Századok – 1996

Tanulmányok - Ormos Mária: Németország és Ausztria–Magyarország viszonya. Az új Mittel-Europa-terv 1917–1918 II/207

ÚJ MITTEL-EUROPA TERV (1917-1918) 217 lenne az Észak-Dél ellentét, és Poroszország súlya csökkenne. „Nem boldogító kilátások! — sóhajtott fel. — így számunkra — összegzi véleményét — csak egy politika adódik: erős Ausztria-Magyarországot teremteni és fenntartani, addig és amilyen jól csak lehetséges." A bécsi német követ hasonló szellemben nyilatkozott az osztrák miniszterelnök előtt is. Április 24-én keservesen panaszkodott neki a szövetség meggyengülése és az osztrák szándékok bizonytalansága miatt, és azt bizonygatta, hogy a kettős monarchia fennmaradása és a szövetség vele eminens német érdek. Tagadta, hogy akár csak az alldeutschok is az osztrák tartományok beolvasztására törekednének, és ismét hangsúlyozta, hogy a német érdekekkel ellentétes a déli tartományok növelése. Wedel követ azonban legalább egy lépéssel lemaradt a berlini hangulat és az ott szövögetett tervek mögött. A breszt-litovszki tárgyalásokkal kapcsolatban kirobbant válság, majd Károly különbéke javaslata, valamint az osztrák-magyar belső helyzet újabb romlása lassan érlelte azt a gondolatot, hogy ki kell terjeszteni a birodalom német magját, a leváló részeket pedig másként kell elrendezni. Vilmos mindenesetre lecsapott a császári találkozóra irányuló javaslatra, amit egyébként maga Károly is felajánlott, és azt kívánta, hogy dolgozzanak ki „szilárd programot a szövetség további elmélyítésére." „Őfelsége — olvashatjuk a császár rendelkezéséről szóló táviratban — azon a nézeten van, hogy a levélaffér keltette kedvező körülmények kihasználása esetén legalább nagy vonalakban mindazt el kell érnünk, amit Ausztria-Magyarországtól kívánunk." Kühlmann a Buriannal folytatott előzetes megbeszélés után ügy nyilatkozott, hogy a levélügy miatt mind a gazdasági „Bund", mind a lengyel kérdés kissé háttérbe kerülhet, mivel „szükségesnek látszik, hogy Ausztria további sorsát teljesen világos módon azonnal hozzákösse a Német Birodalomhoz egy hosszúlejáratú politikai szerződés és egy katonai egyezmény útján". Ez világos beszéd volt, és annyit jelentett, hogy a német kormány többé nem a lengyel ügy kapcsán kér ellenszolgáltatásokat, hanem a békekísérlet megbocsátása érdekében követeli a szoros elkötelezettséget anélkül, hogy ennek fejében bármit is ígérne. A kettős monarchia vezetőinek tehetetlenségét és tanácstalanságát mi sem mutatta jobban, mint az, hogy Burian egyelőre nem is tiltakozott a zsarolás ellen. A beszélgetés során egyetlen kívánsága az volt, hogy ne „katonai konvencióról", hanem „Heeresbund"-ról essék szó, mert a konvenció valamilyen okból nem kellemes a császár fülének. A fontossági sorrendben hátrébb sorolt gazdasági szövetségről az osztrák miniszter úgy nyilatkozott, hogy „azt oly szorosan kell létrehozni, amennyire csak lehetséges, anélkül, hogy korlátozná számunkra az ellenséges külfölddel és különösképpen a tengerentúllal való kapcsolatfelvétel lehetőségét". Az illetékes német tényezők először május 8-án ültek össze, hogy előkészítsék a császári találkozót. Hertling kancellár az ülést azzal nyitotta meg, hogy — hála a levélügynek — Németország most követelőként léphet fel Ausztria-Magyarországgal szemben. Kühlmanntól eltérően ő az első helyre rangsorolta a gazdasági unió kérdését, és a másodikra a katonai szerződést, amelynek két lehetséges definícióját adta: Heeresbund és Waffenbund. Harmadik helyen jelölte meg