Századok – 1996

Tanulmányok - Rainer M. János: A fiatal Nagy Imre (1896–1921) II/229

A FIATAL NAGY IMRE (1896-1921) 231 szempontból azonban szülei a kispolgárság alsó peremén helyezkedtek el. Főhivatásként az ő életében szülei már nem foglalkoztak földműves mesterséggel, s ó maga sem élt soha huzamosabban falun. A századvégi-századeleji magyar kisváros világából eredt, amelynek lakói, így Nagy Imre közvetlen rokonsága, sok szállal kötődött a falu és a mezőgazdaság világához. De Kaposvár fő jellemzője ekkor a változás volt. A kiegyezés utáni Kaposvár „még 6-7 ezer főnyi, jobbadán agráijellegű kisváros volt, amelynek fellendülése a múlt század utolsó évtizedeiben indult meg. Vasúti, áruforgalmi központtá vált, lakossága három évtized alatt megnégyszereződött. Az agráijelleg visszaszorult, a többséget az iparos és kereskedő polgárság alkotta, de egyötödöt tett ki az akkor már megyeközpont tisztviselő rétege, néhány birtokos és dzsentri família saljai és polgári értelmiségiek. A város külső képét a kor stílusa, az eklektikus historizmus formálta, polgárságának habitusát pedig az antifeudális hagyomány, a liberalizmus és a nemzeti ellenzékiség, amely a dzsentroid tisztviselőréteg elitjét is jellemezte".12

Gyermekként, majd ifjúként sok időt töltött Csákányban és környékén anyai nagyszüleinél, rokonainál. Közvetlen és korai tapasztalatokkal rendelkezett a szegényparaszti munkáról és életformáról - ugyanakkor már kora gyermekkorától szükségképpen volt „kívülálló". Alapvető élménye a családból nem, vagy nem elsősorban a paraszti szegénység, a nyomorúság volt, hanem a fel-, vagy kiemelkedés nehézsége; sikerek és kudarcok, amelyek természetesen összefüggtek a parasztsággal és a nyomorúsággal is. Az effajta mobilitást megélőben gyakorta fellépő idegenség-érzet az elhagyott csoporttal szemben még a múltba leginkább elmerülő önéletírásban is csak nyomokban jelenik meg („Oreganyám... magasnövésű, ősz hajú, sápadt arcú, mezítlábas, parasztviseletű öregasszony volt. Szerettem, de a városban mint kisiskolás, szégyelltem is."1

3

) Gyermek- és kora ifjúkorában a parasztság soraiból való kiemelkedésnek két jellegzetes útja rajzolódott ki a családban. Az elsőt apja képviselte, aki a cselédsorsból — az átmenetinek bizonyult — vármegyei szolgálaton át állami alkalmazásig jutott. Nagy József, aki házassága után a kor alsó kispolgári szokásrendje szerint egyedüli családfenntartóvá vált, (Nagy Imre anyja ettől kezdve háztartásbeli), valamikor 1902 előtt a Magyar Királyi Posta alkalmazottja lett, s körülbelül tíz éven át szolgálatban is maradt, mint távírdai vonalfelvigyázó, „postakalauz", postai altiszt, stb. Mint postai alkalmazott — feltehetően nem mindig saját elhatározásából — többször is munka-, sőt lakóhelyet változtatott; így volt ez 1903 eleje és 1905 közepe között is, amikor családjával együtt Kaposvárról Pécsre helyezték át. Megkapaszkodnia, a kiemelkedési folyamatot betetőznie azonban nem sikerült. 1907-1908-ban a kedvező hitelfelvételi lehetőségekben és havi biztos keresetében, mint a törlesztés fedezetében bízva házépítésbe kezdett, Nagy Imre önéletírása szerint némileg a „kisembereken úrrá lett" általános „építkezési láz" hatása alatt. Terve többet célzott meg az önálló egzisztencia megteremtését szimbolizáló saját családi ingatlan felépítésénél. Egy háromlakásos házat épített Kaposvárott, amelynek az ekkor már öttagú család a valószínűleg legelőnytelenebb, udvari kétszobás lakásának felét foglalta csak el, a ház összes többi részét kiadták. 1911-ben elvesztette postai állását, fizetésképtelenné vált. Házát eladta, s újra visszajutott a kiindulópontra, „a Meggyes utcai Lencz-féle