Századok – 1996

Tanulmányok - Ormos Mária: Németország és Ausztria–Magyarország viszonya. Az új Mittel-Europa-terv 1917–1918 II/207

220 ORMOS MÁRIA részben mert nem bízik az osztrák-magyar politikában, részben, mert szkeptikusan ítéli meg a tisztcserét. Nem szívesen küldene ugyanis német tiszteket például Galíciába, mivel ott a „társadalmi körülmények" oly kevéssé kellemesek. A főparancsnok nézetével szöges ellentétben Ludendorff viszont a Waffenbundot feltétlenül szükségesnek vélte, hogy megszüntethető legyen a szövetség Ausztria számára tehermentesítő, Németország számára viszont megterhelő jellege. Szerinte a dolog lényege abban állt, hogy a két hadsereget azonos fegyverzeti szintre hozzák, azonos kiképzésben részesítsék, megszervezzék a kétoldalú tájékoztatást, és biztosítsák az osztrák hadseregben a titoktartást. A partnernek azonban — mondta — „nemzetileg" szilárdnak kell lennie, ezért tudni kellene, hogy meddig megy majd el az osztrák és a magyar hadsereg szétválasztása, és hogy vajon a németeknek Ausztria-Magyarországgal, vagy Ausztriával és Magyarországgal kellene-e fegyverszövetségre lépniük? A részvevők e ponton rátértek egy Cramon tábornok által készített tervezet megvitatására, amely a Waffenbund részleteire irányult, de ami nem található az iratok között. Ez annál is sajnálatosabb, mert nagy a valószínűsége annak, hogy az irat kitért a magyar haderő integrálásának a kérdésére is. így is bizonyos azonban, hogy a több évtizeden át folytatott magyar harc a hadsereg nagyobb függetlenségéért a központi hatalmak háborús győzelme esetén azzal zárta volna e történelmi fejezetét, hogy képviselői a német hadseregbe való beillesztés törekvésével találkoztak volna szembe. Cramon szóbelileg mindenesetre jelezte, hogy a magyar vezényleti nyelv elfogadása rendkívül bonyolítaná a helyzetet. Kühlmann ezt vitatta, mondván, hogy tökéletesen mindegy, hogy tudja-e vagy nem a magyar baka azt a mintegy 60 szót, amivel most rendelkezik. Ludendorff ennél fontosabbnak tartotta, hogy vajon szét kell-e választani a tisztikart. Ezután ismét a lengyel kérdés került terítékre, de a felek álláspontjában semmilyen változás nem mutatkozott. A gazdasági unió ügye viszont a katonákat továbbra sem érdekelte, így arról mindössze annyi szó esett, hogy a kancellár leszögezte bevezetésének fokozatosságát. Jóllehet ezzel a küszöbönálló császári találkozó tematikája kimerült, az ülés nem fejeződött be, hanem azzal folytatta a munkát, hogy a részvevők áttekintették a német háborús célokat globális értelemben is. Erre a kancellár kérésére került sor, aki arra hivatkozott, hogy a parlamentben a kormányt kérdések elé állítják, és ő információ hiányában nem képes válaszolni. A helyzet abszurd voltát csak hangsúlyozta, hogy a kancellár a továbbiakban azt firtatta, vajha mit is keres a német hadsereg Finnországban, a Krímben, a Donyec medencében és hogy vajon a hadsereg egyáltalán meddig akarja kiterjeszteni mozgásterét. Finnországgal kapcsolatban Ludendorff azt válaszolta, hogy oda eredetileg Mannerheim tábornok kérésére küldtek kisebb alakulatokat, hogy „szövetségestársat nyerjünk Oroszország ellen". Lehetségesnek tartotta, hogy a finnek igyekeznek megszerezni Kelet-Karéliát Murmanszkig, és bár úgy vélte, hogy az angolok eltávolítása Murmanszkból megfelelne a német érdekeknek is, tagadta, hogy egy ilyen hadműveletben a német hadsereg részt kívánna venni. A Donyec medence elfoglalását a breszti békeszerződés megszegésével Ludendorff a szénszükséglettel „magyarázta", és kijelentette, hogy az akció befejeződött, mivel „Elértük,