Századok – 1996

Közlemények - Tokody Gyula: Magyarország integritása és a német diplomácia 1918/19-ben II/383

384 TOKODY GYULA realizálásukat. Különösen abban az éveken át tartó vitában mutatkozott ez meg, amely Friedrich Naumann Mitteleuropa-terve körül folyt. A nemzetközileg is ismert liberális német politikus elutasította ugyan az alldeutschok mértéktelen hatalmi törekvéseit és Kelet-Közép-Európa számára modernizálódási lehetőséget ígért, de az egész térségben biztosítani akarta Németország elsőbbségét. A vita során egyre inkább az az álláspont kerekedett felül, amely szerint a német hegemóniából következő gazdasági és politikai kiszolgáltatottság hátrányosabb Magyarországra nézve, mint a vele járó esetleges modernizálódás.3 Bár a hivatalos német politika nem állt ki a Mitteleuropa-terv mellett, de a korabeli diplomáciai iratokból kitűnik, hogy a budapesti és a bécsi német diplomaták figyelemmel kísérték a vitát, s a terv támogatásában Németország iránti lojalitást, elutasításában annak hiányát látták. Felfigyeltek a német politika iránti bizalmatlanság növekedésére, s jelentéseikben rámutattak arra, hogy Magyarországon nemcsak az ellenzék, hanem a vezető körök is féltik az ország szuverenitását a Német Birodalom hatalmi törekvéseitől. „Bár Tisza és mindenki, aki köréje csoportosult — íija egy későbbi, az összeomlás okait utólag elemző jelentés — kitartott a Németországgal való szövetség mellett, többnyire még ebben a táborban sem tekintették kívánatosnak Németország döntő győzelmét. Az európai német hegemóniában nemzeti veszélyt láttak a magyarságra nézve...", mivel egyrészt a német kultúra túlzott megnövekedésétől, közelebbről az ország germanizálásától tartottak, másrészt attól, hogy „Magyarország gazdasági függőségbe jut Németországtól' '.4 Mindamellett a német diplomácia jó ideig nem tulajdonított nagy jelentőséget e bizalmatlanságnak, nem ismerte fel, hogy a hagyományos, de már elhalványult Habsburg-ellenességet erősödő németellenesség váltja fel Magyarországon, s hogy gyorsan teijed az a nézet, amely szerint a területi integritás megőrzésének immár nem a Németországra való támaszkodás, hanem az antanthoz csatlakozás a legfőbb külpolitikai biztosítéka. A fordulat 1917 elején kezdődött, azzal összefüggésben, hogy a bécsi udvar, élén az éppen osztrák császárrá, illetve magyar királlyá koronázott Habsburg Károllyal, már kész lett volna kiválni a háborúból, a német kormány viszont fokozódó nyomást gyakorolt a Monarchiára, s ezen belül Magyarországra is annak érdekében, hogy növelje háborús erőfeszítéseit, és biztosítsa „szövetségi hűségét". Fürstenberg gróf, a budapesti német főkonzulátus vezetője, arra is javaslatot tett ugyan feletteseinek, hogy Magyarországot „államjogi helyzetének megfelelően" kezeljék és respektálják szuverenitását, de nyilvánvaló volt, hogy az ország szövetségi hűségét elsősorban nem presztízs- és protokolláris szempontok, hanem a hadihelyzet alakulása határozza meg. Mái-pedig ez a magyar integritás szempontjából nézve szinte a háború kezdetétől kétértelmű volt. Az a körülmény ugyanis, hogy 1915-ben Szerbiát, 1916-ban Romániát csak jelentős és közvetlen német segítséggel sikerült leverni, átmenetileg megmentette ugyan az országot attól, hogy hadszíntérré váljék, de magában rejtette a német katonai nyomás, sőt megszállás veszélyét is. Ez még 1918 őszén sem szűnt meg teljesen, amikor pedig már Magyarország déli határaihoz közeledtek az antant csapatok: a Balkánon