Századok – 1996

Tanulmányok - Sándor Pál: Jobbágyfelszabadítás és birtokrendezés Magyarországon 1848–1864 I/29

JOBBÁGYFELSZABADÍTÁS ÉS BIRTOKRENDEZÉS... 33 fizetések, e törvény kihirdetésétől fogva örökösen megszüntetnek." A magánföldesurak kármentesítését pedig teljes egészében az állam ígérte magára vállalni. A kármentesítési tőke az elvesztett úrbéri járandóságok évi tiszta hasznának 20-szorosa. Ennek az összegnek a kifizetése a földesuraknak 5%-kal kamatozó állami kötvények formájában fog megtörténni. (Lásd az 1848. évi XII. tc.-t.) A IX. tc. 4.§-a véget vetett a mindenható úri törvényhatóságnak; a VIII. tc. kimondta a közös teherviselést. A XIII. tc. pedig a papi tized eddigi fizetésének kötelezettségétől mentette fel a parasztságot. Mindez együttesen a 800 éves feudális szisztéma gerincét roppantotta ketté; megvetette a polgári földtulajdon alapját, miközben arra is lehetőséget adott, hogy az eddig feudális elnyomás alatt élő parasztmilliók a törvény előtti polgári egyenlőség jogaiba jussanak. A forradalmi törvényhozás azt hangsúlyozta,1

7

hogy a már említett események összhatása folytán nagy sietve megalkotott és április 11-én szentesített törvények révén mit kaptak a volt jobbágyok. De hallgatólagosan nyitva hagyta a kérdést arról, hogy mit nem adott meg nekik a forradalom. A jobbágyfelszabadító alaptörvény ugyanis a felgyorsult történeti események sodrában született meg. Az éppen adott forradalmi és osztályerőviszonyok tükrözője volt. Ezért nem volt — nem is lehetett — minden tekintetben teljes és befejezett intézkedés. Deák Ferenc, a kor nagy kodifikátora, kit Batthyány nélkülözhetetlennek tartott a kormányban, úgy nyilatkozott egy március 28-án sógorához írott magánlevelében a nagy „rögtönzésről", hogy „nem is vagyok arról meggyőződve, hogy ezt éppen így tenni szükséges lett volna: de miután a törvényjavaslatot mind a két tábla egyhangúlag elfogadta, miután azt sok megyében kihirdették, műiden lépést veszedelmesnek tartok, s elvenni ismét az adottat, egyenesen annyi volna, mint öldöklő parasztháborút előidézni".18

E szavakból jellemzően kicsendül a forradalmi lépés egyik, alig titkolt belpolitikai indítóoka: a nemességnek egy lehetséges parasztfelkeléstől való félelme. Deák levélrészlete ugyanakkor arra is utal — legalábbis közvetve —, hogy a jobbágyfelszabadító törvények nem voltak minden tekintetben világosak és egyértelműek.1

9 Tekintsük most át, mit is jelentett a forradalmi intézkedésnek ez az éppen adott módja a gyakorlatban.2

0 Az akkori szűkebb országban, tehát Magyarországon és a három — Temes, Torontál, Krassó — megyében, de Erdély, Horvát-Szlavónia és a Partium, valamint a Határőrvidék nélkül, az országban — becslések szerint — 1 366 743 olyan jobbágyi sorban élő parasztcsalád élt, amelyik valamilyen típusú feudális, úrbéres vagy allodiális (majorsági) függésben élt. Közülük a jobbágyfelszabadításról hozott törvénycikkely alapján az 539 753 telkes jobbágy mindegyike, a 826 986 házas és háznélküli zsellércsaládból 28 920 tulajdon gyanánt kapta azt a földet, amely úrbériség címén és saját nevén szerepelt az úrbéri összeírásokban, mind a Mária Terézia-féle urbáriumban, mind az azt később kiegészítő úrbéri lajstromokban. A jobbágyfelszabadítás így 568 673 parasztcsaládot, a háztartások 43,7%-át polgári földtulajdonossá tette. A többi parasztcsalád, á volt jobbágyháztartások 56,3%-a, személyileg szintén felszabadult a földesúri hatóság alól. Csakhogy e családokból kb. 698 076 az úrbéres zsellérek és kb. 100 000 az allodiális jogállású parasztok típusába tartó-