Századok – 1996
Tanulmányok - Sándor Pál: Jobbágyfelszabadítás és birtokrendezés Magyarországon 1848–1864 I/29
JOBBÁGYFELSZABADÍTÁS ÉS BIRTOKRENDEZÉS... 31 egyelőre az állami kézbe vett uradalmakon valósították meg, példaként. A reform értelmében a jobbágyok telkeik örökös bérlőivé lettek, akik a telek használatáért pénzben vagy esetleg terményben adóznak, robotkötelezettségüket pedig pénzben váltják meg. Az új rendszert ideiglenesen léptették életbe, de 1778-ban már a királyi városokra is kiterjesztették. A reformot összesen azonban, csak 105 uradalomban hajtották végre, bár a földesúr és jobbágya közötti önkéntes egyezkedésekre, a robot pénzjáradékká változtatására, már korábban is voltak példák. 1774-ben Csehországban 351 nagybirtokon teljesen, 108-on pedig részben már pénzszolgáltatássá változtatták át a robotot. Ezekben az esetekben a parasztok örökbérlők lettek. 64 birtokon azonban a megváltást csak bizonytalan időre kötötték s így a földesúr bármikor visszaállíthatta a régi szisztémát. 270 birtokon pedig csak rövid lejáratra történt a megváltás. A 19. század 30-as, 40-es éveiben azonban már a legtöbb osztrák tartományban a robot elég ritka volt; csak Alsó-Ausztriában és a cseh tartományokban játszott jelentős szerepet, kétségtelenül mutatva a többi tartományok fejlettebb gazdasági-társadalmi színvonalát,7 különösképpen az egykorú viszonyokhoz képest. Más képet mutattak a galíciai viszonyok. Galícia ugyanis a birodalom talán legelmaradottabb területe volt. Az elavult feudális gazdálkodás s az abból eredő igen gyenge termésátlagok nemegyszer éhínségre vezettek. S bár a robotmunka pénzjáradékká történő megváltása már a 18. század második felében is elkezdődött, valójában még a 19. század első felében is uralkodó járadék maradt.8 Visszatérve a hazai viszonyok vizsgálatához, kétségtelen, hogy az idézett leírások mindegyike mutatta: a jobbágy érdektelen volt a robotszolgáltatásban, munkája mennyiségileg kevés, minőségileg pedig rossz volt. A földesúri osztály és a jobbágynép között mélyülő ellentmondást szükségképpen fokozta a feudális szisztémával összefüggő gazdaságon kívüli kényszer megléte. Az urak feudális kiváltságai és nemesi előjogai egyfelől, másfelől a termelőmunkát végző jobbágynépesség személyi szabadságának hiánya, illetve nagyfokú korlátozottsága: ez az alaphelyzet társadalmi feszültséget teremtett a jobbágyok és a földesurak között, amely a 19. század első évtizedeitől kezdve egyre inkább elmélyült. Nagy általánosságban ettől az időszaktól kezdődik a feudális rendszer belső erjedése a jelzett térség országaiban. A meglehetősen lassan előrehaladó gazdasági-társadalmi reformok jelzik ekkor a szociális feszültségek csökkentésére irányuló kísérleteket. Ezeket csaknem mindenütt a történelmi sorskérdések iránt fogékonyabb, az árutermelés hozamának növekedésében érdekelt, lassan liberalizálódó, kiváltságos nemesi osztály egy szűkebb része kezdeményezi felülről. Ekkor még nem a feudális rendszer lebontása, hímem csupán reformálása, korszerűsítése céljából. A „szabadság és tulajdon" politikai vezéreszmélyének középpontba kerülése Magyarországon ezeknek a kezdeti reformtörekvéseknek a tudati kivetülése az 1830-as évek fordulójától kezdve.9 Az 1831. évi parasztfelkelés,1 0 amikor Széchenyi azt írta naplójába, hogy „ha a kolera nem nyitja meg némely vak szemét, akkor rossz világot fogunk élni", majd az 1846. évi, az uralkodó osztály kedélyét birodalomszerte felborzoló galíciai példa, már a társadalmi gátszakadás veszélyét vetíti fel a politika égboltjára. Jellemző erre Wesselényi egykori politikai tanítványának, Kossuth Lajosnak 1847. május 27-én kelt s hozzá írt levele. Ebben — többek között — ezt írja:
