Századok – 1996

Tanulmányok - Sándor Pál: Jobbágyfelszabadítás és birtokrendezés Magyarországon 1848–1864 I/29

30 SÁNDOR PÁL melynek — ha a munka mezőségen van —, hogy a nap heve ki ne szárítsa, előbb mesterséges árnyékot készítenek; majd végre a hajdú, vagy másféle urasági tiszt lármás parancsára munkához fognak, de ismét a legunalmasabb, fontolva haladással, nehogy vagy háma szakadjon, vagy munkaeszköze törjék, vagy magát megerőltesse; a folytatás azonos a kezdettel, a reggelizés s ebéd idejét lankadt ásítozással lesik s midőn elközelített, kifogásokkal igyekeznek huzamossá tenni; egyik szomja enyhítésére különös félórát áldozik, másik az uzsonna idejének távolságáról panaszkodik; míg végre elkövetkezik az óhajtott napest, s ekkor — legyen bár barázdálás közepén — kilép, s marhája dögében üget haza."1 A Pest megyei tóalmási jobbágyok 1837-ben 3869 gyalognappal teljesítenek kevesebbet kötelezettségüknél.2

Zsoldos Ignácz pedig azt úja, ha a jobbágy megjelenik is, „ugyan van-e köszönet munkájában. — Hiszen sír a' lélek az emberben, ha elgondolja, mennyit ad ki (erogál), részint mulasztás által (negatíve), részint megtett munkájával (positive) az adózó úrbéri tartozásaiban, és milly keveset vesz be a földesúr abból mégis?"3 A korabeli munkák szerzői tele vannak hasonló kifakadásokkal. Brünek József is úgy vélekedik, hogy ,,a' robottali munkáltatás ma már, mióta azt az idő lelke botrányos zsarnokságnak bélyegezte, valóságos élethaláli háború alakot öltött fel, melly mindkét részről a' legnagyobb elkeseredettséggel küzdetik..."4

A jobbágymunka mennyiségi és minőségi elégtelenségéről panaszkodó s reformot követelő egykorú munkák szerzői hangsúlyozzák: „... ha van a robotra parancsolt parasztnak két ekéje, két kapája, két kaszája, két fejszéje, stb. legyünk bizonyosak, hogy úr dolgára mindig a rosszabbat, ócskábbat, az elkopottabbat viszi... ki az illyen munkásokat figyelemmel nézi, valóban bennök nem mást, mint eleven gépeket kénytelen szemlélni, mégpedig ollyanokat, mint mellyeknek vonó lánczuk szakadó félben áll."5 Egykorú szemlélők is elmondják, hogy ha a földesúr jobbágyát hétfőre rendelte robotba, még jó, ha kedden megjelent s mire fáradtan odaért a munkahelyre, esetleg az időjárás, az eső akadályozta meg munkájában s így a jobbágy munkavégzés helyett szépen hevert a földön.6 Különösen az Alföldön volt nehéz az ilyen kényszerű jobbágymunka beszerzése. Mivel a jobbágy tanyákon élt, a földesúr csak a jobbágyközségekhez közeleső pusztáit művelhette majorsági munkaerővel. De még a jobbágyközségekhez közeleső puszták lakói robotjának behajtása is nehézségekbe ütközött, mivel a gazda családjával és állataival a tanyán élt és csak vasárnap ment be a faluba. Gyakran előfordult, hogy az urasági tiszt által kiszámított heti robotszolgáltatás mennyiségét a jobbágyok nem is teljesítették. A racionális gazdálkodás útjára térő földesurak és ezt az irányzatok propagáló pályamunkák mind sűrűbben panaszkodnak is a robotmunka elégtelen teljesítménye miatt. Egy major gazdálkodásához — írja Brünek — 279 58 forint szükséges. Robottal ugyanez a munka 345 20 forint, vagyis 65 72 forinttal drágább, „megvan mutatva, csalhatatlan száraz számokkal bebizonyítva, hogy a robot a világon legdrágább, efelett legrosszabb, erkölcstelenítő és visszaélésektől hemzsegő erőpótlék". A Habsburg-birodalom osztrák és cseh tartományaiban, már a 18. század hetvenes éveinek vége felé megtörténtek az első lépések a jobbágyok személyi függőségének és a kevés hasznot hozó robotmunka megszüntetésére. Ezt a célt szolgálta Franz Anton von Raab, udvari tanácsos javaslata 1775-ben. Javaslatát