Századok – 1996

Tanulmányok - Ormos Mária: Németország és Ausztria–Magyarország viszonya. Az új Mittel-Europa-terv 1917–1918 II/207

222 ORMOS MÁRIA kelet felé azonban mérhetetlenül megnőtt, és a nem csak „tervezett", de ott gyakorlatilag kialakított szövetségi hálózatba Ausztria-Magyarország egyszerűen beleszorult, úgy hogy a németek által tervezett gazdasági és katonai egyesítés megakadályozására nem sok esélye maradt. Berlinnek e szempontból nagyon is megfelelt a kettős monarchia egyébként sokat felhánytorgatott gyengesége, mert csak nőtt az esélye arra, hogy mindenestől Németország alá gyűrje. Az alkalmat láthatóan sem a katonai, sem a politikai elit nem akarta elmulasztani, még ha közelítésük sok részletben el is tért egymástól. Nem kétséges, hogy a német hadvezetés célja a hatalmas befolyási övezet megszerzésével és Anglia legyőzésével nagyban hasonlított arra az elgondolásra, amit később Hitler alakított ki, és azt sem lehet kizárni, hogy az utóbbinak voltak értesülései az 1918-as német elképzelésekről, hiszen Ludendorffal a húszas évek elején közeli kapcsolatban állt. Ehhez mégis hozzá kell tennünk, hogy a különbség is nagy volt a két koncepció között. A császári Németország vezetése formailag független államok német befolyásolására gondolt, még ha az utóbbi feltételeinek megteremtésében igénybe is vette a haderőt, az utóbbi viszont népirtó háborút folytatott a teljes alávetés és szolgasors megalapozására. Ebbe a keretbe helyezkedett el egyébként a nagy „lengyel vita" is, ami végül egy taktikai kérdésre egyszerűsödött: miután mind Lengyelország egésze, mind Ausztria-Magyarország egésze belekerül a német Mitteleuropa keretébe, milyen sorrendet kell követni a dolgok előkészítésében, hogy mielőbb célt lehessen érni. A hatalmas keleti német hálózaton belül viszont teljesen logikusnak kell találnunk, hogy a lengyel kérdést a német vezetők ily nagy fontossággal ruházták fel, hiszen az ottani német elsőség megszerzése nélkül bizonytalanná vált volna az egész komplexum elérhetősége, kezelhetősége, kihasználhatósága. A rugalmasabb taktikát követelő politikusok a lényeget illetően úgy gondolkodtak, hogy amenynyiben a szövetség gazdasági és katonai tekintetben Ausztria-Magyarországgal létrejön, úgy majdnem mindegy, hogy Lengyelországban miként rendeződik papíron az elsőség kérdése, mivel előbb vagy utóbb akkor is német befolyás alá kerül, ha átmenetileg Ausztria-Magyarországhoz áll is közelebb. Ok éppen ezért a továbbiakban már kifejezetten a német — osztrák-magyar unióra fektettek súlyt, amint az a június 7-i újabb egyeztető tárgyalás anyagából is kiderül. Kühlmann itt hangsúlyozta, hogy a háború megmutatta ugyan a kettős monarchia „vitalitását", de azt is, „hogy Ausztria-Magyarország katonailag és gazdaságilag a jövőben nem tud meglenni a Német Birodalom segítsége nélkül". A nagy védbeszédet azonban a Zollverein mellett ezúttal Koerner miniszteri igazgató tartotta. Követelte a belső vámok teljes megszüntetését és a külső vámok azonossá tételét, a vámügyi törvények azonosításának azonnali elkezdését és az igazgatási eljárások fokozatos közelítésének kidolgozását. Ami Lengyelországot illette, Koerner úgy vélte, hogy az vagy bekerül a vámunióba, vagy mindkét állammal azonos vámokat és eljárásokat kell, hogy alkalmazzon. Kijelentette, hogy az egyesülés mindkét fél számára létkérdés. „Gazdasági egyezmények, amelyek hosszabb ideig állnak fenn, sokkal nagyobb súlyúak — mondta —, mint a tisztán politikai megállapodások. Mivel mi gazdaságilag erősebbek vagyunk, a gazdasági szövetség oda fog vezetni, hogy Ausztria-Magyarország Németország uszályába kerül. Ezt Czer-