Századok – 1996
Közlemények - Makkai Béla: A magyar kormányzat „Bosniai actio”-ja (1909–1919) II/341
368 МАК KAI BÉLA tos gazdasági jellegű tervekről és intézkedésekről. Ennek magyarázata elsősorban abban keresendő, hogy a társországok autonómiája a gazdasági élet irányítására nem terjedt ki, így tehát a budapesti kormányzatnak tágabb tere nyílt a folyamatok közvetlen befolyásolására, mint az annektált tartományokban.262 Ez alól talán csak a bank-szféra kivétel. A Boszniába irányuló magyar tőkeexporthoz ugyanakkor a bosnyák gazdaság ez irányú szükségletei teremtettek alapot. A Pesti Magyar Kereskedelmi Bank leányintézményeként 1909-ben létrehozott (s brckai fiókkal is rendelkező) Szabadalmazott Bosnyák-Hercegovinái Agrár- és Kereskedelmi Bank azonban a helyi politikai tényezők, valamint osztrák pénzügyi körök heves ellenállása miatt nem tudott a kmet-birtokok megváltásában rejlő nagy üzletben koncessziókhoz jutni, ami jelentős presztízsveszteség volt a magyar állam számára is.26 3 Hasonlóképpen osztrák érdekek jutottak túlsúlyba az 1910-ben kezdeményezett, de csak 3 évvel később megalakuló Bosznia-Hercegovinai Posta-takarékpénztár ügyében is.26 4 Olyan gazdasági jellegű kezdeményezésről, amely szorosan a Boszniai Akció keretében valósult meg, csupán egyetlenegyről tudunk, nevezetesen a Julián E-gyesület iparostanonc-közvetítő akciójáról, amelynek keretében boszniai magyar fiatalok magyarországi mestereknél szerezhetettek szakképesítést. Az anyaországi szakmunkásképzés (amely, mint emlékezetes a Bosznia-Hercegovinai Magyar Egyesület programjában, sőt Thallóczy említett emlékiratában is helyet kapott26 5 ) célja az lett volna, hogy a boszniai magyar közösség középrétegeit erősítse, s szorosabbra fűzze az ott élő magyar szórvány és az anyaország kczötti szálakat; az akciónak azonban legfeljebb néhány tucat kedvezményezettje volt,266 így kitűzött céljai csak részben teljesülhettek. A magyar kormányzat „Bosniai actio"-járól összefoglalásul elmondható, hogy az a horvátországi akció kiterjesztéseként, ám kevésbé komplex hatásmechanizmusok alkalmazásával az annektált tartományok magyarságának nemzeti gondozását, másfelől a boszniai (egyszersmind a balkáni) magyar hatalmi befolyás kiterjesztését, növelését célozta. E kettős cél elérésének mindenekelőtt kulturális eszközei voltak, jóllehet a budapesti kormányok és a tartományi kormányzásban részt vevő exponenseik éltek a politikai hatásgyakorlás informális eszközeivel is. A „magyarosítás" nyilvánvalóan hamis vádját, de a magyarság közvetlen asszimilációs fenyegetettségének tételét is elvetve megállapíthatjuk, hogy a túlnyomólag a Julián-Egyesület révén megvalósult eredmények összesséjgükben nem bizonyultak időtállónak: a két tartomány maroknyi magyarsága iskoláinak bezáratását követően nem rendelkezett azokkal a jogi és intézményi garanciákkal, amelyek a hatalomváltást követően hatványozottan jelentkező beolvasztó hatásokkal szemben biztosíthatták volna fennmaradását. Még a perspektíváiban legígéretesebb ösztöndíj-akció is torzó maradt, miután a Magyarországon végzett teológusok, jogászok és kereskedelmi szakemberek sem létszámban, sem pedig politikai befolyásukat tekintve (lévén zömükben muzulmánok) nem tudták a magyar kapcsolatok fennmaradását és továbbfejlesztését elérni a megváltozott történelmi-politikai helyzetben. így az ösztöndíjas akció és a magyar nyelvben jó eredményt elért bosnyák elemi és középiskolai tanulók kedvezményes magyarországi nyaraltatása nem jelentett mást, mint — Klebelsberg
