Századok – 1996

Tanulmányok - Romsics Ignác: A brit külpolitika és a „magyar kérdés” 1914–1946 II/273

A BRIT KÜLPOLITIKA ÉS A „MAGYAR KÉRDÉS" 1914-1946 291 kivésel nélkül mindig Magyarországgal szemben, és szomszédai mellett foglalt állást. A Külügyminiszterek Tanácsa után május 12-én a békekonferencia legfelsőbb fóruma, az ún. Tízek Tanácsa is elfogadta a magyar határokat, éspedig minden vita nélkül. Ugyanitt döntés született arról is, hogy a szakértők az addig nem tárgyalt osztrák-magyar határ ügyét is megvizsgálják. A békekonferencia legfelsőbb fórumain Magyarország még ezt követően, 1919 nyarán is többször szóba került, ám sohasem a már elfogadott határokkal összefüggésben, hanem mindig csak általánosságban. Ezekben a vitákban Lloyd George ismételten Magyarország védelmére kelt. 1919. június 10-én például egyenesen Benes szemébe mondta, hogy a cseh-magyar fegyveres konfliktus kezdeményezői valójában nem a magyarok, hanem a csehek voltak, akik meg akarták szerezni Észak-Magyarország szénbányáit és nehézipari létesítményeit. Június 12-én, a Négyek Tanácsában pedig azt vetette fel, hogy új határainak nyilvánosságra hozatala előtt a szövetségeseknek Magyarországot is meg kellene hallgatniuk. Mindezek a miniszterelnök jó szándékát és azt jelezték, hogy továbbra sem állt a Külügyminisztérium elfogult tisztviselőinek a befolyása alatt. A május 12-én elfogadott határok újratárgyalását azonban egyszer sem javasolta. Magyarország északi, keleti és déli határait a békekonferencia véglegesnek tekintette; az egyetlen még hátramaradt teendő az osztrák-magyar határ kijelölése volt. Ebben — ismeretes módon ezúttal az etnikai elvnek megfelelően — 1919. július 10-11-én döntöttek.51 A békekonferencia legfelsőbb testületeinek május-júliusi döntései ellenére a magyar határok ügye a brit vezető elit köreiben továbbra is téma, noha természetesen távolról sem vitális fontosságú téma maradt. Részben a Párizsból Londonba szivárgó hírek hatására, részben a magyar vezető rétegek angol kapcsolatokkal rendelkező néhány tagja által befolyásolva, 1919 végén és 1920 elején több prominens angol személyiség kifogásolta a békekonferencia Magyarországgal kapcsolatos döntéseit. Ezek közül a kritikák közül legnagyobb jelentősége James Bryce vikomt, volt washingtoni nagykövet és a Népszövetség egyik szellemi atyja 1919. december 16-i felsőházi interpellációjának volt. Bryce kemény szavakkal bélyegezte meg a román katonaság által Erdélyben elkövetett atrocitásokat, bírálta a békekonferenciát, amiért úgy állapították meg Magyarország határait, hogy az ország képviselőit meg sem hallgatták, s elfogadhatatlannak nevezte, hogy Románia megkapja egész Erdélyt a Partiummal és Bánáttal együtt. Rámutatott, hogy a románok által követelt terület korántsem egységes, Erdély maga is több részből áll, s bármilyen nehéz is, helyszíni vizsgálatok keretében meg kell próbálni a románok és a magyarok közötti választóvonalakat megtalálni, és a határokat ennek megfelelően megállapítani. Különösképpen elfogadhatatlannak tartotta a Székelyföld román uralom alá helyezését, ahol sok évvel korábban maga is járt, s jól tudta, hogy a székelyek „a magyar nemzet egy ága", akik a románokkal nem keveredtek. Ha a békekonferencia ilyen döntéseket hoz, ha figyelmen kívül hagyva a nemzetiség és az önrendelkezés magasztos elveit, egész népcsoportokat helyez idegen uralom alá, akkor — jelentette ki — egy új háború magvát hinti el. A magyarok ugyanis — „és ezt mindenki tudja, aki ismeri a magyarok lelkületét" — sohasem fognak ezekbe a döntésekbe belenyugodni és így „előbb-utóbb