Századok – 1996

Tanulmányok - Ormos Mária: Németország és Ausztria–Magyarország viszonya. Az új Mittel-Europa-terv 1917–1918 II/207

ÚJ MITTEL-EUROPA TERV (1917-1918) 221 amit el kellett érnünk". A Krím félszigetet viszont — a vezérkari főnök interpretációja szerint — katonai okok miatt kellett megszállni, mert másként nem lehetett megvédeni a flottát a Fekete-tengeren. Már csak az van hátra — mondta —, hogy két elmenekült nagy orosz kereskedelmi hajót kézre kerítsenek, és egyébként „katonailag készen vagyunk". Ezután rátért a Kaukázuson túli területek kérdésére, arra hivatkozva, hogy Perzsiában (Irán) az angoloknak van nagy befolyásuk, „...talán lehetőség kínálkozik arra — mondta —, hogy az angolokra egyszer itt is csapást mérjünk." „Ha később egyszer — folytatódott az előadás — egyszer még hadjáratot indítunk Perzsiában, úgy ezt azért tesszük, hogy Angliát megverjük, és nem azért, hogy hódítsunk. Jelenleg erre nem állnak rendelkezésre csapatok." Mindenesetre azt javasolta, hogy küldjék a törököket Teherán irányába, de tartsák távol őket a Kaukázustól, ahol Németország bázisra találhat a vele „baráti" Grúziában. A további beszélgetés során kiderült, hogy Perzsiában mégis van egy mintegy 20 ezer főnyi német katonai alakulat, és Ludendorff voltaképpen azon sajnálkozott, hogy pillanatnyilag több katonát nem tud oda küldeni egy nagyobb csapás végrehajtására, a kérdést azonban nyitva tartotta a jövő szempontjából. Másként szólva a perzsiai hadműveletre azért nem került sor, mert egyelőre a nyugati frontról nem lehetett csapatokat elvonni. A vezérkar azonban készült a nagy nyugati támadásra, és szemmel láthatóan arra gondolt, hogy az ottani győzelem után folytatja az előnyomulást. A német befolyás és elsőség ennek megfelelően Finnországtól a Baltikumon, Belorusszián és Ukrajnán át a Krímig, a Kaukázusig és Perzsiáig terjedt volna ki. A hadicélok vitája során a kancellár nehezményezte, hogy a hadműveletek térbeli kiterjesztése meghosszabbítja a háború időtartamát, és növeli a költségeket, a katonai vezetők viszont azt hangoztatták, hogy éppen ellenkezőleg: lerövidül a háború, Németország pedig nagy gazdasági előnyökre tesz szert, például a Kaukázus vidék természeti kincsei révén. „Jelenleg nem gondolunk katonai beavatkozásra a keleten — zárta a tanácskozás e részét Ludendorff —, de később esetleg igen." A hadicélok megbeszélése május 13-án folytatódott. Ennek során egyetértettek abban, hogy Németország mielőbb elismeri a független Ukrajnát, Grúzia elismerését nem teszi függővé attól, hogy e vonatkozásban Moszkva miként jár el, lehetővé teszi Észak-Dobrudzsa bekebelezését Bulgária által, a német befolyási övezetbe kerülő Belgiumban pedig felerősíti a flamand mozgalmat. Vita alakult ki a Krím félsziget kérdésében, hogy ti. átengedjék-e Ukrajnának, vagy közvetlen német felügyelet alá helyezzék. A kancellár ellenezte az ottani nagyobb német elkötelezettséget, Ludendorff és Kühlmann viszont a Fekete-tenger miatt nagyon fontosnak látta. Magát Oroszországot, vagyis azt az államot illetően, amely a breszti békét követő német támadás után még megmaradt, a német kancellár követelése az volt, hogy egyszer végre legyen már valóban béke, és a hadsereg szüntesse be az előnyomulást. A katonák azzal védekeztek, hogy sokszor már a bolsevikok támadnak, akik nem ugyanazok, mint kezdetben voltak, és hangoztatták, hogy a hadműveletek egyébként befejeződtek. Mindent összevéve azt állapíthatjuk meg, hogy az 1914-es német tervekhez képest 1918-ban a Mitteleuropának nevezett befolyási zóna nyugaton beszűkült,