön álló katonai összeomlást ekkor már késleltetni sem tudta volna ugyan, de kiválása abból mégis gyengíthette a Német Birodalom katonapolitikai helyzetét, s így tárgyalási pozícióit. Teljessé és véglegessé tehette az itáliai és a balkáni front összeomlását, — kitéve az itt lévő német katonai egységeket a fogságba esés veszélyének —, és azzal járhatott, hogy a német kormány a fegyverszüneti tárgyalásokon teljesen magára marad. A fő diplomáciai célkitűzésen, a két szövetséges birodalom együttműködésének biztosításán nem változtatott az sem, hogy — miként azt Berlin is felismerte — október közepétől nemcsak általában a Monarchia, hanem Magyarország számára is megnőtt a különbéke-kötés lehetősége. Berlin a magyar függetlenség alapvető feltételének megvalósulását látta az osztrák császár október 16-i manifesztumában, mivel „az kinyilvánította Magyarország integritását, miközben Ausztriát szövetséges állammá alakította át. Ezáltal felbontotta a kettős monarchia dualista rendszerét, annak ellenére, hogy a hadügyet és a külügyet továbbra is központi irányítás alatt hagyta".8

Ezen túlmenően az önállóságra épített különbéke-kötés szándékát olvasták ki a német diplomaták Tisza Istvánnak a császári manifesztum kihirdetése után közvetlenül elhangzott beszédéből. A háború mellett addig következetesen síkra szálló ex-miniszterelnök ugyanis ekkor már kétségbe vonta a Németországhoz fűződő szövetség további indokoltságát, mivel Oroszország kiesett a háborúból, márpedig a német szövetséget csupán „a hódító, agresszív autokrata orosz birodalom törekvései elleni védekezés tette szükséges'»í Q se Mindamellett Berlin továbbra is bízott abban, hogy „Magyarország nem cselekszik Németország nélkül". Wilson amerikai elnök október 18-i jegyzéke megerősítette a német diplomatákat ebben a hitükben, mivel az szerintük is kérdésessé tette a Monarchia és a királyi Magyarország fennmaradását, függetlenül attól, hogy az utóbbi elszakad-e vagy sem Németországtól. Az amerikai kormány ugyanis korábbi álláspontjával szemben, amely még elfogadta Ausztria-Magya-