Századok – 1996

Tanulmányok - Romsics Ignác: A brit külpolitika és a „magyar kérdés” 1914–1946 II/273

288 ROMSICS IGNÁC gyarországtól és vagy Romániának vagy Jugoszláviának javasolta adni. Az indokok között a Nagyvárad és az Arad közötti vasútvonal birtoklásának román szempontból vitális jelentősége szerepelt, valamint az, hogy a magyar területek átengedése „egyrészt a dolgok új rendje szimbólumaként, másrészt a magyar kormány által a román lakosságnak a háború folyamán okozott súlyos veszteségek részbeni kiegyenlítéseképpen" is indokolt. A szlovák-magyar és a román-magyar hatáijavaslattól eltérően a jugoszlávmagyar határra vonatkozó előterjesztés a lehetőségekhez képest etnikailag korrektnek tekinthető és a természetes határok követelményének is megfelelt. Magyarország déli határa eszerint ugyanis Obecsétől Zomboron át Kiskőszegig a Ferenc-csatorna, innen pedig a Duna, a Dráva és végül a Mura vonalát követte volna az osztrák határig. A Jugoszláviát és Csehszlovákiát összekötő „szláv korridorról" a tervezetben nem esett szó. Ezt nyilvánvalóan a terv implicit elutasításaként lehet és kell értelmeznünk. A dokumentumot hárman jegyezték aláírásukkal: Eyre Crowe „másodállamtitkár" (Assistant Under Secretary of State) kinevezett Eyre Crowe, a békekonferencia bizottságaiban működő brit delegátusok vezetője; a románbarátságáról ismert Allen Leeper, Seton-Watson egyik bizalmasa; és a leplezetlenül magyargyűlölő Harold Nicolson, 33 éves Balkán-szakértő, aki emlékirataiban utóbb minden kertelés nélkül bevallotta, hogy a magyarokra, „erre a turáni törzsre heves utálattal és ellenszenvvel" tekintett. A brit békedelegáció Magyarországgal szemben megértőbb vagy jó indulatúbb tagjai a dokumentum kidolgozásában nem vettek részt. Ahhoz, hogy a javasolt határvonal többnyire a Seton-Watson-féle szürke zónák belső, s csak ritkán a külső vonala felé tendált, valószínűleg ez a szubjektív körülmény is hozzájárult. Ugyanakkor hangsúlyozni kell, hogy — minden vitathatósága és etnikai inkorrektsége ellenére — a februári brit határjavaslat még mindig jobb és magyar szempontból méltányosabb volt annál, mint amit a békekonferencia végül elfogadott. A leendő határok mentén élő magyar lakosságnak ez a javaslat ugyanis mintegy felét bizonyosan nem szakította volna el Magyarországtól. Mint ismeretes, az amerikai békedelegáció is hasonló hatáijavaslattal érkezett. (VÖ. 4. sz. térképvázlat) A kettő közötti eltérés lényegében abban állt, hogy az amerikai szakértők elképzelése szerinti az új határ Közép- és Kelet-Szlovákiában, valamint Szatmárban is Seton-Watson szürke zónáin belül haladt, s ily módon jobban követte a nyelvi-etnikai választóvonalat, mint a brit javaslat.45 A békekonferencia területi albizottságainak februári és márciusi tanácskozásai során a brit békedelegáció álláspontjának etnikai inkorrektsége tovább növekedett. A szakértők három lényeges ponton tettek újabb engedményeket: - A szláv korridor elvetésének ellentételeként, és emellett Benes megtévesztő érvelésére is hallgatva beleegyeztek abba, hogy a Csallóköz Csehszlovákiához kerüljön. - A Nagyvárad-Arad vasútvonal és környéke mellett a Szatmárnémeti-Nagykároly-Nagyvárad vasútvonalat is Romániának adták. - S végül Belgrád katonai védhetetlenségére hivatkozva a jugoszláv-magyar határt Horgos, Kelebia és Kiskőszeg magasságában húzták meg a Ferenc-csatorna vonala helyett, továbbá belegyeztek a Drávaköz Jugoszláviához kerülésébe is.