Századok – 1996
Tanulmányok - Rainer M. János: A fiatal Nagy Imre (1896–1921) II/229
264 RAINER M. JÁNOS vonatkozott. Nagy Imre szülei kaposvári lakását jelölte meg a vele való összeköttetésre. Ebből egyértelműen kiderül, hogy Nagy, noha Szibériában akár jelentősnek is nevezhető politikai munkát végzett, nem számított a pártmunkások első kategóriájába. Egy 1921. május 11-i jelentés szerint a hazaküldöttek 192 főnyi csoportját irányították a „magyarországi illegális centrum felépítésére, a már ott lévő apróbb szervezetek megerősítésére és egységesítésére".11 7 Ilyen az adott időben Budapesten kívül a Dunántúlon egyetlenegy létezett (Tatabányán), a többi Diósgyőrött, Ózdon, stb. Nagyot tehát a második „vonalba" küldték: „Kisebb megbízással összesen 278 elvtársat továbbított a politikai osztály, akik jó része Magyarország vidéki városaiban helyezkedett el és innen keresik az összeköttetést Béccsel, Berlinnel vagy Moszkvával."11 8 Ebben a tevékenységben nemigen támaszkodhatott másra, mint szibériai tapasztalataira, és saját valamint esetlegesen vele hazatért társai „bölcsességére". Az illegális munkára való felkészítést részben a Cseka11 9 , részben a moszkvai magyar pártvezetők végezték. Köztük Kun Béla, akivel Nagy Imre — életében első ízben — azt követően találkozott, hogy a magyar kommün első embere visszatért Németországból, balul sikerült márciusi akcióját követően.12 0 „Pogány volt még ott, Rudas is ott volt, akik megfelelő utasításokkal láttak el" — emlékezett vissza Nagy Imre 1958-ban. Azt már nem részletezte, hogy hazavezénylése és a „megfelelő utasítások" körül robbant ki a fiatal magyar párt első s azután évekig tartó, évtizedekre kiható frakciós vitája. Nagyot az akcionista, ún. „pártépítő" Kun-frakció küldte haza, a fentebb idézett célkitűzésekkel, egy hamarosan (újra) kirobbanó forradalmi, fegyveres felkelés perspektívájával. A kapott utasítások azonban részben, s nagyobb hangsúllyal a másik frakció, a Bécsben tevékenykedő Landler Jenő és társai elképzeléseire is utalnak. Legvalószínűbb, hogy Nagy Imre személyes tapasztalatai alapján szűrte le ezeket: „...hazajövet nagyon vigyázva be kell kapcsolódni a munkásmozgalomba" (Landler). „Egyrészt a meglévő illegális tevékenységet kell összefogni, a hazatérőket kell valahogyan aktivizálni" (Kun). „Másrészt pedig a legális szociáldemokrata pártban és a szakszervezeti mozgalomban kell részt venni" (Landler). Utóbbinak volt realitása, s erre Nagy Imre még 1958-ban is jól emlékezett: „Én ehhez tartottam magam..."121 Moszkvát 1921. április közepén hagyta el. Egy hónapos utazást követően érkezett Magyarországra, a csóti szűrőtáborba. Az öt év után hazatérő, huszonötödik születésnapja előtt álló Nagy Imre — ez esetben egy cseppet sem túlzás ezt állítani — „más emberként" tért vissza Magyarországra. Nyitott és formálódó személyiségként távozott, az orosz tapasztalatok azután — legalábbis egy -bizonyos fokig — lezárták, megalapozták, megérlelték. Korábbi politikai és szociális elkötelezettségei, amelyek jobbára ösztönösek lehettek, az öt év alatt alapjában életre szólóan kialakultak. Az egyéni boldogulás, a családja nehéz helyzetétől való megszabadulás vágya és törekvése átalakult kollektívummá, a marxista osztályharc koncepciója alapján. Erről kialakított meggyőződése egyszerre támaszkodott elméleti belátásokra (a fogságban összeszedett pozitív és teoretikus tudásra, a pártmunkás-időszakban olvasott Lenin-, Kun-, Szamuely- és más brosúrákra), gyakorlati tapasztalatokra és hangulati-érzelmi elemekre. Utóbbiakat
