Századok – 1996

Tanulmányok - Sándor Pál: Jobbágyfelszabadítás és birtokrendezés Magyarországon 1848–1864 I/29

32 SÁNDOR PÁL „...Míg a feudalizmus maradványaiból, a boldogtalan úrbéri viszonyokból ki nem bontakozunk, érdekegyesítésről szó sem lehet. Itt van a kölcsönös bizalmatlanságnak, a nép gyúlölségének kiapadhatatlan forrása... a galíciai szerencsétlen zavar, s oly borzasztó jelentetet idézett elő, mely örök gyalázatképp égend az ausztriai kormány emlékén; de mely egyszersmind kénytelenséggé tevé ott, s ha ott, a monarchia többi részeiben is, végképp megoldani az úrbériség csomóját..."11 Magyarországon a liberalizálódás útját választó nemesi rétegek jelentékeny, politikailag különböző színárnyalatú és nagyságrendű vezetői körében egyre inkább világossá válik a felismerés: csak akkor képesek eredményesen küzdeni a polgári átalakulást akadályozó feudális elmaradottság és az ezt konzerváló Habsburg hatalom gépezete ellen, ha maguk mellé állítják, de legalább is semlegesítik a feudális elnyomás terhe alatt sínylődő jobbágynép nagy többségét. így kerül előtérbe a robbanás veszélyét felidéző 40-es évek végére a liberális reformok végrehajtásának felgyorsítása, elsősorban a jobbágykérdés megoldásának szükségessége. Ekkor már nem annyira a feudális szisztéma korszerűsítése, inkább annak lebontása formájában.1

2

Az így kialakult helyzet volt a belső érlelője egy forradalmi jellegű átalakulásnak Magyarországon. A forradalomnak ekkor csak a lehetőségéről volt szó. De ugyanakkor a nemzetközi események éppen egybeestek a jelzett hazai eseményekkel. Európa közepén ugyanis a soknemzetiségű Habsburg-birodalom feudális szerkezetű hatalmi rendszere szociális és nemzeti feszültségektől terhes ekkor. Csehek, szlovákok, magyarok, lengyelek és olaszok elégedetlenségének hangja mind erőteljesebben morajlik fel szerte a birodalomban. A forradalmi elégedetlenség gyúanyaga mindenütt megtalálható volt, csak a szikra villanására volt szükség a forradalom tüzének fellobbanásához. Ez következik be a párizsi februárral,1

3

amely 1848 márciusában forradalmi vihart támaszt szerte Európában. Március 13-án a császárváros is a forradalmi felkelés színterévé válik.1

4 E történelmi változásokat sűrítő napokban, amikor Csányi László azt írta március 15-én kelt levelében Horváth Vilmos Zala megyei táblabíróhoz, hogy „az európai körülmények a mi fővárosunkat sem hagyhatták érintetlenül, a bécsi explosió után ma egész nagyságában mutatkozik a mozgalom, ezt akadályozni nem lehet",15 Pozsonyban ülésezik az utolsó rendi országgyűlés. A Kossuth által vezetett liberális vezérkar megértve az „idők szavát", március 18-án kivívja a jobbágyság felszabadítását. A liberális vezérkar saját politikai vezetőszerepét biztosítani akaró racionalizmusa, a robbanással fenyegető osztályfeszültségektől való tényleges félelme, az európai forradalmi mozgalom indító hatása: ezek azok az egyidőben öszszejátszó alapvető tényezők, amelyek visszhatnak a Magyarországon felbomlásra már megérett feudális szisztéma alapjára. Ez az összhatás pedig éppen akkor érvényesül, amikor adva van a cselekvőképes vezérkar Pozsonyban.1

6 A jobbágyfelszabadítás eredményei és megoldatlan problémái A Horvát-Szlavóniára is kiteijedő magyarországi jobbágyfelszabadítás hatókörét a híres 1848. évi IX. tc. szabályozta. Eszerint: „Az úrbér és azt pótló szerződések alapján eddig gyakorlatban volt szolgálatok (robot), dézma és pénzbeli