Századok – 1996

Tanulmányok - Rainer M. János: A fiatal Nagy Imre (1896–1921) II/229

244 RAINER M. JÁNOS szervezkedésre, amely a kenyérosztás szabályozásától és a személyes higiénétől a lelassult időt múlató politikai vitakörök szervezéséig teijedt. Anarchista életeszmény megvalósítására még a tábor zárt világában is lehetőség kínálkozott — s nemsokára a külvilág az orosz forradalmakkal felkínálta az akció, a cselekvés lehetőségét is. Nagy Imrének ezekre a kihívásokra adott reakciójáról annyi a részletek bemutatása előtt is elmondható, hogy a visszahúzódó várakozás helyett, ahelyett, hogy a régi világba való hazatérésre összpontosított volna, mint oly sok társa, a voltaképpeni kihívást választotta: a részvételt egy alig ismert világot is láthatóan felforgató forradalomban. Forradalom Ez nem jelentett azonnali változást sem helyzetében, sem gondolkodásában. A beérkező hírek eleinte inkább zavarosaknak, félelmeteseknek mutatkoztak. A februári orosz forradalom híre néhány hét késéssel jutott el a Bajkál-vidékre is. Berezovkára például 1917. március 19-én, amikor is a tiszti tábor büszkeségében, a színházban éppen „nagyszabású" hangversenyt tartottak, amelyen az orosz helyőrség tisztikara és a „helybeli intelligencia" is jelen volt. Közben érkezett egy tiszti futár, aki a lágerparancsnoknak „gyűrött papírtekercset adott át, amelyen indigóval írott írás látszott". Elolvastán a megdöbbent parancsnok „remegő hangon mondotta a következőket: Uraim, Oroszországban nagy események történtek, a hangverseny folytatását beszüntetem, s kérem a jelenlévőket, hogy nyugodtan oszoljanak szét..." A „halálos csendet" — magyar tiszti színházhoz felette illőn — „egy elszakadt hegedűhúr pattanása törte meg".47

Ha nem is ilyen kissé operett-ízű „dramaturgiával", de lényegre törőbb megfogalmazással érzékeltette a változást egy másik leírás a Novoszibirszk melletti Kotejniki-ből: 1917. március 18-án „ijesztően vörös plakátok a katona- és munkástanács megalakulását jelentették be és a városházára gyűlésbe hívták a népet.... Minket hadifoglyokat nem bántott senki, szabadon jártunk-keltünk, és azzal vigasztaltak az oroszok, hogy nemsokára itt a béke és haza fogunk menni."4

8 Megérkezett a cár detronizálásának és családjával együtt történt elfogatásának híre is. Most már világosabban kitűnt az is, hogy a változások nem csak politikaiak, nem csak a háború végét ígérik, hanem esetleg egy másfajta világot is. Magyar tiszti szemmel feltétlenül egy képtelen és tűrhetetlen világot: „A katonai fegyelem szemmel láthatóan meglazult, nem tartották többé a naponkénti gyakorlatokat, elmaradt az esti imádkozás, a napiparancs kiadásakor nem hangzott többé az alázatos köszönés, a tisztelgés teljesen kiment a divatból, egyszer csak eltűntek a vállakról a distinkciók, a közlegény kezet nyújtott tisztjének s az elfogadta alantasának feléje nyújtott kezét." Ami az orosz hadsereg forradalmi bomlását szemlélő tisztet elborzasztotta, az feltehetően másképpen hatott a falu, a tradicionális család, a műhely, a kisváros, majd a hadsereg szigorú formális és informális hierarchiájában felnőtt huszonegy éves Nagy Imrére. Migrai vagy mások, szocialisták és anarchisták tanítása az uralom nélküli, egalitárius társadalomról a kerítés túloldalán egyelőre különösebb erőszak nélkül megvalósulni látszott — sőt a változás nem állt meg a tábor határán. Még a nyelvet is meg-