Századok – 1996
Közlemények - Makkai Béla: A magyar kormányzat „Bosniai actio”-ja (1909–1919) II/341
A MAGYAR KORMÁNYZAT „BOSNLAI ACTIO"-JA (1909-1919) 365 Az 1919-es esztendő azonban nemcsak az ösztöndíj-akció, hanem a Boszniai Akció egészének felszámolását is magával hozta. A Szerb-Horvát-Szlovén Királysághoz csatlakozó két tartományban — mint ahogy a Száva túloldalán — a Julián-Egyesület által létrehozott iskolákat bezárták,240 s ezzel egyszersmind semmivé foszlott Magyarországnak a hajdani Ráma és Hum utódállamaival kapcsolatos történelmi jogigénye is, akárcsak a balkáni nagyhatalmi befolyás esélyei. A realitásokat figyelembe véve mégis nagyobb veszteségnek kell elkönyvelnünk, hogy az ott élő maroknyi magyar szórvány megmaradását szavatolni hivatott, 10 esztendei munkával megvalósult eredmények is semmivé lettek; olyannyira, hogy napjainkban — az ösztöndíj-akció ígéretes perspektívái ellenére — a bosnyák-magyar kapcsolatok továbbépítése helyett azok (ismételt) megalapozását kell elvégeznünk. A „Bosniai actio" mérlege A Boszniai Akció azon kormányprogramok sorába tartozott, amelyeket „az idegenben élő magyarság nemzeti gondozása" címén a határokon túl élő szórványmagyarság beolvadásának meggátlása érdekében indítottak a századelőn. A feldolgozott források ismeretében megállapítható, hogy a Boszniai Akció a Szlavóniai Akció szerves folytatásaként bontakozott ki azonos nyelvterületen, sok tekintetben hasonló politikai viszonyok között, közös költségvetési forrásból táplálkozva, egyazon elvek szerint működő szervezeti keretekben és személyi állományi közreműködéssel (ld. Julián-Egyesület).24 1 A hasonlóságok és összefonódások ellenére a Boszniai Akció több szempontból mégis eltérő fejlődést mutatott. Egyrészt az akciók sorában legkésőbben elindított Boszniai Akció igen csekély számú (pár ezer) magyar gondozását tűzte maga elé, nem úgy, mint a horvátországi, vagy az amerikai (ahol a kivándorolt magyarok száma százezres nagyságrendű volt). A boszniai töredékmagyarság lélekszáma önmagában nem indokolta a költséges program elindítását. Thallóczy Lajosnak és az Akció más vezető személyiségeinek levelezéséből azonban kirajzolódik a magyar kormányzat történelmi ihletésű Bosznia-politikájának vezéreszméje, amelynek gyakorlati kimunkálása Kállay Benjámin nevéhez fűződik, nevezetesen Magyarország „balkáni hivatás"-ának, vagyis nagyhatalmi befolyásának beteljesítése. Ez a motívum magyarázza azt a jelenséget, hogy a horvátországihoz hasonlóan, s a többi akcióval ellentétben miért szorgalmazta a budapesti kormányzat a magyarság ki-(vagyis be)vándorlását. A Szlavóniai Akció stratégiai céljait a miniszterelnökség illetékesei úgy fogalmazták meg, hogy a bevándorló magyarság feladata — az aránylag népes és gazdaságilag is erős svábsággal összefogva — szilárd „védőmú"-vet képezni a délszláv szeparatista törekvésekkel szemben.242 A délszláv egyesülési törekvések ismeretében ez a célkitűzés hasonlóképpen aktuális volt Boszniára nézve is, azzal a különbséggel, hogy e célnak eleget tenni az inkább riválisnak számító osztrákokkal együttműködve sem volt reális esély Bonyolultabbá, egyszersmind kezelhetőbbé tette a problémát az a tény, hogy Boszniában nem egy látszólag közös platformot alkotó délszláv (horvát-szerb) tömörülés játszotta a főszerepet, hanem egymással versengő nagyhorvát és nagyszerb erők,
